Hic at Nunc
 |
| Photo: Dofka |
Régen írtam, oka van persze. Most
figyelek, annyira leköt, hogy nincs időm írni. Ebben a hónapban a villamos sín
felújítás miatt az egész környék forgalma fel van dúlva, így az első dúlt napom
veszek egy bérletet.
Tulajdonképpen
bosszantó, hogy a nagy költséggel fenntartott autó szépen elporosodik valahol,
ahol aznap épp feladtam a dugóban állást, és még ingyenes a hely, de most ez
itt így van. Szépen gyalogolok, buszozom, villamosozom, mikor hogy hozza a
helyzet. Új távlatok is nyílnak persze, ki akarom használni a bérletet, nem
volt olcsó, át-át megyek Pestre, amivel normál üzemmenetben igyekszem óvatosan
bánni. Eljutok moziba, könyvbemutatóra, ilyesféle fejfájdító helyekre.
A
bérletvásárlásnál kiderül, már nem kell fénykép bele. Jót röhög a pénztáros, és
a mögöttem álló pár tucat pórul járt sorstárs is. Amíg kaptam bérletet a gyerek
járt vele, mit tudom én ő hová tette, amikor utoljára én használtam ilyet, még
volt az embernek benne fényképe, ha jól összeszámolom negyedszázada volt ilyenem. Feltámolygunk a pótlóra, apránként araszol is
a járat, előkerülnek a mobilok, mondja le akinek lett volna tárgyalása,
megbeszélése, értekezlete sorjában a délelőtti sávot. Nekem ma nem lett volna
amúgy sem. Csak úgy ülök, időben biztos nem érek be. Emiatt most nem
telefonálok, nem érdekes, ülök és nézek és hallgatom a többieket. Zavarba ejtő
telefonbeszélgetések egyik oldalát hallgatom, zavarba is jöhetnék, de minek.
Zötykölődünk, jó egy óra után kikötünk a Moszkván, a Széll Kálmán téren. Annak
is inkább a peremén, bemenni nem tud a busz, hagyja hogy meneküljünk.
Menekülünk. Vágok a téren át. Vág a nép is, áramlunk át az átláthatatlan
sínrendszeren, ki tudja, most mi merről jön, ezt is mindig változtatják.
Cikáznak az emberek a villamosok között, rossz nézni. Bátrak, vakmerőek.
Bénázom, sután keresem a metróbejáratot.
Ennyi
bőrkesztyűt az életemben nem láttam. Hogy ömlött Budapestre egyszerre ennyi
bőrkesztyű? Méterenként vehetnék. Régebben távcsövet és késeket árultak, azt
sem értettem. Ez a kesztyű, legalább az évszaknak megfelel. Ősz van, vegyünk
bőrkesztyűt. Vagy hímzett abroszt, mondjuk ez a gyengém. Megyek egyenesen tovább.
Bankhitelesek sátraznak odébb, több nap alatt ki nem derítem, mit szeretnének
elérni, talán csak a figyelmet. Megafonból panaszkodnak, nézem a sátorlakókat,
jelentős napra felkészült, felöltözött férfiak, nők, talán legalább egymásnak
meglesznek, valami enyhül a fásultságban.
A
mozgólépcső nem szédít már, megszoktam újra. Csak a marcona motozókat nem tudom
megszokni, félek tőlük. Félek, mégis szólnak, hogy nincs fényképem a bérlethez,
meg nem is írtam bele semmilyen számot, ezt már meg se mertem kérdezni, kell-e
beleírni valamit, majd ordít valamelyik ha kell. Két hete nem ordított egyik
se. Vagy csak nem figyelnek, vagy már ez is mindegy. Így azonban átruházható a
bérletem. Valószínűleg nem én mérem a gazdaságra a legnagyobb csapást, de mégis
bánt.
Elmegy
a metró, nem merek a peronra kimenni, megállok az oszlopok között, ahol
szoktam. Hallgatom a kántáló koldus nénit: Engedjetek segíteni drágám, engedj
segíteni engem! Engedjetek segíteni drágám! Engedj segíteni engem. Mély altja
van, tulajdonképpen korrekt a mű. Nyomul a nyakamba, gondolja balekot fogott.
Nem bírom felejteni a zsolozsmáját, benn ragad a fülemben, kedves. Tapogatom a
zsebem, nem, a kocsis százas a kesztyűtartóban van, micsoda hülye kifejezés ez,
többnyire nincs is kesztyűm, bár most vehetek, ha akarok. Engedj segíteni
engem. Nincs nálam a százasom, kedves. Engedj engem be az Intézetbe kedves,
engedj segíteni engem, kérlek hagyj magamra drágám. Múljon el a fülemből ez a
nóta kedves, perszeveráció kedves, hiszen tanultad kedves. Akaratlan felismétlés,
kedves. Engedj segíteni engem. Csak ez
az ősz is elmúlik baj nélkül kedves, engedj segíteni engem. Csak ki megy az
agyamból ez a kántálás végre, inkább adtam volna egy százast, kedves. Vagy
mostantól mindent így eléneklek magamban, kedves. Így tanítok például, engedj
segíteni engem. Vagy így írok szakértést valamiről kedves, engedj segíteni
drágám…..De akkor sem veszek bőrkesztyűt drágám, legfeljebb ha csipkebogyót
kedves. Nem veszek gyöngyből fűzött címeres nyakláncot drágám, hiába vagy
szerinted népviseletben kedves. Nem kérek Metró újságot, hiába mondjátok, hogy
Jó napot, kedves. Majd csak lejövök erről a dallamról kedves, engedj segíteni
drágám…
