Gipszangyal

Azért nagyon jó otthon lenni, mert minden olyan nagyon jól közel van. Írtam, hogy indulunk a nagymama sírja felé. Ez a nagy, családi sírtól mindössze kétszáz méter. Néha ezeknek a kétszáz métereknek van jelentőségük. Ebben az esetben is van. A szép családi sírbolt, az adott körülmények között, a fő fronton van, ez a nagymama sír már picit kiesik.

A nagymama a szüleihez költözött végakarata szerint, de a szülők se édesek teljesen csak a mama, a papa új volt, akkor még nem a válás, a halál szólt közbe, így lett új apa. Aztán nekem meg, megjegyzendő új név, miszerint Pásztor Zoltánné sírjáról beszélünk. Pásztort mi már nem ismertük. A dédnagymamát sem, de ezt a Pásztort egyáltalán nem.

Bukdácsolunk a kis ösvényen, ami a sírok között van. Köszöngetünk, akinek kell. Elhaladjuk a parcellasarkot. A másik parcella sarkán hatalmas cigány öregasszony ül egy tarka esernyő alatt, a szomszédos sírt használja trónnak, hat-nyolc fiatalabb, sokkal kevésbé tekintélyesebb asszony van vele. Egy asszony sírjánál emlékeznek, valahonnan zene szól. Cigiznek. Végigveszik a szenvedéstörténetet, hatalmas egy ember volt, így mondják, nem asszonyt emlegetnek.

- Szabályosan elsorvadt, így ahogy mondom, elsorvadt.

- Elfogyott, na így…- aztán nyelvet váltanak, azt már nem értem.

Pár hete az irodai takarítónő azzal lepett meg, amikor beavatott személyes szférájába, miszerint az ő gyönyörű ura a saját testében halt meg. Először meghökkentem, hiszen többnyire mindannyian a saját ilyen-olyan állapotú testükben halunk meg. Hamar megértettem, arról beszél, hogy a férj nem esett össze testileg, nem változott meg halála előtt, „azonmód hót meg, a saját testiben”.

Durvul az eső, rebbenek szét a cigányasszonyok is, mi is szaporázzuk.

Átgondolom, miért is kell nekünk nagymamát a többiektől külön köszönteni. Mire is ez a kétszáz méter. Tudom, pontosan az okot. Nehéz történet ez is.

Az első, az én szempontomból első halott a családban a nagyapa volt. Akkor igazándiból már nem volt a családban. Akkor, amikor meghalt már elvált ember volt. Nagyanyámtól, tőlünk elvált ember volt. Én még nem éltem, de a lányától, anyámtól el volt válva, akkor meg tőlem is. Aztán halottan mégis haza akart jönni Palotára. A sírhely vásárlást az új asszony intézte.

Sokáig ezen a síron, egy szép táblán csak nagyapám neve állt csak. Aztán meghalt a mostohanagyanyám, akire én soha ebbéli minőségében nem tekintettem, mert nagyapám már rég halott volt, mikor én megszülettem. Tudtam, hogy van egy érdekes öreglány Hűvösvölgyben, aki csodás társbérletben lakik, ami nekem kaland volt, minden borzalmával. Ő Gabi néni. Nagyapám halála után lett neki férfi, férj, akinek a nevével halt, de temetkezni mégis, ő is Palotára,vagy oda akart, ahol nagyapám volt. A temetésen egészen kicsi lányként ott voltam. Anyámat félrevonták. Sodródtam ott a kesztyűje, retikülje mellett. Valami távoli, de az asszonyhoz tartozó rokon nő súgott anyám fülébe dolgokat.

- Gabi nénénk nem természetes módon halt meg.

- Hogy érted?

- Leugrott. Leugrott egy ismeretlen ház ötödik emeletéről.

- Hogy került oda?

- Senki nem tudja. Bement,   felment a lifttel,…és ugrott.

- De miért?

- Ki tudja?

Soha többé senki nem adott magyarázatot, de talán nem is kerestük az okokat.

Így természetesen nagyanyám e sírba nem kerülhetett, ment ő a szüleihez.

Aztán hirtelen megindult a család halni, és mindenki kvártélyozott be a nagysírba, azok is, akik nagyanyám szárnya alatt voltak, mert itt volt jó hely, ennek oka már inkább a praktikum volt.

Ezért nekem és a hozzám valóknak meg kell tenni ezt a kétszáz métert, és majd megérteni egyszer, miért ő van kétszáz méterrel távolabb.


Amikor ezt írtam, tudtam meg, hogy Márta osztálytársamnak el kellett menni. Három gyermeket hagyott itt. 26, 14, 12 évesek. Mártának legyen könnyű a föld.