A csillagles
Számolgatom, lassan kéthete kéne
elzárva lenni a dolgoktól. Legalábbis azóta vagyok falun, jó, net van, nagyon
érdekesen. El nem tudnám mondani, hogy és hogy nem. Néha van, néha nincs. Néha
olyan máshogyan, ráérősen. Szeretem ezt az ésszerű ráérőséget. A pince
menedzser, eladó, szépasszony hosszasan lóbálta az udvaron, mint cselédlány a
vasalót a bankkártya leolvasót. Akkor épp nem volt net. De egyszer csak lett.
Így
valahogy azt is meg tudtam, hogy valamiféle csillagképlet szerint jönnek, jönnek
ezek a csillagok. Szóval nagyon kell nézni az eget. Mert hullanak a csillagok,
szépen, látványosan.
El
is határoztam, nézni fogom azokat a csillagokat, ha már hullanak.
Ennek
a nézésnek, van egy romantikája, miszerint ha látod a hulló csillagot, kívánj
valamit és…..teljesül.
Mit
is kívánhatnék. Van az élet olyan egy bonyolult ideje, hogy szinte semmit se
szeretne kívánni az ember, de csak olyanok vagyunk, hogy mégis. Csúnya
tulajdonság. Az ember, de kiváltképp a nők, mégis akarnak valamit, semmi
értelme, de mégis ….nem tesznek le erről. Állandóan kívánni akarunk. Meg
akarunk.
Elhatározom,
hogy semmit nem kívánok, de tényleg. De szeretnék hulló csillagot látni, mégis.
Hát, ha már hullik. Csak lássam. Szépen, majd nem annyira látványosan nézek
hullócsillagot. Csak úgy, mint a bölcs öregek a vízparton. Nem a mi strandunk,
de mégiscsak öröm a víz látványa.
Szépen
el van minden határozva. Ülök itt a gépnél, egy kis problémával, erős boka dagadással
bal oldalvást. Csúnya ez a dagadás, meg is ijedek tőle, de nevetségesnek
találom, ha elővezetem ott a városban. Szépen bebagyulálom azt a bal bokát, egy
egyébként nagyon szép sállal, egy égszínkék muszlin, amúgy pettyes sállal. Az a
sál egy divatdarab volt, míg nem végezte itt. No de itt van szegény. Megyek
ezzel a jobbsorsra érdemes sállal kifelé csillagot sejteni. Sajnos azonnal
belebotlok a kerti papucsba. Amióta nem tudnak engem a szüleim kellően
sanyargatni, azóta hetedszeresen teszem ezt magammal. Mert rájön az ember az
értelmére, mivel fogták. Az ember ellocsolja a jó kis papucsait, és kész, ezért
van kerti papucs. És van még, a nem kerti papucs. Az, az a papucs, amiben még
nem locsoltál. Szóval azon a papucson estem át, de rögtön, ami már kerti
papucs, és néztem nagyon azt a csillagos eget. Le is ültem kicsit. Néztem a
csillagokat, hogy essenek, legyenek szívesek.
Ha már ilyen kifejezett napjuk
van, tudniillik. Egész jól kikerültem a körtéket, nagyon jó termés van idén,
nem tudsz úgy lépni, ne buckázz megy egyet.
Nézem ezeket a csillagokat, hát
kicsit úgy remegnek, meg vibrálnak, de nem igazán adják a hivatalukat. Mondjuk,
nagyobb bunyó sincs, de nem esnek itt. Nincs itt látható esés. Visszamegyek.
Szépen nyitom a szúnyogajtót, na mondjuk picit nyitva maradt, de csak kicsit és
rövid ideig. Elég volt. Jaj, támadnak, megannyi lepke, darázs, szúnyog, mifene
lepi el a konyhát. Utálom a beavatkozást. Szörnyű dolog, de most lépni kell.
Repülnek, undokul rámrepülnek, csípnek, döngenek ijesztően, hol a fenében van a
szer? Le fogom őket fújni, de rémes. Meg akartam oldani másképp, de nem megy, itt
van a hajamban, úristen mekkora ez, jézus ő ki, szentséges isten, hányan
vannak. Elővettem, lefújtam őket. Gondolkodom, rágyújtsak-e. Lehet, felrobban a
konyha. Kilépek, lóg a pöttyös muszlin a bokámról, mit kívánjak, … még csak nézem a csillagokat
