 |
| Photo: Dofka, Út a fény felé 2015. |
- Ne, kérlek szépen hagyj békén!
Nem érdekel, hogy elsőre szimpatikus voltam, most meg közelről pláne. Lépj
arrébb, mert lendítem a kocsit és felprésellek az autó oldalára. Be akarom
pakolni, amit vásároltam, Nem kevés, két böhöm kékikeás. Nem veszek megvilágosító
füzeteket, semmiképpen nem veszek, hiába vagy narancssárga ruhában, és hiába
vigyorogsz olyan édesen, naivan. Nem mondom, hogy bugyután, mert nem lenne
igaz. Neked csak megszületni volt nehéz, anyád otthon meg sír utánad, miért nem
lettél informatikus, mint a bátyád.
Miért
vagyok bosszús? Én nem bosszús vagyok, én mérhetetlenül dühös vagyok, érted,
nagyon fáradt, dühös és öreg? Persze, hogy nem rád vagyok mérges, tudom, hogy
ételt osztotok, hogyne tudnám. Majd jó egészségesen esznek a hajléktalanok
aznap, jó kis vega kaját. Jól megy rá majd a koccintós-tablettás.
Szerencsétlenek. Mondom, állj hátrébb, mert benne vagy az aurámban. Ott meg nem
jó lenni, még nekem sem. Csak nekem muszáj, bár legszívesebben kiugranék az
aurámból. Csak előtte még átpakolnám a bevásárlást. Amit be sem tudtam fejezni,
mire mindent összeválogattam a sütihez, csak kiderült, hogy nem véletlenül nem
találom a kókuszreszeléket, hiába másztam az alsópolc előtt négykézláb két
bőrcipős bróker lába között, az eladó is megdicsért, jó helyen hasalok, csak
éppen nincs, mert elfogyott, mint ahogy a retek is, meg a zöldhagyma is. Így
aztán teljesen feleslegesen van keksz darálmányom, amit már évek óta tudom,
hogy nem a sütés témakörhöz sorolnak, hanem a kekszes osztály, szintén hasalós polcán.
Hogy
ezek kis dolgok, apró bosszússágok. Azok, de csak nem kezdem elmondani neked itt
a parkolóban a nagyokat, kis buddha gyerek. Ezen a héten három barátom lett
teljesen árva, tudod te milyen nehéz minden végzet. Tudod, te mennyit kell
azért fizetni, lótni-futni, hogy egy nyugalmas ágy jusson neked az utolsó
napokra. Tudod te, hogy milyen rohadt nehéz egy temetést elintézni és mibe
kerül. Tudod te, milyen nyomorúságos felmenni az üres lakásba és nekiállni
szétszedni egy élet ragadós maradékát. Tudod, hogy a katolikusok nagyhéten nem
tartanak fekete misét, legalább is ott, ez a pap, ezért aztán nem is temet. Tudod
te, milyen lehetetlen hozzájutni az új bankkártyához, ha esetleg költöztél
mostanság, mondjuk hat éve. Milyen baromi nehéz bejutni egy bankba, amit
valamilyen rejtélyes okból munkaidőn túl el nem tudsz érni. Így aztán kiszöksz
ügyet intézni, a hátadról folyik a víz, fel ne tűnjön odabenn, és türelmesen
végigvárod, amíg a Víziváros összes nyugdíjasa megérti, miért kell neki
bankkártya, amit soha a büdös életben nem fog használni, de tartozik a
számlájához és kész. Végre aztán másnap már lekerül a 24 órás letiltás, amit
online sikerült szerezni, mert harmadjára sem sikerült eltalálni a jelszót. Így
aztán megtudhatod, hogy az aktivált új kártyával sem fogsz sokra menni, mert
azon éppen nincs egy kanyi fillér sem. Csak egy kis mínusz. Istennek hála,
holnap már ott a fizetés, az még van. És most azt költöttem, nem keveset,
mondom kérlek állj egy kicsit távolabb, mert nagyon elég, hogy egyedül tolom ezt
a marha nehéz szekeret, amivel alig tudtam befordulni, mert húzta a lejtő, és
látod másnak segítenek, én meg megint egyedül vontatom ezt a szart, aminek
lehet, hogy a kereke is csámpás.
Egyébként,
lehet hogy igazad van, neked van igazad. Mosolyogsz itt a húsvéti hóesésben,
kutyabajod. Teljesen igazad van, barátom, teljesen. Na, most tényleg állj
félre, mert lecsapom a kocsi csomagtartófedelét, bakker megint leengedett a
hátsó kerék, fújathatom a kútnál, defektes lehet. Most elmegyek a DM-be, veszek
egy alapozót, aztán végigcsinálom az ünnepet, és ha utána is ilyen fáradt
leszek, közétek állok, ígérem.
