Advent negyedik

Olyan sötét és köd van. Félünk benne. Ez az időszak lényege, legyetek kedvesek félni. Majd születik a Megváltó és lesz nagy fényesség. Én ezt bizton hiszem is.

Valamiért 1977 tájékán elhatároztam, már ki nem deríthető indíttatásból, hittanra fogok járni.

Biztosan állíthatjuk a család döbbenten állt a tény előtt. Nem gátolták. A megvalósítás körülményeire nem emlékszem, hogy kerültem oda, hogy vettem tankönyvet, hogy kezdődött. De egyszer csak ott voltam és meséltek. Meséltek. Ittam az összes szót. A Toronyba mentünk fel eleinte, hogy tanulhassunk. Varázslat volt, mehettem föl a csigalépcsőn, félhettem volna, de nem féltem. Eszembe sem jutott. Gyerekkoromban és nagyon sokáig nem kellett félnem semmitől. Mentem föl szépen a toronyba. Gyűjtöttem a rózsaszín karton papírra nyomdázott angyalkákat, majd az ebből következő szentképeket, igelapokat. Vasárnaponta elmentem misére, családi kíséret és noszogatás nélkül, és valószínűleg az egyik legfiatalabb előfizetője voltam az Új Embernek.

            Szóval nem félek ettől a ködtől, sötéttől. Azon gondolkodom, tudnék-e még ministrálni? Latinul sosem tudtam, de már lehet magyarul sem menne. Vagy vinne a dallam?  Á, nem. A csengetés már nem menne. Hol van három, hol egy? A temetésit tudom, az egyszerűbb. 

Nem Palotán, már itt tanultam Kovácsiban, félig-meddig hittanból, hogy a téli mély sötétség ellenpontozása a legnagyobb világosság születése. És majd tavasszal, húsvétkor a legnagyobb világosságban lesz a legnagyobb sötét. 

Az adventi, katolikus koszorú három lila gyertyája a bűnbánat, a harmadik mályva, rózsaszín, örömszín. Ezen a harmadik vasárnap a jeruzsálemi bevonulásra emlékezünk. Arra, hogy királyként ünnepelték. Akit nem sokkal később megöltek. 

Nagyon sok erőt tud adni a sötétben, hogy azért olyan, hogy érezzük majd a világosság örömét. Persze fárad az ember a körben járásban, ellenpontozásban. Kicsit belefárad, minek is születik, ha úgyis...

De most negyedik vasárnap van. A narancshéjak száradnak a rácson, ahogy mondták. Drága Zsuzsim elreptette nekem, mert siránkoztam, hogy nem lehetek vele a piacon, ahol a narancs olyan friss, hogy van zöldje. Átrepülte a sztambuli átszállást. Szóval van még remény, Sok szép emberség, aztán csak alakul.