Végre ideértem

Köd és csend

Végre ideértem. Azt hittem, nem fog sikerülni, nem lesz erőm, nem tudom beszorítani, leginkább, nem tudom kiszorítani az időt rá, még inkább az erőt. Csak ideértem, szó szerint inkább húzva magam.

            Biztatva vagyok, nyitják mindjárt. Nyílik az ajtó, nincs mellébeszélés, itt és köztünk soha nincs.

-          Szentséges Isten, hogy nézel ki?

-          Szedek rá valamiket…

-          Mire? A herpeszekre, vagy mi ez, te irgalmas jó Teremtő?

-          Nem arra, a köhögésre.

-          Köhögsz?

-          Nagyon, nem kapok levegőt. Szárazan, kínoz, szétszakad a hátam.

-          Mitől csúsztál így le, gyere már be, ülj le!

-          Mondom, már jobb lesz…csak kis idő. Csak, kis idő, de mindjárt jobb, nem kell csak pár nap, nem bírom az év végét

-          Azt látom, förtelmesen köhögsz, …atyaég, ezt hallgatni rossz, neked ágyban a helyed!

-          Persze, hogy ott lenne…

-          Ne vigyorogj, ne poénkodj, ez most nem vicces, egyáltalán nem vicces..mit adjak, hogy ne fulladj meg?

-          Vizet, citromos vizet

-          Lázas is vagy?

-          Azt hiszem, már igen.

-          Nem, de folyik rólad a víz, áááá, ez a legrosszabb

-          Mi a fene van veled? Munka?

-          Volt, sok volt…

-          Baj van? Jól van na….meg ne fulladj, szóval van? Ó, a mindenségit!

-          ….Iszom egy kis vizet. Nem kell tea, felesleges, a lényeg, hogy folyadék legyen,…jézusom, mint egy kórházi párbeszéd, pedig itt vagyok karácsonyozni…

-          Feküdj le! Ide, betakarlak…

-          Nem, áááá…nem tudok többet feltápászkodni, haza kell érjek, …nincs nagy baj

-          Szóval baj van…Te, mi van az óráiddal az egyetemen? Rég meséltél?

-          …..na várjál, mindjárt mondom…

-          Hozok még vizet, …, mit mondasz, már nincsenek? Várjál, engedem a vizet, mégis csinálok egy teát.

-          Ne csinálj, most nem szeretnék teázni. Van még egy aszpirinem. Az a baj, nem tudok belázasodni, mert televagyok antibiotikummal.

-          Miért szedsz antibiotikumot? Mi a fenének?

-          Régebben, hogy ne legyek lázas, aztán a fogamra, aztán most…hogy ne fulladjak meg…

-          Ne fulladj meg, bár küzdelmed van, az biztos. Atyaég, mi a fenét tegyek. …förtelmesen köhögsz

-          Nem tudom, talán szelíd leszek karácsonykor, minden jó valamire

-          Szelíd? Miért? Szelídnek kell lenni?

-          Mindig….mindig szelídnek kell lenni.

-          Ez aztán kurva jól hangzik…baj van?

-          Nincs, nincs…csak kell a türelem, mindig kell a türelem…, hagyjál köhögök most

-          Te, és mi van vele?

-          Jaj, ne kérdezd, egyszerűen ne, megfulladok…

-          És Vele

-          Ne, kérlek ne röhögtess…erről, semmiképpen nem tudok beszélni...

-        Na jó, most ezt idd meg, menj haza, feküdj le, hívj fel, fejezetenként meséld…egyetem, munka,….a többiek, te szentséges jó ég, fulladsz, …na basszus, kiköpöd a lelked, ….és igen 11 után csak ágy, érted,….és Pestre csak koncertért, színházért,….a falut akkor hagyd el, ha muszáj, ….mit bánom én, légy szelíd…de most feküdj le és pihenj….

-          ….majd elmondom…most nem megy

-        Van ebben valami, nem tudsz ellenkezni…hol a jó égbe harcoltad le magad ennyire, ez a herpesz több hét, tényleg ….ja és Boldog Karácsonyt, az Istenért el ne felejtsük, Boldog Karácsonyt, ..te váratlanul szelíd,….váratlanul csendes, te váratlanul csendes éj

-          …nem ér, ..nem ér…

-         Nem ér, persze, hogy nem ér, te váratlanul csendes horpadt, vagyis repedt fazék, vagyis repedt hordó…..jó, jóóóó olyanról ne is beszéljünk…

Nehezen alakul a békés karácsony

Egyszer csak az ember szerez egy másfél napi csúszást. Ezt nem is tudom, hogy sikerül, de tulajdonképpen minden évben így van. Pont a ráérős, kedvteli csomagolás marad el. Meg a pár saját készület, ezt valamikor szenteste, Jézuska érkezte másfél órával korábban kell megállapítani, amikor az ember hosszú idők után tükörbe néz. Te jószagú, Úristen, igen a fodrász bizony elmaradt. Három betegség közben nem volt rá idő. És egyáltalán, nem múlt el nyomtalan az ősz, meg ez az év. Ezek itt ősz hajszálak, magamban elmormolom, kiknek köszönhetem. Végül is megértem.

            Ekkor még van remény a majd a többi részlet stimmelni fog megközelítés alkalmazásához.

            Diadalmasan érkezem, mint a győztes csatából, tényleg majdnem minden együtt van. Már itt van a helyszínen, csak be kell hozni, meg kell főzni, be kell csomagolni. Egyszerű kis pakk, nem is vészes. Próbálom megközelíteni a konyhát, be kell látni, reménytelen. Újratervezés. Közben a nyitott garázskapun át kiszökött a kutya. Ez máskor bosszúság lenne, mert olyan latyak, undormány sár van az utcán, hogy sírni volna jó, de mert ez a kutya, a mi kutyánk olyan öreg, hogy tőle ez egy nagyon vitéz tett, büszkén szemlélem. Szétgurulnak a narancsok, felborult az egész cekker felvonulat, nézek a kutya után. Egyszer csak eszembevág, futás utána. A kutya teljesen süket. Semmilyen autót nem hall meg. Kerülgetem a garázs ásványos lerakatát, félve rontva ki a kutya után. Várható volt, már áll egy autós, értetlenkedve nézi a fekete sárban békésen bogarászó kutyát. Elúszik a szemem előtt tizenhárom szép nyár, sok életerős szökése. Békés ember, nem dudál, semmi gázfröccs, ki tudja kerülni. A következő autós a kisforgalmú utcán is megdöbbentő jelenettel szembesült, leintettem. Megpróbáltam a kutyát nyakörvnél gyengén húzni. Régen, elég volt ilyenkor egy kurjantás, egy húzás és a kutya röpült be a házba, az ilyesfajta időkben méteres sárcsíkokat húzva, kifarolva. Most szép lassan átjövünk, az útszélén elengedem, beballag a garázson át. Komótosan, lendület nélkül. A jeep gyorsan tovább robog. Talán látja a mozgásunkból, nem bosszantani akartuk.

            Lassan minden beér, elvándorol a helyére, még ha a káoszos helyére is. A kuka teljesen csurig, holnap viszik. A konyha szortírozást egy nagy nejlonba kezdem. Apránként telik, végül belekerül egy derékhad makaróni, fájdalmas kidobni. Lassan minden szatyor kiürül, bekerül minden a hűtőbe, ki a teraszra. Nana kap egy nagyon vitéz darab májas hurkát. Nem engedem, hogy messzire vigye. Figyelem, megússzuk, szépen megeszi. Mostanában ez is öröm. Áztatom a megannyi felszámolt maradékos edényt. Lassan inkább a tisztítószer illata lesz erősebb, lassan-lassan, lépésenként haladunk. Ó, a búúból tud előkerülni ennyi micsoda, szószos, csöbrös, vödrös. De alakul, csak türelem, alakul. Bekapcsolom a körablak köré font fényt, még ha olyan hideg a fénye is, hogy vesét repeszt. Két órát szántam a kiválasztására, nem sikerülhet minden. A jégcsapos is ilyen, ledes vagy milyen, ilyen keravill kékes. Most már tudom, ez nem csak azt jelenti, hogy energiatakarékos, hanem, hogy ilyen színű. Jól van, ezt is megtanultuk. Már tényleg csak egy csömöllett van hátra, nyúlok hátra az edényért. Jajj, ne, ez nem lehet igaz. Kérem szépen, neee!!!! A kutya betelepedett a maradékos zsákba, a szaglása ezek szerint kiváló, ott ül a makaróni közepén. A többi maradék egyenletesen terítve körülötte. Igen, ez még hátravolt. Eszembe jut, a zsák tele üvegszilánkkal. Próbálom kihúzni a mámoros örömből. Hagyja. Nézzük egymást. Csatakos a sártól, a makarónitól, az üveg nem sértette. Kicsit homályos szeme néz engem, …na nézd Nana, kicsit az én lelkem is csatakos, meg ilyesmi…és tudod, van kedvem nekem is világgá menni, meg ilyenek… , de mit csináljak, pont veled, például, ….de gyere, szerzünk egy jó kekszreceptet, persze hogy semmi értelme, de tetszeni fog…jó, már megint horkolsz…, holnapra kész lesz… kapsz…nagyon büdös, csatakos, öreg kutya.

Advent negyedik

Olyan sötét és köd van. Félünk benne. Ez az időszak lényege, legyetek kedvesek félni. Majd születik a Megváltó és lesz nagy fényesség. Én ezt bizton hiszem is.

Valamiért 1977 tájékán elhatároztam, már ki nem deríthető indíttatásból, hittanra fogok járni.

Biztosan állíthatjuk a család döbbenten állt a tény előtt. Nem gátolták. A megvalósítás körülményeire nem emlékszem, hogy kerültem oda, hogy vettem tankönyvet, hogy kezdődött. De egyszer csak ott voltam és meséltek. Meséltek. Ittam az összes szót. A Toronyba mentünk fel eleinte, hogy tanulhassunk. Varázslat volt, mehettem föl a csigalépcsőn, félhettem volna, de nem féltem. Eszembe sem jutott. Gyerekkoromban és nagyon sokáig nem kellett félnem semmitől. Mentem föl szépen a toronyba. Gyűjtöttem a rózsaszín karton papírra nyomdázott angyalkákat, majd az ebből következő szentképeket, igelapokat. Vasárnaponta elmentem misére, családi kíséret és noszogatás nélkül, és valószínűleg az egyik legfiatalabb előfizetője voltam az Új Embernek.

            Szóval nem félek ettől a ködtől, sötéttől. Azon gondolkodom, tudnék-e még ministrálni? Latinul sosem tudtam, de már lehet magyarul sem menne. Vagy vinne a dallam?  Á, nem. A csengetés már nem menne. Hol van három, hol egy? A temetésit tudom, az egyszerűbb. 

Nem Palotán, már itt tanultam Kovácsiban, félig-meddig hittanból, hogy a téli mély sötétség ellenpontozása a legnagyobb világosság születése. És majd tavasszal, húsvétkor a legnagyobb világosságban lesz a legnagyobb sötét. 

Az adventi, katolikus koszorú három lila gyertyája a bűnbánat, a harmadik mályva, rózsaszín, örömszín. Ezen a harmadik vasárnap a jeruzsálemi bevonulásra emlékezünk. Arra, hogy királyként ünnepelték. Akit nem sokkal később megöltek. 

Nagyon sok erőt tud adni a sötétben, hogy azért olyan, hogy érezzük majd a világosság örömét. Persze fárad az ember a körben járásban, ellenpontozásban. Kicsit belefárad, minek is születik, ha úgyis...

De most negyedik vasárnap van. A narancshéjak száradnak a rácson, ahogy mondták. Drága Zsuzsim elreptette nekem, mert siránkoztam, hogy nem lehetek vele a piacon, ahol a narancs olyan friss, hogy van zöldje. Átrepülte a sztambuli átszállást. Szóval van még remény, Sok szép emberség, aztán csak alakul.