Fosóka

Háromnapja lent lehetek végre Nyárifaluban. Úgy vártam, hogy el sem lehet mondani. Hányszor és hányszor szorítottam össze a fogam, hogy meglesz ez, csak kicsit várni kell. És meglett, nagyon jól. Jobban indul, mint gondoltam volna. Még működik a Völgy, kicsit partszélről töltünk egy napot. Nem lehet elrontani. Semmiképpen. Jó a hely, jók a programok, bár a tömeg nehéz. Persze örömteli. Még ha a bazárért, a sokadalomért magáért gyűltünk is össze, akkor is. Lackfi jó, gyűjti a verseket, a verslábakat az Udvarban. Szórakoztató, jó dolgok derülnek ki. Elülünk ott vagy három-négy órát új barátokkal, régi ismerősökkel. Könnyű az egész, könnyed, még akkor is ha látom a művészek ólmos fáradtságát. Egy hete küzdenek, napi többször. Azért, hogy legyen közönsége a szépirodalomnak, a szépzenének. Így udvarolnak, udvaroskodnak a nagyérdeműnek, kedvesen és szellemesen. Nem érdekelnek a külsőségek, a második ember ájul ki mellőlünk a hőségben, jön a mentő, folyik aminek folynia kell, de ott a színpadon kis csoda van éppen. Az érdekel, semmi más.

            Bogarászom a kertet. Nem vagyok túl aktív, csak szemlélődöm, a rengeteg eső újranövesztette a füvet, ritkán kell újra nyírni, de most szükség lesz rá. Keresem a kövirózsáimat, azokat meg a vadszőlő rejtette el. Nézem a körtefát, hát azon egy darab körte, annyi sincs. Tavaly alá kellett támasztani az ágakat, majd leszakadtak a termés súlyától. Idén üres, vigyorog mint egy gyermekeit felnevelt özvegyasszony. Nincs dolga. Legalábbis úgy hiszi.

            Nézem a többi bokrot. Döbbenetes a látvány. Roskadoznak. Mint egy rajzfilmben növekedne egyre-egyre nagyobbra, mesebeli módon és gyorsasággal a fosóka termés. Minden bokrom, amit ültettem ezeddig, fosóka lett. Ültettem én mindent, mogyorót, aranyesőt, díszbarkát, babarózsát. Ezekből egytől egyig fosóka lett. De mintha azokból a bokrokból is, amit még nem ültettem volna, azokból is. Idén aztán valamiért rekord termés lesz. A fosóka olyasmi, mint a ringló, de kisebb. Kicsit hasonlít a szilvához is, de az sem. Némelyik nem nagyobb a cseresznyénél. Annyi van idén, hogy több ág leszakadt. Leszakadt az én díszbarkámról, mogyorómról, babarózsámról. A nagyon sok babarózsámról.

            Nagyon szerettem volna babarózsát. Rózsaszínt, nem mást. Vannak sárgák, meg mindenfélék, de nem érdekes, a babarózsa rózsaszín. A babarózsa ott nyílik a palotai református templom kerítésén, szépen tömegesen, csodálni valóan. Az jelenti a tavaszt. A húsvétot, új ünneplős ruhát, kezdeteket, szépséget, harmóniát. Vettem, tehát néhány tövet. Elültettem, bíztam benne, lesz ilyen kertem, ilyen bazsarózsás, tavaszi, húsvétias.

            Szép a kert, nagyon. Nyárifaluban és odahaza is. Vad kertek, időm nincs, erőm sem, ehhez kell a fizikai erő, ebből meg kevés van. De szépek ezek a kertek. Szépen vadak. Valamelyest civilizáltak.

            Valamelyest. Várjuk benne a babarózsát. De az nincs, valamiért nem lett. Ballag föl barátunk a falusi aszfalt úton, kicsit ingatag. Nem jelentősen. Amennyi így délutánra belefér, még világos van. Még abban a faluban lakik, ahol rövidesen már ő sem. A házát talán gyep veri fel, de ekkor még nem. Jön föl az aszfaltúton ez az egykor papnak tanult barátunk. Megáll a háznál. Méregeti a kertet, méreget engem.

-          Mit csinálsz?

-          Mit? Mit? Kicsit a kertet.

-          Mi a fenének? Fölösleges….

-          Az, de mégis

-          Na jó, ha neked fontos, törd magad.

-          Nézd, a fenébe, ez is fosóka lett…

-          Édesem, mi a baj? Hát, fosóka lett…

-          Az, hogy babarózsának ültettem, tudod babarózsának

Mély slukk a cigiből, kis vártatás, még mélyebb slukk, elnézés, jelentős kifújás.

Kisebb slukk, de jelentős.

-          Most mit csodálkozol? Mindannyian babarózsának indulunk,….., hát, hát ……aztán, mindannyian fosókák leszünk. Ba…d meg szívem, mindannyian. Tudod, ilyen fosókák. Szép kis fosókák….