2014. május 25., vasárnap

Gyereknap




Szép kis könyvkirakodás van az aulában. Jövünk vissza az ebédből, nézegetjük a könyveket. Gyerekkönyvek. Nem oldom most meg van e gyermekirodalom, vagy meneküljünk abba az elegánsnak tűnő, de frappáns megoldásba, hogy nincs ilyen, csak jó irodalom van, meg rossz. Azt gondolom, hogy ez tényleg frappáns megoldás, de egy tízéves gyerek mégsem kezdheti Varázsheggyel, vagy a Mester és Margaritával. Meg ezekből mesélni is bajos lenne. Bámulatos a felhozatal. Először is Szutyejev….A borítót meglátva, azokat a hülye sárga csíkokat boldog leszek, legalább is vidám. Máris keresem a kályhacsövet, amin átsétáltak a kicsi sárga kacsák és lettek kicsi fekete kacsák. Ez annyira vicces, ha az ember nyitott az ilyesmire, hogy csoda. Hiába: Vidám történetek, ez a könyv címe.
            Vakond nadrágja. A Vakond külön műfaj, hogy lehet egy ilyen rusnya, túró, földalatti állatból gyerekirodalmi sztár. Az. Vitathatatlan hős. Imádom, imádják. A hülye gatyáját is.
Forray Katalin tanárnő énekes-mondókás könyvek következnek, klasszikus. Ebben az országban nívós ének-zenei képzés volt, remélem még van. A Képzőben még énekelnünk és legalábbis furulyázni kellett mindenkinek. Sajnos a zongora már nem volt lehetséges. De boldog örömmel énekeltünk, több szólamban, boldogan. Lelkesen vezetett minket a Tanárnő, és mi hálásan követtük.
            Balról jobbra haladunk életkor szerint, ha komolyabban vizsgálom a könyvárusok ponyváját. Legelöl a kedves első, rágcsálós könyvek, szép nagy ábrákkal. Aztán a keménytáblájú szintén klasszikus, leporellók. Még léteznek ezek szerint. A háromnyulak.  Reich Károly. Mi lesz, ha felnő egy generáció, akik nem tudnak a háromnyulakról. A Cini-cini-muzsikáról, a Mindennapra egy meséről? Most úgy tűnik, nem lesz, ha csak a kereskedelmen múlik, legalább is nem. Itt van minden jó, elérhető. Lapozom végig a legjobbakat, a legszeretettebbeket. Modernizálva van valamelyest a választék, nyilván kell, nem válik javára.
            A tizenéveseknek szóló kínálaton külön ellágyulok. A legkedvesebb korosztály, a legkedvesebb könyvek. Szeleburdi család. Belelapozok, egy kis időutazás kezdődik. De a Hajónaplónál elvesztem. Ez az a könyv, ami a nyárra kell. Bálint Ágnes, Sajdik rajzaival. Móra könyvkiadó. Mintha nem lett volna vége, annak ami jó volt. Megveszem. Az ára nem hasonlít a régihez, de mindegy.
            Nem egyedül válogatok, firtatják a kereskedők a nézegetők gyerekeinek korát. Elhelyezkedik a boltos, valahol a középtájon, diplomatikusan. Aztán kivár, de miután látja össze-vissza ugrálok a korosztályok között, rákérdez. Mondom, fújtat kicsit, de mindannyian tudjuk, ezen a ponyván nincs olyan gyereknapi könyv, amit keresek. Azért megpróbálja, de összemosolygunk. Azért a Hajónaplót megveszem. Ülök az 56-os villamoson, juszt se 61-es, az új tavaszi, állítólag leginkább Mary Poppinshoz illő ruhámban, amit súlyosbít a bodzás szállító kosaram, kandikál belőle bazsarózsa is. Kicsit öreges operett-részlet vagyok. De talán hitelesen megkomponálva. Nagy örömmel olvasom a Hajónaplót, nem tudok nem nevetni. Vigyorogva ülök a Városmajor mellett elrobogó villamoson és repülök az időben valahová a hetvenes évekbe, amikor gyerek voltam.
            Aztán ma komolyra fordult, valamit mégis kellene. Csokit nem szeret, könyvei megvannak. Vidám mesétől a ponyva végéig. A legtöbbjét sokszor és sokat együtt vettük végig, pontosabban apai mesélettel. Sör, cigi idétlen gyereknapi ajándék. Hétvégi virágozási beszerzés közben látok meg egy műanyag virágot. A nap erejétől mozgást végez, kartempózik. Mozgatja a leveleit, bólogat a virágjával. Ez talán jó. A szobájában növény meg nem maradt, pláne nem amióta oda ritkábban juthatok be. Jó ötletnek tűnt. Sokáig válogatom, melyik a legkedvesebb színösszeállítás. Vicces. Átadom.
-          Anya, ezt nem gondolod komolyan…
-          De, komolyan gondoltam
-          Anya, ez inkább a te ajándékod, ezt magadnak választottad
-          Nem, de ezek szerint, nem voltam sikeres
-          Nem, de mindegy.
Nem hozom föl, hogy anyák napjára egy McDonaldos ajándékpoharat kaptam, egy kissé kihűlt hamburgerrel. Szerintem az érdekes, de jó ajándék volt. Pont ilyen jót röhögtünk, mint az én kartempózó virágomon.
      Jó, akkor ez talán, tényleg az én gyereknapom volt. Elszámítottam.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése