Nem mentegetőzöm, lemaradtam, mint a borravaló, ahogy nagyanyám mondaná. Sok bejegyzés el, volt ami meg józan megfontolásból kimaradt.
Elkezdtem egy új, nekem fontos dolgot. Emlékeket gyűjteni, gyűjtetni sokunk örömére. Olyan sikere lett, hogy csoda. Új, figyelő, jó harcos társaim lettek. Nem tudom még megírni.
Sor került az első személyes találkozásra. Elindultunk szép komótosan, apránként megismerve, felismerve egymást, és akkor egy váratlan nagy öröm ért. Ott voltak velünk Panniék.
Este írta:
"PÉKDOMBON A RÁKÓCZI FERENC UTCÁN NAGYKOVÁCSIBAN
A Pékdomb Rákóczi utcáján megtaláltuk az utca első fölfelé ívelő részének közepén az egykori péket a pékséggel. A helyet legjobban ismerők még a pék kemence helyét is meg tudták mutatni. Hogyne tudták volna, hiszen van, aki rendszeresen hozott ide kenyeret sütésre és a pék engedélyével még bent is járt, láthatta a kenyeret sülni, érezhette a friss kenyérnek az illatát. Nincs már pék, saját kovácsi pékség sincs itt Nagykovácsiban, mindenféle - ahogy mondják - jöttment kenyereket vásárolnak, fogyasztanak. A pék nevét a Pékdomb viseli, amely nem hivatalos hely, nincs ennek írott nyoma, vagy tán nagyon kevés és elvétve, a megnevezés szájról szájra terjed és pislákoló lángként marad fenn.
Az utcában ritka házak mondhattak maguknak egyszerre két különleges kincset, amelynek már egyike is emelte a porta értékét: saját kutat és hegyoldalba vájt pincét. Találtunk mindegyikre példát, egyiknél a kerítés lécein át pillanthattuk meg a kutat, míg a másik ház kertjének távoli végében mosolygott ránk a zöldre festett pinceajtó, maga mögött domboldalba vájt pincét sejtetve. Az utca kút nélküli népe az utcában található közkútról hordhatta magának a vizet. A kút széles pereme nem árválkodott pusztán, üresen tátongva a világra, felette fa építmény, fa kútház emelkedett, védve talán az időjárás viszontagságaitól, odatévedt madaraktól. A fa szerkezet mára az enyészeté lett, de a kút beton alakzata mindmáig jelzi a helyét.
Zsuzsa és sétában kísérő egykori utcabeli lakótársa felváltva mutatta és mesélte, kik is laktak egyik-másik házban. Nevekre emlékeztek, jellemvonásaikra, szokásaikra, egymáshoz való viszonyulásaikra. Itt a Józsi lakott, amott a "Szamaras" Erzsi, ehelyütt a Pistiék és így tovább. "Szamaras" Erzsiről még arra is emlékeztek, hogy szamaras kocsival járt vásárolni, mindent beszerezni, férfimód öltözködött, akként is viselkedett, ami az utcabeli kiskamaszoknak idegen, furcsa, egyben varázslatos volt, viszont a Pesten hagyott palotájában vérbeli nőként adott hatalmas fogadásokat, bálokat úgymond a másik életében.
Szemem előtt elevenedett meg a múlt sosem hallott nevekkel, népesült be egykori lakókkal, tevékenységeikkel. Érdekes volt hallgatni, amint egyikőjük emlékezni kezdett, a másik hozzátett valamit, Katinak is eszébe jutott valami egyéb, újabb valaki egészítette ki a képet, árnyalta, hozta közelebb a múltat. A közös emlékezés tette emlékezetessé azt a bő egy órát, amely a murvabányánál fejeződött be, ahol annak idején annyit robbantgattak, hogy a környék utcáihoz szükséges murvát kinyerhessék. Félelmetes volt a fülsiketítő zaj, a robbantás, mégis egyesek a jelenlevők közül nem átallottak bemerészkedni a bánya területére, és egy ott kialakított bunker kétes védelmében átélni a robbantások velőtrázó hangját és megküzdeni a saját félelmükkel.
Ez történt ma a Pékdombon a Rákóczi utcában a környezetükre kiváncsi, emléküket ápoló, ébren tartó maroknyi csapattal Nagykovácsiban, ahol a múló időben kivülállóból egyértelmű szimpatizánssá, drukkerré avanzsáltam a letűnt idő nyomában egyre araszolva, az élményeket magamba gyűjtve. Mondanám, hogy csak így tovább. Mondom is."
http://annaszego.blogspot.hu/2014/11/pekdombon-rakoczi-ferenc-utcan.html
Én meg csak annyit tudok mondani, hogy köszönöm Panni. Napok óta esténként magas lázam van, de ugye igaz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése