 |
| Kövirózsáim |
Eltelt. Eltelt a nyár. Idén sok
időt hagytam az összepakolásra, a bezárásra. Kevesebb vendég is volt, nem volt
nagy buli, sok kis találkozás volt. Nagyon jó beszélgetések, alapos
szájtátással. Igen, nem írtam sokat, sőt eleget sem. Kaptam érte azoktól, akik
várják, és ez olyan jól esik persze. De meg kell érteni, most én azt hiszem
gyűjtöttem. Lehetne mondani, annyira fáradt voltam, hogy nem volt erőm írni, de
ez nem igaz.
Szokás
szerint az első napokban még nem megy a pihenés, zakatolás van. Agyban, testben,
tenni vágyás, állandó akciózás. Aztán fokozatosan szelídül. Felveszem a tempót,
nem kell rohanni. Elkezdem élvezni. Van idő, nem kell kapkodni. Van idő
végiggondolni. Van lehetőség nem csinálni. Van idő figyelni, alaposan. Szemlélni
az esőt, az idén volt mit. Várni a sovány macskát, hátha erőre kap. Lesni a
gyíkokat, amikor éppen nem iszkolnak. Kergetni a lepkét a függönyről, mert
molynak nézem. Csodálni a csigákat, ahogy mégis gyorsan haladnak. Nézni a
szőlőt, miért ilyen kicsi, ha egyszer ennyi eső van, viszont nem peronoszpórás.
Napközben már jól megy a nyugalom, éjjel nem. Akkor megy újra az unott mozi,
félelmetes életszerű események, felismerhető karakterekkel.
Időket
szánok mindenre, emberekre, ügyekre. És döbbenten hallgatom a történeteket.
Annyi elképednivaló akad, hogy kapkodom a fejem. Az egyik stramm beszélgetős
nap közepén felsóhajtok, ez egy novellafüzér önmagában, ha nem egy regény.
-
Lehet, de nem írhatod meg!
-
Miért nem?
-
Mert az enyém, az én bajom.
-
Attól még regény.
-
Ne írd meg!
-
Ha nem akarod…, nem fogom.
-
Vagy tudod, mit, írd meg, mit bánom én, de akkor még
ezt is tudd…
És kerekedik tovább a történet,
sápadok és szomorodom. Aztán meg nevetünk nagyon. Mert a legnagyobb bajon azt
érdemes.
Végigjárom a helyeimet,
megírhatnám ezeket a kirándulásokat is, de elnyomják a beszerzett történetek. De
ezekhez még kell egy kis idő. Nyomják a vállamat, de még érlelem.
El
tudok jönni sírás nélkül, aprólékosan és koncentráltam zárok. Így aprólékosan
és koncentráltam zárom be a táskám utolsó mozdulattal. Nyithatok ki mindent
újra. Még jó, hogy kerestem a pénztárcám. Utoljára még kanyarodom Icához,
elköszönni és elhozni a hazaszánt bort. Nagy forgalom van nála, bánatos az idő,
kedvez ez a borozóknak, kóstolásnak. Ez is segít, hogy ne tudjak jobban neki
keseredni. Ami segít kivinni a kocsihoz a palackjaimat. Meglepődik, mi minden
van odabenn, oda már semmi be nem fér, csak ez a néhány palack. Más nyelvre
teremtett, de csodálatos választékossággal fejezi ki magát, ahogy már jó pár
éve.
-
Nem fér ide be semmi!
-
Mit is vinnék még?
-
Hol vannak a te férjed, a fiú?
-
Hazamentek már Ami, megyek én is…
-
Nagyon sok cucc neked itt,…most mikor jössz, …nem
nyáron legközelebb, ősszel még, ősszel szép
-
Szép Ami, nagyon szép! Dobd be a palackot, nézd ide,
itt van egy kis hely!
Egykedvűen beejti a szennyes egy
kis völgyébe az ásványosba töltött rizlinget. Ica összekeveredett. Most rózsaszín
kupakot tett rá, pedig az a szürkebarátra jár. Kedves nyári játékaink. Kéket a
rizlingre, rózsaszínűt a szürkebarátra. Most sokan voltak. Meg nem is azok,
akik ismerik a játékainkat. Nem beszélik ezt a helyi nyelvet, azt amit Ami már
kiválóan tud.
-
Ez most zöld, ez mi akkor?
-
Ami, ma ez a szürkebarát…
-
Ez? Ez nem logikus. Ez így keverés
-
Az. De megjegyzem.
-
Gyertek még..
-
Jövünk még, vigyázz magatokra, de leginkább magadra!
-
Jó, ma szar nap van. Azért is jöttem, azért itt
-
Ami, tudom, mit bírsz ki, vigyázz rá is, tudom, hogy
nehéz napjai és neked is nehéz napjaid vannak!
Soha nem
beszéltünk arról konkrét mondatokkal, szavakkal sem, egyikünk nyelvén sem, mit
jelent egy beteg emberrel élni, de nem is kell. Csak egymásra néztünk. Újra
megölelem, és muszáj indulni. Édes, kicsi Ami megy vissza és majd próbálja
túlélni az életét, ahogy én is. Nekivágok az útnak. A kocsiban a ház illata.
Öreg háznak öreg szaga van. Sajátos, kissé dohos illat terjeng, az utazó
fűszernövények párájával keveredve. Napokig a hajamon is érzem. De csak, ha
eljöttem, ott lenn nem. Lehúzom az ablakot, megyek még egy kört, aztán
lekanyarodom a hetvenegyesre.
