2013. október 20., vasárnap

Hic at Nunc

Hic at Nunc
Photo: Dofka



Régen írtam, oka van persze. Most figyelek, annyira leköt, hogy nincs időm írni. Ebben a hónapban a villamos sín felújítás miatt az egész környék forgalma fel van dúlva, így az első dúlt napom veszek egy bérletet.
            Tulajdonképpen bosszantó, hogy a nagy költséggel fenntartott autó szépen elporosodik valahol, ahol aznap épp feladtam a dugóban állást, és még ingyenes a hely, de most ez itt így van. Szépen gyalogolok, buszozom, villamosozom, mikor hogy hozza a helyzet. Új távlatok is nyílnak persze, ki akarom használni a bérletet, nem volt olcsó, át-át megyek Pestre, amivel normál üzemmenetben igyekszem óvatosan bánni. Eljutok moziba, könyvbemutatóra, ilyesféle fejfájdító helyekre.
            A bérletvásárlásnál kiderül, már nem kell fénykép bele. Jót röhög a pénztáros, és a mögöttem álló pár tucat pórul járt sorstárs is. Amíg kaptam bérletet a gyerek járt vele, mit tudom én ő hová tette, amikor utoljára én használtam ilyet, még volt az embernek benne fényképe, ha jól összeszámolom negyedszázada volt ilyenem.  Feltámolygunk a pótlóra, apránként araszol is a járat, előkerülnek a mobilok, mondja le akinek lett volna tárgyalása, megbeszélése, értekezlete sorjában a délelőtti sávot. Nekem ma nem lett volna amúgy sem. Csak úgy ülök, időben biztos nem érek be. Emiatt most nem telefonálok, nem érdekes, ülök és nézek és hallgatom a többieket. Zavarba ejtő telefonbeszélgetések egyik oldalát hallgatom, zavarba is jöhetnék, de minek. Zötykölődünk, jó egy óra után kikötünk a Moszkván, a Széll Kálmán téren. Annak is inkább a peremén, bemenni nem tud a busz, hagyja hogy meneküljünk. Menekülünk. Vágok a téren át. Vág a nép is, áramlunk át az átláthatatlan sínrendszeren, ki tudja, most mi merről jön, ezt is mindig változtatják. Cikáznak az emberek a villamosok között, rossz nézni. Bátrak, vakmerőek. Bénázom, sután keresem a metróbejáratot.
            Ennyi bőrkesztyűt az életemben nem láttam. Hogy ömlött Budapestre egyszerre ennyi bőrkesztyű? Méterenként vehetnék. Régebben távcsövet és késeket árultak, azt sem értettem. Ez a kesztyű, legalább az évszaknak megfelel. Ősz van, vegyünk bőrkesztyűt. Vagy hímzett abroszt, mondjuk ez a gyengém. Megyek egyenesen tovább. Bankhitelesek sátraznak odébb, több nap alatt ki nem derítem, mit szeretnének elérni, talán csak a figyelmet. Megafonból panaszkodnak, nézem a sátorlakókat, jelentős napra felkészült, felöltözött férfiak, nők, talán legalább egymásnak meglesznek, valami enyhül a fásultságban.
            A mozgólépcső nem szédít már, megszoktam újra. Csak a marcona motozókat nem tudom megszokni, félek tőlük. Félek, mégis szólnak, hogy nincs fényképem a bérlethez, meg nem is írtam bele semmilyen számot, ezt már meg se mertem kérdezni, kell-e beleírni valamit, majd ordít valamelyik ha kell. Két hete nem ordított egyik se. Vagy csak nem figyelnek, vagy már ez is mindegy. Így azonban átruházható a bérletem. Valószínűleg nem én mérem a gazdaságra a legnagyobb csapást, de mégis bánt.

            Elmegy a metró, nem merek a peronra kimenni, megállok az oszlopok között, ahol szoktam. Hallgatom a kántáló koldus nénit: Engedjetek segíteni drágám, engedj segíteni engem! Engedjetek segíteni drágám! Engedj segíteni engem. Mély altja van, tulajdonképpen korrekt a mű. Nyomul a nyakamba, gondolja balekot fogott. Nem bírom felejteni a zsolozsmáját, benn ragad a fülemben, kedves. Tapogatom a zsebem, nem, a kocsis százas a kesztyűtartóban van, micsoda hülye kifejezés ez, többnyire nincs is kesztyűm, bár most vehetek, ha akarok. Engedj segíteni engem. Nincs nálam a százasom, kedves. Engedj engem be az Intézetbe kedves, engedj segíteni engem, kérlek hagyj magamra drágám. Múljon el a fülemből ez a nóta kedves, perszeveráció kedves, hiszen tanultad kedves. Akaratlan felismétlés, kedves. Engedj segíteni engem.  Csak ez az ősz is elmúlik baj nélkül kedves, engedj segíteni engem. Csak ki megy az agyamból ez a kántálás végre, inkább adtam volna egy százast, kedves. Vagy mostantól mindent így eléneklek magamban, kedves. Így tanítok például, engedj segíteni engem. Vagy így írok szakértést valamiről kedves, engedj segíteni drágám…..De akkor sem veszek bőrkesztyűt drágám, legfeljebb ha csipkebogyót kedves. Nem veszek gyöngyből fűzött címeres nyakláncot drágám, hiába vagy szerinted népviseletben kedves. Nem kérek Metró újságot, hiába mondjátok, hogy Jó napot, kedves. Majd csak lejövök erről a dallamról kedves, engedj segíteni drágám…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése