Dinnye (részlet a 25 évből)

2. Dinnye

Anyám akkor épp dinnyét evett, görögdinnyét. Késsel, mélytányérból célszerűen. Valószínűleg nagyon fiatal volt, de ezt nem tudtam. Az anyáknak nincs kora. Az anya az anya. És az anya pont abban a korban volt, hogy hirtelen csak hazahozzanak neki egy fiút. Bemutatásra. Őszinték legyünk, nem pont arra, de ez a bemutatás nem maradhatott el. (De lehet, hogy ehhez fiatal volt, ha lett volna kora.)

Megszeretett. Örült neked és megvédett minket, amitől csak tudott.

Szörfös Ken

„ A' hír hallatán unokám is erőst picsogott vala, szörfös Ken-babáját a földre taszítá, s rajta magát hysteriás módon hányva-vetve tipródott, tanúsítván, hogy erős mentálhigiénés sokk érte őt, …”

Mindegy honnan való ez az idézet, persze egyáltalán nem, de ez egy leágazás lenne most, és nem tehetünk eleget, minden leágazási kísértésnek. Ez az idézet van. A magam szeme a következő részdarabkát vette ki: szörfös Ken babáját földre taszítá.

Sajnos nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy időmértékesbe lehet szedni.

Ször-fös Ken/ ba-bá-ját/ föld-re ta-szí-tá/ …. Szörfös Ken lehetett volna itt az időmértékesben bármelyik kor kikötői fenegyereke, Vagy Hasfelmetsző Jack, vagy egy Rejtő Jenő hős. De ő Szörfös Ken. Gyanút fogtam.

Szörfös Ken nincs. Van Ken. Aki nem tudná, ő Barbie férje, vagy nem is tudom, pasija, fiúja. Aki nem tudja, ki Barbie, ez esetben őt az írás szempontjából elvesztettük. Ken biztos, hogy férje Barbienak, mert van menyasszony Barbie, akkor van vőlegény Ken. Ken nagyon jóképű. Barbie olyan csinos, hogy olyan élőben nincs is. Műanyagból vannak. Nagyon sok pénzt keresnek azoknak, akik árulják őket. Mondjuk úgy babák, de inkább figurák. Karakterek.

De anélkül, hogy különösen otthonos lennék a Barbie-worldben, a Szörfös Ken téma sántít. Rákeresek, mi a közös tudás. Aszongya: a világ leghíresebb babája 43 év együttlét után dobta állandó társát egy ausztrál szörfösért. Szerintem, tök hűséges volt Barbie, 43 év után, ez még kis hibának sem számít, hát mennyit fáradtak együtt, különféle partikon, meg egyáltalán.

„ Barbie és barátja, Ken februárban (mely februárban, azt nem tudhatjuk, beszúrás tőlem MD) szakítottak. (értsd: Ken kiment a divatból, egy új kedvencet kellett helyére hozni: egy olyan arcot, aki megfelel a XXI. század igényeinek). A haladás jegyében a barbie.com oldalon szavaztatták meg a legnagyobb szakértőket, a Barbie-rajongókat arról, hogy milyen is legyen kedvencük új szerelme. Több mint két millióan szavaztak, a győztes pedig Blaine lett, az ausztrál szörfös. Blaine-ről annyit közöltek, ausztrál születésű, de néhány éve Hawaii-on él, ott lett profi szörfös, aztán pedig nemrég Kaliforniába költözött. Barbie-val akkor ismerkedtek össze, amikor a lány a barátnőjével, Summerrel, aki mellesleg Blaine húga, Kalifornia tengerpartja mentén kocsikázott és napozott a strandon, a szörfös fiúkat figyelve. Barbie ott szúrta ki a napszítta hajú, a legújabb szörfösdivat szerint öltözött szépfiút.”

Tetszik. Először is demokratikus, mondta a közönség, hogy ez a szép volt egyszer Ken, bocsi, de lapát és helyetted a Szörfös jön.

Ha nem számolgatnám túl, nem kéne jelezni, hogy 43 év vidám partizás után, Barbie legalább hatvan éves. Egy hatvanéves derék amazon hagyja el most a reumás Kent. Erről szavaztak legalábbis a népek.

Jött a Szörfös. Ausztrál szörfös. Ez is tetszik. Ez egy foglalkozás, vagy megélhetés vagy mi. Foglalkozása? Ausztrál szörfös. Kérdés, van-e még? Ugye, fel sem merül. Blaine haja napszítta szőke, a legutolsó szörfös divat szerint öltözött. Elképesztően elegáns lehet, és Barbie emiatt azt mondta Kennek, hogy ne haragudj Ken, de ez vicces lenne, ha mi még egy napot is, mikor itt a Szörfös. Ken kicsit próbálkozott, hogy mégis 43 éven át partiztunk együtt Barbie, és mégis csak közösek a gyerekek (lsd. terhes Barbie), mi a fityfene van veled, de aztán legyintett, mindenesetre a bankszámláját zárolta.

Blaine azóta erősen megpróbál Ken nyomába lépni. Nem nehéz neki, mert szörfös, és a napszítta hajának nem lehet ellenállni. És közösségi szavazás van arról, hogy Ken tök elavult, és Blaine a század tökös gyereke.

Most hová mehet szegény Ken?

Barbie és Ken igazán egy emberöltőt töltött együtt, mégis elgondolkodom, a promiszkuitás ami ez esetben szinte vicc, mégis piaci tényező. Már csakis kelet-európai logikával tudok gondolkodni.

Újra lehet vendéglőbe menni, mármint kell. Sőt előtte néhány kávé, limonádé. Esetleg virág. Nem tudom, ez benne van-e még a repertoárban, de legalábbis fagyi. Vagy wellnes.

Na az már tétel. Esetleg kell pár új gatya-ing. Húzós a csajozás. Ezek a zoknik nem mennek át. Mozi, színház….a teringettét, mi árak vannak? Koncert, uramisten…..vezéráldozat. Nem csupán anyagilag megközelítve. Majdnem három óra kényelmetlen feszengés, vagy mi a fene, de ha Blaine bírja. Most ez van.

Aztán egyszercsak Ikea. Ott áll hősünk egy újabb fejezet hajnalán, amelyből inkább csak az előénekeket óhajtotta. De most ez van. Tolja a nagy kocsit, cipeli a sárga-kék táskát a mai felállásnak megfelelően, bölcsen kalkulál, akár Ken, akár Blaine….ez a házasság sem lesz olcsóbb….semmivel, mint az előzőek voltak. Ez a harmadik gyerekszoba lesz, amit leányálmok szerint berendez. Muszáj, mert Kent lecserélik Szörfös Kenre, aki Blaine 

Út a fény felé

Photo: Dofka, Út a fény felé 2015.

- Ne, kérlek szépen hagyj békén! Nem érdekel, hogy elsőre szimpatikus voltam, most meg közelről pláne. Lépj arrébb, mert lendítem a kocsit és felprésellek az autó oldalára. Be akarom pakolni, amit vásároltam, Nem kevés, két böhöm kékikeás. Nem veszek megvilágosító füzeteket, semmiképpen nem veszek, hiába vagy narancssárga ruhában, és hiába vigyorogsz olyan édesen, naivan. Nem mondom, hogy bugyután, mert nem lenne igaz. Neked csak megszületni volt nehéz, anyád otthon meg sír utánad, miért nem lettél informatikus, mint a bátyád.

            Miért vagyok bosszús? Én nem bosszús vagyok, én mérhetetlenül dühös vagyok, érted, nagyon fáradt, dühös és öreg? Persze, hogy nem rád vagyok mérges, tudom, hogy ételt osztotok, hogyne tudnám. Majd jó egészségesen esznek a hajléktalanok aznap, jó kis vega kaját. Jól megy rá majd a koccintós-tablettás. Szerencsétlenek. Mondom, állj hátrébb, mert benne vagy az aurámban. Ott meg nem jó lenni, még nekem sem. Csak nekem muszáj, bár legszívesebben kiugranék az aurámból. Csak előtte még átpakolnám a bevásárlást. Amit be sem tudtam fejezni, mire mindent összeválogattam a sütihez, csak kiderült, hogy nem véletlenül nem találom a kókuszreszeléket, hiába másztam az alsópolc előtt négykézláb két bőrcipős bróker lába között, az eladó is megdicsért, jó helyen hasalok, csak éppen nincs, mert elfogyott, mint ahogy a retek is, meg a zöldhagyma is. Így aztán teljesen feleslegesen van keksz darálmányom, amit már évek óta tudom, hogy nem a sütés témakörhöz sorolnak, hanem a kekszes osztály, szintén hasalós polcán.

            Hogy ezek kis dolgok, apró bosszússágok. Azok, de csak nem kezdem elmondani neked itt a parkolóban a nagyokat, kis buddha gyerek. Ezen a héten három barátom lett teljesen árva, tudod te milyen nehéz minden végzet. Tudod, te mennyit kell azért fizetni, lótni-futni, hogy egy nyugalmas ágy jusson neked az utolsó napokra. Tudod te, hogy milyen rohadt nehéz egy temetést elintézni és mibe kerül. Tudod te, milyen nyomorúságos felmenni az üres lakásba és nekiállni szétszedni egy élet ragadós maradékát. Tudod, hogy a katolikusok nagyhéten nem tartanak fekete misét, legalább is ott, ez a pap, ezért aztán nem is temet. Tudod te, milyen lehetetlen hozzájutni az új bankkártyához, ha esetleg költöztél mostanság, mondjuk hat éve. Milyen baromi nehéz bejutni egy bankba, amit valamilyen rejtélyes okból munkaidőn túl el nem tudsz érni. Így aztán kiszöksz ügyet intézni, a hátadról folyik a víz, fel ne tűnjön odabenn, és türelmesen végigvárod, amíg a Víziváros összes nyugdíjasa megérti, miért kell neki bankkártya, amit soha a büdös életben nem fog használni, de tartozik a számlájához és kész. Végre aztán másnap már lekerül a 24 órás letiltás, amit online sikerült szerezni, mert harmadjára sem sikerült eltalálni a jelszót. Így aztán megtudhatod, hogy az aktivált új kártyával sem fogsz sokra menni, mert azon éppen nincs egy kanyi fillér sem. Csak egy kis mínusz. Istennek hála, holnap már ott a fizetés, az még van. És most azt költöttem, nem keveset, mondom kérlek állj egy kicsit távolabb, mert nagyon elég, hogy egyedül tolom ezt a marha nehéz szekeret, amivel alig tudtam befordulni, mert húzta a lejtő, és látod másnak segítenek, én meg megint egyedül vontatom ezt a szart, aminek lehet, hogy a kereke is csámpás.

            Egyébként, lehet hogy igazad van, neked van igazad. Mosolyogsz itt a húsvéti hóesésben, kutyabajod. Teljesen igazad van, barátom, teljesen. Na, most tényleg állj félre, mert lecsapom a kocsi csomagtartófedelét, bakker megint leengedett a hátsó kerék, fújathatom a kútnál, defektes lehet. Most elmegyek a DM-be, veszek egy alapozót, aztán végigcsinálom az ünnepet, és ha utána is ilyen fáradt leszek, közétek állok, ígérem. 

Szeretem a márciust. Március 15-ét is. Esős, többnyire hideg. De határozottan tavasz illatú. Szabadság illatú. A tavasz illatot akkor is lehet érezni, ha hideg van. A szabadságillatot is, nem kell hozzá semmi. Csak érzékelés, belső igény, vágy. Tavaszvágy és szabadságvágy.

            Tavasz, szabadság, szerelem ezek összetartozó dolgok. Jó dolgok, olyanok amiért nem vágja le az ember a cekkert, nem zárja be az összes ablakot a számítógép képernyőjén. Ami miatt nehezen, de felkel reggel, ami miatt megfőzi a húslevest, ami miatt csinálja, nem hagyja, újragondolja.

            Vizes a járda. Esett, vagy esik, vagy csak szitál. Leparkolok, jó korán Pasaréten. Jó ilyenkor járni. Ritkaság, hogy szombaton, amikor nincs ember a láthatáron itt járok. Megcsap a tavasz szag. Ez illetlen, mármint a szag, tehát: a tavasz illat. Szerintem ez szag. A szag is lehet jó. Föld szag van. Egyszerűen föld szag. Csiga, giliszta, moha, nyers gyökér, földszag. Tulipán lándzsás földszag. Krókuszos földszag. Laza talaj, komposztszag. Árvácskázós szag. Barkaszag. Mohaszag. Reményszag. Szerelemszag. Szabadságszag.

Valentin Nőnap

A Valentin nap egy marhaság. Egy amcsi bolondság, csak a biznisz miatt találták ki. A virágosok különösen gyanúsak. Nyilván jó kis pangás van akkor tájt, hát csak pörögjön a piac, hagy menjen. Vegyék csak a sok szart, vackot, giccshegyet.

Remélem, nem várod tőlem, hogy szívecskés lufival jöjjek haza? Szépen néznék ki. Ne járjak esetleg alpakka öltönyben lakkcipővel? Ezt a bornírt hülyeséget. Valentin nap.

Hallgatom a dohogást, azért csak találok egy csokit a klaviatúrán másnap reggel. Amíg letöltöm a leveleket, próbálom magam összerázni pont bemajszolom.

            Na a nő nap, az egy kommunista hülyeség. Persze, nő nap. Remélem nem osztogatnak szegfűt a munkahelyeket, egy darabot, szűk zörgős celofánban. Lehetőleg vöröset. Miféle esélyegyenlőség? Olyan nincs és kész. Most ezt neked magyarázzam? Nem te tanítod? Milyen Klara Zetkin? Ja Zetkin, mondom kommunista vircsaft. Jó ezeken túl lenni. Jaj, de jó. Nem, rossz emlékezni arra az időre, amikor holtfáradt háziasszonyok a bevásárlás tetején cipelték az egyszál szegfűt. Ne! Akkor már inkább a Valentin! Nőjogi mozgalom??? Ha én ilyesmit hallok azonnal gyomorfájást, hascsikarást és fejfájást kapok. Mi ez itt, egy szeminárium? Tanfolyamra küldték az elvtársnőt? Mi vagy te, egy Angi Vera? Persze, hogy lehetne tulipánt is venni, majd szépen veszek, azért van tavasszal a születésnapod, hogy kapjál szépen tulipánt. Na látod. Van azért rend a világban, nem kell a dolgokat össze-vissza kavarni.

            Így aztán szépen megállok a virágosnál, vettem krókuszt, édesen nyílnak, csodaszépek, találok még botanikai tulipánokat, és apró nárciszt. Az is  nagy kedvenc. És újra megnézem a Doktor Zsivágot, és Omar Sharifet. És újra elnézem a végtelen nárciszmezőt. Sosem volt egyszerű nőnek lenni, na persze, legyünk őszinték, pasinak sem. 

Moszkva téri csata

Tehát idáig jön, eddig jön a villamos, Nem tűnik vészesnek, szépen nekilendülünk majd, menni fog. Lekászálódom, belekerülök egy puha zöld ágyásba, nem vészes. Nem esett mostanság. Jól járható a zöld gyep. Ez itt még inkább a Major. Szép zöld budai folt. Imádom. Egy időben elhatároztam, leszállok előbb és átvágok rajta, élvezem az erdőt, ligetet a város szívében. Aztán persze feladtam, mindig rohanni kellett, és mindig az a negyed óra, húsz perc is kellett. Ez egy nagy marhaság persze, de az ember ilyen nagy marhaságok közepette álltatja magát. A rohanásnak olyan kultusza van manapság, hogy a Majorban kószálót nyilván be is vinnék a Lipótra, ha még létezne a neves intézmény.

            Kászálódom le, érkezem a gyepre, aztán figyelni kell a padkára, meg arra, hogy esetleg biciklisek is jöhetnének, de nem nagyon jönnek, elég hideg van. Húzom fel a kabát sálrészét, nekivágok. Most ez egy ilyen nekivágós év lesz. Azzal kezdem, megmagyarázom magamnak újra, erre már nagyon nagy szükség volt. Odázhatatlan volt. Nem volt alku. Nincs jó idő, efféle fölfordulásra. Nyáron a turisták miatt, télen miattunk, szerencsés városiak, faluból zarándokló még szerencsésebbek, vagy ki tudja, miatt. Nekivágok, nagyon körbenézni nem merek. Korán is van még, menetelek szépen, ilyen ketrecelemek, vagy mik, kijelölik az utat, nagy gondolkoznivaló nincs, szépen menetelni kell a ketrec elemei között. Az elemek fekete kátránypapírral, vagy mi a fenével vannak kibélelve. Ettől aztán az embernek a maradék életkedve elmegy. A kátrányfeketeség mögött bontják a teret, törik fel a burkolatot, az aszfaltot, a kockakövet, a betont, lassan a térkövezetet, a síneket, mindent. A kátrányfeketeség a hangot nem fogja, így hallhatjuk. Egyszer csak átvezet minket a ketrecrendszer a téren, megyünk, feltűnően nagy tömegben, feltűnően rendezett sorokban. Haladni szeretne mindenki, ezért célirányosan besorolunk. Megadóan menetelek. Nem tudom megszokni, hogy a tér közepén nem jöhet villamos, busz, kapkodom a fejem hátra. Döbbenetes emberár van mögöttem. Feketéllik a szürke beton. Megyünk, orral előre, mintha lóhúsért mennénk 44-ben. Lótetem éppen nincs. Meg semmi sem. Semmi, ami emlékeztetne a térre, nincsenek hajléktalanok, csencselők, embervevők, virágosok, kokárdások, stricik, kurvák, szerelmesek, nincs a könyves, nincs a fornettis, nincs a gomba, vagy ha van nem látom a kátrányfüggönytől.

            Azt már csak a netről látom, hogy elvitték az órát. A Moszkva téri órát. De hogy tudható ez? Ki lát a fekete függöny mögé? A legrosszabb talán ez a fekete függönyrendszer, meg az, hogy akármikor bármi történhet. Mondjuk én régen nem voltam biztos, honnan melyik irányból, milyen villamos várható, mert kicsit gyorsan változott. Az, hogy naponta nem tapodott valakit agyon a villamos, legyünk őszinték a csoda műve. Őslakosként is figyelnem kellett, hogy vidékiek, külföldiek hogy találták el??? Figyeltek, gondolom.

            Visszafelé első napon friss faforgácsillat lep meg. Valamiért a síneket nem merik szabadon hagyni. Síkosnak értékelik talán? Leborították vékony pozdorja lapokkal, ezek meg mennek a sínen, mint a snowboard. Ezért leborítják vékony, fekete gumival. Ezen a feketepályán jövünk hazafelé, rettenetes, provizor az egész. Rögtönzés megy, érezhető. Majd a síneket később aszfalttal csömöszölik be, ami persze puklis lesz, arra megint csak figyelni kell. Leginkább figyelni kell, ez egy jó kiindulópont. Állandó figyelmet igényel a szisztéma. Minden reggel kicsit más minden, egyszer csak lebetonozzák a lelépőket a villamosnál, aztán valahogy lesz rámpa, később világítás egy harminc centis lelépőnél. Aztán valahogy kideríthetővé válik, hogy a csorda utunk közepén van egy lámpa, amire nem árt figyelni.

Tanuljuk a dolgokat napról-napra. Az első hét dermesztő. Fekete, szürke, hideg, reménytelen, ungemütlich forte. Vajon miért takarják a szemünk elől a rombolást? Majd a szép épülést? Miért kell ezt takarni? Munkavédelmi előírás lenne? Vagy mi? Letakarták, mint a halottat. Amivel nem tudunk mit kezdeni, szépen letakarjuk. Letakarjuk a halott síneket vékony limlomfával, a halott embert nejlonnal, a halott teret fekete micsodával. Ettől jobban félünk, félek. Mert nem tudom, mi van a nejlon alatt. Ennyi sötét nejlon mögött, bármi lehet, ne.

            Leszállok a villamosról, már az új helyen. Csodálatos betonozott, provizor, de jelzett fakerítések által vezetett ösvényen. Döbbenetes lyukakat látok a fekete függönyökön, szép, szabályos hasítékokat. Végig, amerre megyek mindenhol. Belátni picit a kulisszák mögé, és ki is látni. Lázadásnak tűnik, nem bírták a szakik, és kivágták a kerítést. Kivágták, nekimentek a kerítésnek. Levegősen indul a nap, jó látni a szép egyenletes réseket.

Szóba is hozom.

-          Láttátok, hogy nem bírták az emberek, lyukakat vágtak a fekete kerítésbe a Moszkván, a szakik, nyilván, szép formásak a hasítások, szerszámmal készültek.

-          Nagy szél volt, amiatt rendelhették el.

-          A szél miatt, hogy ne boruljanak föl a kerítések?

-          Persze, ez elég logikus, nem?

-          Csak a szél?

-          Szerinted, mi?

-          Nem amiatt, hogy lázadás?

-          Hát, hm…nem.

-          Akkor csak a szél miatt? Nem is azért, mert borzasztó volt?

-          A kerítéseket simán elvitte volna a felaggatott fekete vászon vagy mi.

-          Én azt hittem, hogy mégis van egy pont, ami határ, és ez a fekete el-ki-le-záró fekete függöny ilyen. És erre muszáj lyukat vágni.

-          Muszáj volt….De nem amiatt, te…, na lásd be!

-          Egészen igazad lehet, sajnos.

-          Azt gondoltad?

-          Azt.

-          Kérlek. Most, nem gondoltad, hogy a Moszkva tér rekonstrukciójánál fog feltámadni az emberi?

-          De, azt gondoltam. Nem irányítottan, hanem hogy nem tartható, és akkor ….mégis.

-          Ejjj. Nem, kérlek, komolyodj!

Aztán minden fekete izé eltűnt, nem biztos, hogy csak a szél miatt. Először csak hasadékok lettek a fekete vásznakon, aztán darabonként leváltak, de nem mind és nem mind egyszerre. De lassan eltűntek, ha ma keresnénk bajban lennénk. Már talán az embert sem találnánk, aki elrendelte. Jött újabb szél. És van újra virágos, most éppen barkás, kokárdás, strici, kurva, munkaerő, hajléktalan, szóval mindenféle, aminek itt lennie kell. Egyszerűen imádom a Moszkva teret. Remélem, nem lehet tönkre tenni.

Amikor a Hold és a Nap is fenn van az égen

Köszönöm: Dofka Zsuzsa.

https://www.youtube.com/watch?v=11LIPHevhTI

Tapogatok reggel a félsötétben. Kóstolom a jeget, nem vészes. Éppen ahogy kiérek, látom a Hold még fent van, ott a Szénás mögött. Atyaég mekkora. Nappali telehold. Halvány, áttetsző, nem sárga, mint tegnap este a másik sarokban. Telehold, de mekkora. Két napja ekkora. Azóta nem is alszom nagyon. Ma valamennyit, tegnap semmit, egy szemet sem. Könnyen indulok, kelet felé, a városba, a jég nem gátol. Ahogy indulok, elvakít a felkelő nap. Óriási. Tüzes, narancs. Van nálam napszemüveg, bent van a zsebemben. Nem veszem föl. Nézek a kelő napba. Tudom, hogy baj van. Nem, még nem tudom, csak érzem. Ez az érzés majdnem tudás. Majd mindjárt tudom, már csak két óra. Ha nem felejtem a mobilomat a kabátom zsebében, akkor csak egy. De ott felejtem. Talán nem véletlen. Félek én az olyan hajnaloktól, amikor a Nap és a Hold is az égen.

            Huszonkilenc éves voltam, amikor először megfordult velem a Föld. Elment abban az évben a bátyként szeretett unokatestvérem, negyven volt akkor. A baj nem jár egyedül. Valahogy a bajok nagyon összetartó család. Szólnak egymásnak, hogy indulni kell. Így volt ez, akkor is. Akkor még teljesen újak voltak a bajok. Először vágtak elevenembe. Annyira naivan tartottam az arcom a bajnak, hogy minden találat teljes erővel talált. Már tudom, hálásnak kell legyek, volt huszonkilenc nem annyira bajos évem. Ebben az újonnan jött bajtengerben mondta nekem valaki, értsem meg, felnőttkorban nem lehet új barátságot kötni. Hiába akarok. Nincs ennek ideje. Néztem a bajhoz nem szokott, éppen telibeszerencsétlenkedett arcommal, és elhittem. Amikor az ember bajban van, hiszi a bajt.

            Azóta a baj néha elhagy, de gyakran kísér. Meg kell tanulni élni a bajjal. De nem szabad hogy a baj uralkodjék. Legalább is nem állandóan.

            Nem szabad a bajban mindent elhinni, kell lenni erőnek a bajjal szemben. Például, hogy van barátság. Azóta elhaladtam a negyvenet, amit féltem megélni, az említett Báty elvesztése miatt. Azt gondoltam, addig tarthat minden. Egy azóta szintén bajosan elment barát írta, kedvesen, tréfásan, amikor a fordulónap esedékes volt, pár nap előzhette meg, most már tényleg ne nagyon mozdulj ki, ha ennyire izgulsz. Éld meg a negyvenet, te kedves Bajtárs!

            Vagy három, de lehet hogy csak két éve egy kedves, karácsonyi kártyán ezt olvastam: „Boldog Karácsonyt, talán már így: baráti szeretettel…” Ezt a kis cédulát, ami fogalmam sincs milyen ajándékot kísért, hónapokig terelgettem a papírjaim között, most persze órákig kerestem, egyelőre nem találom. Azt írták rá, mint mondom, hogy már majd baráti szeretettel. Kevés dolognak örültem úgy akkor karácsonykor, mint ennek. Sok mindenen voltunk akkor már túl. Külön-külön is, és akkor már együtt is, azzal aki ezt a cédulát írta. Ízlelgettük mi már ezt a szót. Nem adtuk volna olcsón és könnyen. Szeretem a régi kereteket. Ezért örültem, hogy én kapom ezt az ajánlatot, ezt a bizalmat, nem nekem, tacskóbbnak kell menni utána. Megtisztelt. Mire ez leírásra került, addigra gyakorlatilag napi kapcsolatunk lett. Naponta egyeztettünk mindent. Kezdetben a fontosnak ítélt dolgokat, később, amit közösen fontosnak találtunk. Nagyon sok apró dolog nagyon fontos az emberi életben. Mi ezeket a dolgokat közösen érzékeltük, nagyon aprólékosan megbeszéltük, megtelefonáltuk, megcseteltük. A legkomolyabb szakmai döntésektől kezdve a legegyszerűbb hétköznapi dolgokig mindent.

            Így lett Ildi, talán megengedi, hogy így írjam, napi jó barátom. Nagyon fontos, hogy mindenkinek legyen napi jó barátja. Akivel minden nap megbeszéli... mindazt, amit közösen fontosnak gondolnak, talán azokat a dolgokat is, amelyek senki másnak nem fontosak, csak úgy együttesen, közösen. Ezt senki ne halassza, rossz lenne. Kell. Másnap más a napi öröm, nem napi öröm, a baj nem napi baj. Nagyon kell napi barát. Napi bajtárs, napi örömtárs.

            A napi barát, amilyet mindenkinek kívánok, kiváló kritikus, buzdító, őszinte, szerető, de szigorú. A napi barát ilyeneket mond: Kezdj már valamit a hajaddal, rémes! Te nem olvastál túl sok gyerekregényt, te bolond lány? Ne, nézd újra, fölöslegesen vagy ellenkező! Miért nem próbálod meg, azonnal írok! Ja, beneveztelek erre a versenyre! Haha! Na, ezt ne, hagyd! Kérlek, ez nem a te pályád! Az ilyen napi baráttal lenni teljes és jó az élet.

            De a napi barát egyszer csak azt mondja, mert muszáj neki: ha ez az az agresszív fajta rák, amit találtak először, osztódik, akkor nagy a baj. Mondja ezt egy zötykölődős vidéki úton. Hátul ülünk, az utolsó üléseken, ahová a légkondi el nem ér.

- Akkor tudod, nincs sok hátra, nincs mit tenni. Akkor ez nagyon gyors lesz.

            - Ez nem lehet.

            - Valahogy olyan érzéseim vannak, mint amikor a baj alakult.

            - Ne csináld!

            - Akkor pedig, nem sok tárgyalnivaló nincs.

            - Nem lehet. Agyon műtöttek. Mindent kivettek.

            - Mindent. Hogy lehet, hogy ilyet orvosok mernek, tudnak…

            - Talán, csak a bajt nézik…, mindig, az embert nem tudják

            - Csodálatosak voltak eddig is,  mindent megtettek

            - Hogy a fenébe bírják? Ezt a terhelést?       

               - Bírják. Fantasztikusak, bírják. Én is bírom, de mi lesz velük? A gyerekek? Gábor? Tudod, mindig csak arra gondolok, ők hogy bírják el? Semmi más nem érdekel.

Itt most sokáig megálltam, nem tudom a választ.

Nagyon rossz az idei vízkereszt. Pocsék és borzasztó nap volt a mai. Olyan sok dolog történt, ólmosan fáradt lettem. Ülök a monitor előtt, lassan bezárok minden ablakot. Annyi gondolat nincs befejezve a fejemben, nyúlok a mobilért automatikusan, új ez az készülék. Bénázom vele, gyakorlom még. Mondom magamnak: gombot benyomom, kicsit sodrom a képernyőt. Alul megjelenik: Névjegyzék. Ott görget, M. Mint Mók Ildikó…

            Ha ügyes vagyok, a hívás már nem megy ki.

            Ilyenkor, amikor ennyire el vagyok anyátlanodva, szoktam felhívni. És akkor persze felvette, és azt mondta, Igen, Mók Ildikó,… szia Katám, mondd…

            Most még nem tudok mondani semmit sem, vagyis csak annyit: köszönök mindent, és jó, kicsit csaltam azzal a rohadt vaníliakrémmel karácsonykor, na jó Aranka lett, pótlás, pótlás, az egész életünk egy kompromisszum…., tudom nem csak Aranka ügyben figyelmeztettél, van nagyobb csalás is, mint az Aranka a főzött vanília alapkrém helyett, jó,.. és megint nem hallgattam rád…de másrészről igen…és nem, …de várj,…és képzeld….

            Képzeld…néha a Hold és a Nap is fenn van az égen…, itt vagy?, …vagy nem?…

Ildi! Képzeld, néha a Hold és a Nap is, hallod? Drága Ildi, ha láttad volna…

Mók Ildikó emlékére.

Legyen neki könnyű a föld. 

2015. január 6. Vízkereszt