Szubjektív, mit emeltem ki, mit hagytam ki, ezek a történések vésődtek legmélyebbre, meg persze hangulatok, emlékfoszlányok jönnek elő, megsárgult belső fotók. Ilyenek…
Rekkenő nyár volt az is. Szabad nyár. Éppen két iskola között voltam. Az általánost kijártam, testileg kezdtem felnőtté érni, észre vettek a fiúk. Büszkén feszítettem a pink bikiniben, a megyeri villanyos munkások jóléti létesítményének, a vízi telep egyik medencéje mellett. Két nagy tábor volt, gimnazista fiúkkal-lányokkal. A medence lépcsős lelátóján kártyáztak, söröztek a Könyves Gimnázium diákjai. A Dózsások a füves részen, a sportpályák felé lebzseltek.
Én meg nem tartoztam sehová.
A Duna partján volt a strand. Jó kis hely volt. Klasszikusan kiégett fűvel, fullasztóan párás öltözőkkel, vörös salakos pályákkal, hideg vizes medencékkel.
Az udvarlás kevéssé cizellált formáját alkalmazták a fiúk. A kiszemelt, medence partján napozó, álldogáló, diskuráló lányokat be-belökték a medencébe. Megmondom őszintén, az nagy büszkeség volt, hogy egy nap mondjuk tucatszor csobbant az ember, de egy idő után úgy éreztem, tovább kéne lépni.
Esetleg megszólíthatnának. Sokszor fel se ismertem a támadót, igyekeztem túlélni. A gyenge úszástudásom és a sportokhoz való iszonyom ismeretes volt.
A lelátós oldal másik lejtős oldalán viszonylag friss volt a fű. Ott vertünk tanyát.
Két fürdés, és belökés közben néztük a Dunát. A Dunán a nyolcvanas években még volt tömegközlekedés, egy villamosjeggyel vagy bérlettel át lehetett kelni Budáról Pestre és vissza.
Csillaghegyről, Békásmegyerről is indultak kis, ütött-kopott vízibuszok.
Nézegettük, hogy sikerül kikötni, ki száll le róla.
Az egyik kikötésnél egy közel tizenötfős, hosszú hajú, copfos, hajráfos, színes ruhás, karkötős, fülbevalós, lármás fiúcsapat szállt le. Mintha a Hair című film képei elevenedtek volna meg. Köztük lépkedett Mr. Berger. Hosszú, barna haj, erős szemöldök, világító kék szem.
Egyszer-kétszer már találkoztunk, valamiféle galeri összetalálkozás, átfedés kapcsán. Meglátott, megismert, elmentünk sörözni a Gombába. Délután már együtt mentünk megkeresni a törölközőmet, a cuccaimat összeszedni. Felvettem azt a kék ruhát, amit a mai napig költöztetek magammal helyről-helyre.
Aztán megfogták a kezem és átmentünk Budára, Csillaghegyre ezzel a csudazenekarral. Jöttek a barátnőim is. Akkor, ott a pesti fiúk utálták a budaiakat.
