Kevés dolgot utáltam jobban gyerekkoromban, mint a főzelékeket. Azok közül is legesleginkább a krumplifőzeléket nem szerettem. Riasztónak találtam, a felnőttek viccesen plakátragasztónak is hívták, ettől egyenesen forgott a gyomrom. Az egész anyag tényleg inkább csirizre hasonlított, mint bármilyen olyan ennivalóhoz, amit szerettem volna.

            Förtelmes zaj van az irodában, kint a téren bontják a macskakövet. Száll a por, ablakot se lehet nyitni. Gondolkodom, emlékszem-e mikor rakták le? Emlékszem, jó tíz éve lehetett. Nyár volt, meleg, akkor jöttem ide újra vissza. Akkor is ebben az irodában szállt a por, a ventilátor akkor is bágyadtan kavargatta a száraz meleget.

            Fáradt a szemem, nehezen szokom a szemüveget, anélkül már nehéz. A klaviatúrát, képernyőt látom, inkább a papíron lévő betűkkel gyűlik meg a bajom. Becsukom a szemem, ülök a poros hőségben és nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy veszek két kiló újkrumplit. Olyat, ami még rózsaszín és hámlik. Megpucolom, sós vízben elkezdem megfőzni, legalább 3 levél babérral. Tejszínnel pótolom az elfőtt levet, végül be is rántom. Nem finomliszttel, rétesliszttel, mert az jobban sűrít. Egészen kis fehérborsot teszek bele. Paprikát a rántásba egy szemet sem. A rántást csak nagyon halvány zsemleszínűre kapatom, épp hogy, nehogy elszínezze a rengeteg fehérséget. És akkor előveszem a felhőmintázatú zománc serpenyőmet, amilyet én már csak vidéken találok, de már a megyeszékhelyeken se mindig, csak a jó régi vasboltokban, gazdaboltokban. Ebben nyoma nincs teflonnak, nyele sincsen, de van két jó kis vasfüle. Azok a fülek szépen átmelegednek, nagyon kell figyelni, éget, mint a rosseb. Azontúl is marha könnyen leég abban minden. Viszont gyönyörű. Na ebbe a felhős zománcba beteszek vagy három vastag szelet angolszalonnát, amit a múlt héten vettem Éváéknál, aki úgy döntött gazdálkodni fog, vagy húsz éve, azóta csinálja is. Most találtam rá, azóta nem láttam. Tíz éve majdnem határos a kertünk Nyárifaluban, közösségi oldal kellett hozzá, hogy megtaláljuk egymást.

            Szóval ezt az angolszalonnát szépen megsütöm, teszek alá kis zsírt vagy olajat indításnak, és amikor megsült, és a szalonna része is kiengedte a zsírját, teszek bele piros paprikát.

            A krumplifőzelék tetejére, a szép fehéres-sárgás színére csorgatok ebből a paprikás szaftból, helyes karikákat, és szépen a tetejére ültetek egy sült angolszalonna szeletet.

            Jó ehhez a kovászos uborka? Az is megérett már, ki kellene szedni.

            Egy újabb markoló harapott bele kinn az utca feltört betonjába. Vissza kell térni a táblázatokhoz. Rengeteg van, sose végzek velük. De legalább a szombati menü fejben kész.