Mécseshadsereg

/www.facebook.com/salfold.kozseg

Ilyen akkurátusan régen áztam el. Fogason szárad a szövet, inkább már téli kabátom a radiátorra akasztva. Mondták az esőt, el is hittük, de aztán más volt élőben.

Anyám egészen pontosan meghatároz mindent, így volt a mai nappal is. Szereti, ha minden meg van határozva, és azután úgy lesz. Ezzel én teljesen máshogyan vagyok, de belátom, hogy van haszna az ilyen határozásoknak. Például: egynél nem érhetünk hozzá később. Hamar sötétedik és a temetőben végezni kell, még világosban. Elmondja továbbá, milyen ruhadarabokat kell viselnem. Nem pont a darabokat, inkább csak a kategóriákat. Vastag harisnya, csizma, sapka, kesztyű, sál, pótkardigán. Szövet, hosszú télikabát, készüljek, hideg lesz.

A hét valamelyik napján, reggel a kapkodásban már észleltem, hogy ezek a dolgok valahogy ismeretlen helyen tartózkodnak. Legalábbis a sapka, sál, kesztyű vonal. Akkor három készlet igen különböző színű, stílusú darabjait sikerült összerántani. Rózsaszín angóra ujjnélküli, gombos kesztyűt, egy szürke-fekete kockás gyapjúsálat, és egy leginkább hólapátolásra félretett, több éve kinyúlt sísapkát.

Tegnap komótosan összeszedtem mindent, kupacokat gyártottam az összetartozókból. Így idejében indulhattunk.

A mécseseket is megvettem. A mécsesipar nagyon sokat fejlődött. Van esély, hogy egész éjjel égő, szélálló darabra tegyünk szert. Veszek ilyeneket. Először nem találok. Mondom a kérdésre, mit keresek. Előtúrják még a tavalyi lerakatot is, ott is van, amit szeretnék. Üveg, fehér, teteje is van, talpa is. Még az is átmegy, hogy angyalt, virágot, egyebeket nem szeretnék. És még az is, hogy ne legyen arany, ne legyen ezüst. Megtalálja Ildi, amit keresek, méghozzá kétfajtát is. Forgatgatom, kétszáz forint van a két mécses között, gondolkodom. Talán az olcsóbb. Aztán látom a drágább újratölthető, van bele betét, mutatják. Aztán azt számolom, ha nem lopják el, a beépített betéttel egész évben használható lesz az olcsóbb. Tömeg van a virágosnál, pedig még előnap van. Hárman szolgálnak ki, ilyenkor beáll az egész család a pultba, haladjanak.

Kuporgok a mécsesekkel, ezek a földön vannak. Végigszámolom, hány kell. Sok. Még ha nem is kell mindenhová ez a nagyszabású, akkor is. A legegyszerűbb temetőnként csoportosítani a delegációt. Csinálok egy palotai, egy óbudai, egy falusi halmot. Egész kis sakktáblám van. Nézem a formálódó csapatokat, az alakulatokat. Elfog a rettenetes kétségbeesés, ez az itt kirakott kis mécses makett, itt virágbolt kövezetén, az egykorvolt családom. Mécsest vásárolni valószínűleg nem túl vidám dolog senkinek, de talán ennyit nem kell mindenkinek. Folyik össze a szemem előtt, a könnyeim között a sok ilyen-olyan mécsesek képe, az ebből, az abból ágból, oldalból származó családtagokért meggyújtandó darabok. A drágábbat veszem, eldöntöm. Se névnap, se születésnap nincs szinte a családban. Gyerek alig születik, mécses van. Legalább az legyen szép.

Idejében érkezünk. Ebéd. Húsleves, rántott hús, krumpli saláta, sült krumpli, pogácsa. Mindebből a lehető és utolérhetetlenül legfinomabb kivitel. Anya, ahogy szokott, kitesz magáért. Elmerülünk a jóba, béke száll ránk. Dumálunk, felemlegetünk, sorra kerülnek a családi sztorik. Békés, egészen családszerű.

A temető nagyon közel van. Parkolni se nehéz. Csörtetünk a szűk járdán a bejárat felé. A zacskóban ott zötyög a mécses hadseregem idevaló része. Vadásszuk a krizantémot. Döntés született, idén a pók krizantém lesz nyerő. Anya elhatározott. Sajnos ebből kicsit gyengébb a felhozatal, de nem hátrálunk. A sor másik végén találunk ilyent, kicsit viharvert, de határozás van, meg nagy eső is. Veszünk még fenyőgallyat, jó köteggel, minden sírra elég lesz. Az kell a virág alá.

Minden egyben, krizantém, fenyő, mécses. Eközben szakad, nagyon rákezdte. Pedig csak kezdjük a kört. A kört, amit már a gyerek is ismer, legalábbis remélem. Szajkózzuk, hol vagyunk, sajnos olyan gyorsan ürült ki a fedélzet, hogy a résztvevőket ő is ismerte, vagy majdnem. Az eső szaporázza. Muszáj lesz a dolgokat ügyesen kezelni. Összedolgozunk. Mint annyiszor. Egyikünk tartja az ernyőt, a másik próbálja meggyújtani a mécsest, én szaladok a csaphoz, szemeteshez, anya söpör. Pár perc és szép a sír. Ide vettem a két bástya mécsest. Itt nyugszik: nagyapám, Lencsés István; itt egy kis zűr jön, második felesége, Gregus Béla Aladárné, Gabi néni; nagybátyám Kovács Tivadar, Tivi bácsi; az ő fia, az unokabátyám, Kovács István; nagynéném Kovács Tivadarné, Lencsés Magdolna; és az édesapám.

Elrendezem a virágokat. Ez az én dolgom, de van ellenőrzés. Elsőre nem jó. Tényleg nem, átrendezem, átmegy a kritikai szűrőn. Vegyítem a fenyőt a pókkrizantémmal. Szinte minden fenyőág elfogy, nézek anyára, engedi. Hiszen, szinte mindenki itt van.

Látom, nézi, maradt e pár szép gally. Persze, maradt, figyelek én is anya, megyünk nagyanyámhoz.