Kimegyünk Nanával. Nana spániel. Ritkán visszük klasszikusan sétálni, nagy a kert, elrohangál magának. Pedig imád sétálni. Pórázt csak ilyenkor lát, gyakoratilag transzba esik, pörög mint egy dervis, vonyít, csahol és fékezhetetlen. Minden porcikája örül és hitetenkedik, újra és újra visszakérdez, ez tényleg igaz-e, valóban megyünk, és ha meghallja a varázsszót, nyomás, puskából lövik ki.
Nana szelíd, kicsit bátor, nagyon lopós és idegesítően stréber. A macskát nem tartja partnernek, valószínűleg inkább a gazdáékhoz sorolja magát, inkább ember. Ezért aztán nagy üvöltéssel árulja be az éppen tilosban járó macskát, pedig valószínűleg osztoztak a zsákmányon. Óriási a felháborodása, ha a macska a kanapéra, fotelre ugrik. Képes felcipelni a lenti szintről, hogy a gaztettet bemutassa. Az ő jól kivehető fotel lenyomatait diszkréten nem szabad felfedeznünk.
Röpül a kutya az erdő felé, a lába nem ér földet. Azt játssza, szökik. Aztán megtorpan és hátrasandít, jövök-e. Csak úgy szeret szökni, ha látja, hogy megvagyok. Kiérünk az erdőbe, alig van felettünk ég, pedig éppen csak előjöttek a levelek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése