Moszkva téri csata

Tehát idáig jön, eddig jön a villamos, Nem tűnik vészesnek, szépen nekilendülünk majd, menni fog. Lekászálódom, belekerülök egy puha zöld ágyásba, nem vészes. Nem esett mostanság. Jól járható a zöld gyep. Ez itt még inkább a Major. Szép zöld budai folt. Imádom. Egy időben elhatároztam, leszállok előbb és átvágok rajta, élvezem az erdőt, ligetet a város szívében. Aztán persze feladtam, mindig rohanni kellett, és mindig az a negyed óra, húsz perc is kellett. Ez egy nagy marhaság persze, de az ember ilyen nagy marhaságok közepette álltatja magát. A rohanásnak olyan kultusza van manapság, hogy a Majorban kószálót nyilván be is vinnék a Lipótra, ha még létezne a neves intézmény.

            Kászálódom le, érkezem a gyepre, aztán figyelni kell a padkára, meg arra, hogy esetleg biciklisek is jöhetnének, de nem nagyon jönnek, elég hideg van. Húzom fel a kabát sálrészét, nekivágok. Most ez egy ilyen nekivágós év lesz. Azzal kezdem, megmagyarázom magamnak újra, erre már nagyon nagy szükség volt. Odázhatatlan volt. Nem volt alku. Nincs jó idő, efféle fölfordulásra. Nyáron a turisták miatt, télen miattunk, szerencsés városiak, faluból zarándokló még szerencsésebbek, vagy ki tudja, miatt. Nekivágok, nagyon körbenézni nem merek. Korán is van még, menetelek szépen, ilyen ketrecelemek, vagy mik, kijelölik az utat, nagy gondolkoznivaló nincs, szépen menetelni kell a ketrec elemei között. Az elemek fekete kátránypapírral, vagy mi a fenével vannak kibélelve. Ettől aztán az embernek a maradék életkedve elmegy. A kátrányfeketeség mögött bontják a teret, törik fel a burkolatot, az aszfaltot, a kockakövet, a betont, lassan a térkövezetet, a síneket, mindent. A kátrányfeketeség a hangot nem fogja, így hallhatjuk. Egyszer csak átvezet minket a ketrecrendszer a téren, megyünk, feltűnően nagy tömegben, feltűnően rendezett sorokban. Haladni szeretne mindenki, ezért célirányosan besorolunk. Megadóan menetelek. Nem tudom megszokni, hogy a tér közepén nem jöhet villamos, busz, kapkodom a fejem hátra. Döbbenetes emberár van mögöttem. Feketéllik a szürke beton. Megyünk, orral előre, mintha lóhúsért mennénk 44-ben. Lótetem éppen nincs. Meg semmi sem. Semmi, ami emlékeztetne a térre, nincsenek hajléktalanok, csencselők, embervevők, virágosok, kokárdások, stricik, kurvák, szerelmesek, nincs a könyves, nincs a fornettis, nincs a gomba, vagy ha van nem látom a kátrányfüggönytől.

            Azt már csak a netről látom, hogy elvitték az órát. A Moszkva téri órát. De hogy tudható ez? Ki lát a fekete függöny mögé? A legrosszabb talán ez a fekete függönyrendszer, meg az, hogy akármikor bármi történhet. Mondjuk én régen nem voltam biztos, honnan melyik irányból, milyen villamos várható, mert kicsit gyorsan változott. Az, hogy naponta nem tapodott valakit agyon a villamos, legyünk őszinték a csoda műve. Őslakosként is figyelnem kellett, hogy vidékiek, külföldiek hogy találták el??? Figyeltek, gondolom.

            Visszafelé első napon friss faforgácsillat lep meg. Valamiért a síneket nem merik szabadon hagyni. Síkosnak értékelik talán? Leborították vékony pozdorja lapokkal, ezek meg mennek a sínen, mint a snowboard. Ezért leborítják vékony, fekete gumival. Ezen a feketepályán jövünk hazafelé, rettenetes, provizor az egész. Rögtönzés megy, érezhető. Majd a síneket később aszfalttal csömöszölik be, ami persze puklis lesz, arra megint csak figyelni kell. Leginkább figyelni kell, ez egy jó kiindulópont. Állandó figyelmet igényel a szisztéma. Minden reggel kicsit más minden, egyszer csak lebetonozzák a lelépőket a villamosnál, aztán valahogy lesz rámpa, később világítás egy harminc centis lelépőnél. Aztán valahogy kideríthetővé válik, hogy a csorda utunk közepén van egy lámpa, amire nem árt figyelni.

Tanuljuk a dolgokat napról-napra. Az első hét dermesztő. Fekete, szürke, hideg, reménytelen, ungemütlich forte. Vajon miért takarják a szemünk elől a rombolást? Majd a szép épülést? Miért kell ezt takarni? Munkavédelmi előírás lenne? Vagy mi? Letakarták, mint a halottat. Amivel nem tudunk mit kezdeni, szépen letakarjuk. Letakarjuk a halott síneket vékony limlomfával, a halott embert nejlonnal, a halott teret fekete micsodával. Ettől jobban félünk, félek. Mert nem tudom, mi van a nejlon alatt. Ennyi sötét nejlon mögött, bármi lehet, ne.

            Leszállok a villamosról, már az új helyen. Csodálatos betonozott, provizor, de jelzett fakerítések által vezetett ösvényen. Döbbenetes lyukakat látok a fekete függönyökön, szép, szabályos hasítékokat. Végig, amerre megyek mindenhol. Belátni picit a kulisszák mögé, és ki is látni. Lázadásnak tűnik, nem bírták a szakik, és kivágták a kerítést. Kivágták, nekimentek a kerítésnek. Levegősen indul a nap, jó látni a szép egyenletes réseket.

Szóba is hozom.

-          Láttátok, hogy nem bírták az emberek, lyukakat vágtak a fekete kerítésbe a Moszkván, a szakik, nyilván, szép formásak a hasítások, szerszámmal készültek.

-          Nagy szél volt, amiatt rendelhették el.

-          A szél miatt, hogy ne boruljanak föl a kerítések?

-          Persze, ez elég logikus, nem?

-          Csak a szél?

-          Szerinted, mi?

-          Nem amiatt, hogy lázadás?

-          Hát, hm…nem.

-          Akkor csak a szél miatt? Nem is azért, mert borzasztó volt?

-          A kerítéseket simán elvitte volna a felaggatott fekete vászon vagy mi.

-          Én azt hittem, hogy mégis van egy pont, ami határ, és ez a fekete el-ki-le-záró fekete függöny ilyen. És erre muszáj lyukat vágni.

-          Muszáj volt….De nem amiatt, te…, na lásd be!

-          Egészen igazad lehet, sajnos.

-          Azt gondoltad?

-          Azt.

-          Kérlek. Most, nem gondoltad, hogy a Moszkva tér rekonstrukciójánál fog feltámadni az emberi?

-          De, azt gondoltam. Nem irányítottan, hanem hogy nem tartható, és akkor ….mégis.

-          Ejjj. Nem, kérlek, komolyodj!

Aztán minden fekete izé eltűnt, nem biztos, hogy csak a szél miatt. Először csak hasadékok lettek a fekete vásznakon, aztán darabonként leváltak, de nem mind és nem mind egyszerre. De lassan eltűntek, ha ma keresnénk bajban lennénk. Már talán az embert sem találnánk, aki elrendelte. Jött újabb szél. És van újra virágos, most éppen barkás, kokárdás, strici, kurva, munkaerő, hajléktalan, szóval mindenféle, aminek itt lennie kell. Egyszerűen imádom a Moszkva teret. Remélem, nem lehet tönkre tenni.