Nézzük, mi mindennek kellett teljesülni, hogy ezt a
születésnapot ünnepelhessük. Csak nagyon vázlatosan tekintjük át, és nem is
árulunk el mindent. Mert van, amit a család őriz, félve, féltve, szeretettel.
Tehát kezdjük apád oldaláról, ha az első világháborúban
meghal dédapád, akinek szerencséje volt, így csak nyomorékan előkerülni, hát akkor
ti nem vagytok.
Ha nincs Arika, a világ legszeretetteljesebb
Nagymamája, Apához viszonyítva, aki ezt a helyzetet elfogadja, akkor nincs apai
anyai ág.
De volt, így megszületett Viktória
nagymamád.
A világégésben találkozott ez a
kedves vastag copfú, a jéghátán megélő lány G. nagypapával, aki akkor olyan
fiatal volt, mint te most. Visszakerült a konyári kitelepítésből, mint
munkaszolgálatos építhette a metrót. Kellett tehát, hogy túlélje Konyárt, és a
munkaszolgálatot.
Ezen Dédapa, G., túlélte, hogy a Vezérkarban volt, Horthynál. De
nem tudta megmenteni Dédmamát, ő ebbe belehalt, mármint a kitelepítésbe. A
Budapest szerte ünnepelt szépasszony, akiért főtisztek lettek öngyilkosok, aki
kis oroszlánnal vonult fel a Váci utcában, és kisebb izgalom volt a kesztyűgyárban,
ha az éves rendelését leadta. Csak jelzem, hogy szignált verseskötete, és sok
nevével jelzett könyve van a könyvtárunkban, Pössy jelzettel.
Ezentúl G. nagyapának nem szabad
volt meghalnia 56-ban, ezenközben Viktóriának is ki kellett bírni, amit rámértek
56 után.
Soha ne feledd, Apád 64-ben
született, tudd, hogy 63 volt az amnesztia éve. Akkor szűnt meg a folyamatos
rendőri felügyelet.
Az én oldalamról, Dédnagyapádnak
L. I. túl kellett élni a tüdőbajt, feleségének a legkedvesebb Nagyanyámnak ki
kellett bírni a kezeléseit, a sok-sok szanatóriumot, amelyre valószínűleg ő
varrta össze a keretet. Hogy aztán Nagyapám elmenjen boldognak lenni, egyben
meghalni Hűvösvölgybe.
Előtte azonban megfogant Nagymama,
a háború teljes idiotizmusában, kései gyerekként, tizenhárom évvel nővére után
megszületett, mint megmozdult klimax. Aztán a vonat tetején annyira megfázott,
menekülve az ostrom elől, hogy csak az aranyért vett gyógyszerek és visszatérve
a nagyon lelkiismeretes palotai orvos mentette meg. Nevezzük meg: Dr.
Gosztonyi. Éltesse az Isten.
Kellett még, hogy az én apai nagyapám
ne haljon meg a második háborúban, már akkor is postás volt, vonatos postás. Tűzbe
fogták a postás vonatot, sokszor, de mindannyiszor megúszta. Volt, hogy a
földbe ásták magukat a menedékért.
Kellett, hogy Apám, ne maradjon
kint 56-ban, mert hazajött, mert nem bírta ki ott. Csak Anyám látta azt az
igazolványt, amiben fel volt tüntetve, tartózkodási helye: Ausztria. Megmutatta
neki, mert nem akart tudatlanul bajt hozni Anyámra. De ő bevállalta. Mint ahogy
engem is.
És kellett, hogy legyen penicillin,
különben meg nem maradok.
Aztán kellett hozzá Apa.
És hogy mi találkozzunk.
És ez lett,….
És akkor lehettél Te.
És az Isten éltessen sokáig!
