Adunk még egy esélyt a Via Dolorosának. Este újra visszamegyünk, a bazár ugyan csendes, az utcák kihaltak. Próbálunk feljutni a Szent Sír templomhoz, de mintha le lenne zárva az utca, vagy csak eltévedtünk. Semmilyen veszély nem reális, mégis kihalt a negyed. Félek, eljövünk.
A zsidó negyedben koncertek, örömzene, spontán összeverbuálódott zenekarok, profi zenészek a különféle színpadokon. Az eseményre tervezett lézer logó kivetítve világít az ősi falakon.
Van itt minden, arab zenészek a zsidónegyedben, francia sanzonok harmónikán, afrikai dobcsapat azonnali önkéntesekkel, bárki beszállhat. Kisebb-nagyobb érdeklődés mutakozik, de mindenhol vannak.
A leghangosabb és legnagyobb közönséget mozgató zenekar csillogó ruhájú néger királynőkből és hercegfiúból áll. A világ bármely pontjáról érkezhettek volna. Valószínűleg ahányan vannak, annyi helyen születtek, angolul énekelnek, világslágereket. A közönségük táncol. És nem egyhelyben, hanem párokban, kisebb társaságok egymás között. A színpad feletti erkély lakója hatalmas bádogfazekat püföl fakanállal a zene ritmusára. Később tucat lufit dobálnak le a gyerekek. Ebből gondolom, örülnek a zenének. A közönség huszon-harmincforma fiatalakoból áll. Ők is akárhonnan lehetnek, turisták is, helyiek is. Multikulti?
Halleluja, szól a mindenki által ismert nóta, Pawel atya megretten, de hiszen nagyböjt van, nincs halleluja ilyenkor. Itt van. Kaftános zsidó húzza maga után a kisfiát, minél előbb át akar haladni a téren, utálja amit lát. Hagyomány?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése