2015. április 4., szombat

Út a fény felé


Photo: Dofka, Út a fény felé 2015.



- Ne, kérlek szépen hagyj békén! Nem érdekel, hogy elsőre szimpatikus voltam, most meg közelről pláne. Lépj arrébb, mert lendítem a kocsit és felprésellek az autó oldalára. Be akarom pakolni, amit vásároltam, Nem kevés, két böhöm kékikeás. Nem veszek megvilágosító füzeteket, semmiképpen nem veszek, hiába vagy narancssárga ruhában, és hiába vigyorogsz olyan édesen, naivan. Nem mondom, hogy bugyután, mert nem lenne igaz. Neked csak megszületni volt nehéz, anyád otthon meg sír utánad, miért nem lettél informatikus, mint a bátyád.
            Miért vagyok bosszús? Én nem bosszús vagyok, én mérhetetlenül dühös vagyok, érted, nagyon fáradt, dühös és öreg? Persze, hogy nem rád vagyok mérges, tudom, hogy ételt osztotok, hogyne tudnám. Majd jó egészségesen esznek a hajléktalanok aznap, jó kis vega kaját. Jól megy rá majd a koccintós-tablettás. Szerencsétlenek. Mondom, állj hátrébb, mert benne vagy az aurámban. Ott meg nem jó lenni, még nekem sem. Csak nekem muszáj, bár legszívesebben kiugranék az aurámból. Csak előtte még átpakolnám a bevásárlást. Amit be sem tudtam fejezni, mire mindent összeválogattam a sütihez, csak kiderült, hogy nem véletlenül nem találom a kókuszreszeléket, hiába másztam az alsópolc előtt négykézláb két bőrcipős bróker lába között, az eladó is megdicsért, jó helyen hasalok, csak éppen nincs, mert elfogyott, mint ahogy a retek is, meg a zöldhagyma is. Így aztán teljesen feleslegesen van keksz darálmányom, amit már évek óta tudom, hogy nem a sütés témakörhöz sorolnak, hanem a kekszes osztály, szintén hasalós polcán.
            Hogy ezek kis dolgok, apró bosszússágok. Azok, de csak nem kezdem elmondani neked itt a parkolóban a nagyokat, kis buddha gyerek. Ezen a héten három barátom lett teljesen árva, tudod te milyen nehéz minden végzet. Tudod, te mennyit kell azért fizetni, lótni-futni, hogy egy nyugalmas ágy jusson neked az utolsó napokra. Tudod te, hogy milyen rohadt nehéz egy temetést elintézni és mibe kerül. Tudod te, milyen nyomorúságos felmenni az üres lakásba és nekiállni szétszedni egy élet ragadós maradékát. Tudod, hogy a katolikusok nagyhéten nem tartanak fekete misét, legalább is ott, ez a pap, ezért aztán nem is temet. Tudod te, milyen lehetetlen hozzájutni az új bankkártyához, ha esetleg költöztél mostanság, mondjuk hat éve. Milyen baromi nehéz bejutni egy bankba, amit valamilyen rejtélyes okból munkaidőn túl el nem tudsz érni. Így aztán kiszöksz ügyet intézni, a hátadról folyik a víz, fel ne tűnjön odabenn, és türelmesen végigvárod, amíg a Víziváros összes nyugdíjasa megérti, miért kell neki bankkártya, amit soha a büdös életben nem fog használni, de tartozik a számlájához és kész. Végre aztán másnap már lekerül a 24 órás letiltás, amit online sikerült szerezni, mert harmadjára sem sikerült eltalálni a jelszót. Így aztán megtudhatod, hogy az aktivált új kártyával sem fogsz sokra menni, mert azon éppen nincs egy kanyi fillér sem. Csak egy kis mínusz. Istennek hála, holnap már ott a fizetés, az még van. És most azt költöttem, nem keveset, mondom kérlek állj egy kicsit távolabb, mert nagyon elég, hogy egyedül tolom ezt a marha nehéz szekeret, amivel alig tudtam befordulni, mert húzta a lejtő, és látod másnak segítenek, én meg megint egyedül vontatom ezt a szart, aminek lehet, hogy a kereke is csámpás.
            Egyébként, lehet hogy igazad van, neked van igazad. Mosolyogsz itt a húsvéti hóesésben, kutyabajod. Teljesen igazad van, barátom, teljesen. Na, most tényleg állj félre, mert lecsapom a kocsi csomagtartófedelét, bakker megint leengedett a hátsó kerék, fújathatom a kútnál, defektes lehet. Most elmegyek a DM-be, veszek egy alapozót, aztán végigcsinálom az ünnepet, és ha utána is ilyen fáradt leszek, közétek állok, ígérem. 

1 megjegyzés: