Máténak

Nézzük, mi mindennek kellett teljesülni, hogy ezt a születésnapot ünnepelhessük. Csak nagyon vázlatosan tekintjük át, és nem is árulunk el mindent. Mert van, amit a család őriz, félve, féltve, szeretettel.

Tehát kezdjük apád oldaláról, ha az első világháborúban meghal dédapád, akinek szerencséje volt, így csak nyomorékan előkerülni, hát akkor ti nem vagytok.

Ha nincs Arika, a világ legszeretetteljesebb Nagymamája, Apához viszonyítva, aki ezt a helyzetet elfogadja, akkor nincs apai anyai ág.

De volt, így megszületett Viktória nagymamád.

A világégésben találkozott ez a kedves vastag copfú, a jéghátán megélő lány G. nagypapával, aki akkor olyan fiatal volt, mint te most. Visszakerült a konyári kitelepítésből, mint munkaszolgálatos építhette a metrót. Kellett tehát, hogy túlélje Konyárt, és a munkaszolgálatot.

Ezen Dédapa, G.,  túlélte, hogy a Vezérkarban volt, Horthynál. De nem tudta megmenteni Dédmamát, ő ebbe belehalt, mármint a kitelepítésbe. A Budapest szerte ünnepelt szépasszony, akiért főtisztek lettek öngyilkosok, aki kis oroszlánnal vonult fel a Váci utcában, és kisebb izgalom volt a kesztyűgyárban, ha az éves rendelését leadta. Csak jelzem, hogy szignált verseskötete, és sok nevével jelzett könyve van a könyvtárunkban, Pössy jelzettel.

Ezentúl G. nagyapának nem szabad volt meghalnia 56-ban, ezenközben Viktóriának is ki kellett bírni, amit rámértek 56 után.

Soha ne feledd, Apád 64-ben született, tudd, hogy 63 volt az amnesztia éve. Akkor szűnt meg a folyamatos rendőri felügyelet.

Az én oldalamról, Dédnagyapádnak L. I. túl kellett élni a tüdőbajt, feleségének a legkedvesebb Nagyanyámnak ki kellett bírni a kezeléseit, a sok-sok szanatóriumot, amelyre valószínűleg ő varrta össze a keretet. Hogy aztán Nagyapám elmenjen boldognak lenni, egyben meghalni Hűvösvölgybe.

Előtte azonban megfogant Nagymama, a háború teljes idiotizmusában, kései gyerekként, tizenhárom évvel nővére után megszületett, mint megmozdult klimax. Aztán a vonat tetején annyira megfázott, menekülve az ostrom elől, hogy csak az aranyért vett gyógyszerek és visszatérve a nagyon lelkiismeretes palotai orvos mentette meg. Nevezzük meg: Dr. Gosztonyi. Éltesse az Isten.

Kellett még, hogy az én apai nagyapám ne haljon meg a második háborúban, már akkor is postás volt, vonatos postás. Tűzbe fogták a postás vonatot, sokszor, de mindannyiszor megúszta. Volt, hogy a földbe ásták magukat a menedékért.

Kellett, hogy Apám, ne maradjon kint 56-ban, mert hazajött, mert nem bírta ki ott. Csak Anyám látta azt az igazolványt, amiben fel volt tüntetve, tartózkodási helye: Ausztria. Megmutatta neki, mert nem akart tudatlanul bajt hozni Anyámra. De ő bevállalta. Mint ahogy engem is.

És kellett, hogy legyen penicillin, különben meg nem maradok.

Aztán kellett hozzá Apa.

És hogy mi találkozzunk.

És ez lett,….

És akkor lehettél Te.

És az Isten éltessen sokáig!