Ha leérek Balatonra, és kicsit lent lehetek hosszabban, biztos zarándokpontom a Szent György-hegy. Amúgy is menni kell borért, az esti vacsorákhoz, beszélgetésekhez. Két alaphely van, ahonnan szeretek vételezni, két pincészet a hegy két különböző oldalán, egyformán remekek. Az egyiknél a vörös a jobb, és a rosé, a másiknál utánozhatatlan a rizling. Amelyik pincében a rizling és a fehérek világhírűek, a tulaj, ha jól következtetem a második generáció, a szőlőtermelésben és borászkodásban. Irgalmatlan nagy bajusza van az apró, fürge embernek. Amikor nem a hegyben van, pékséget visz. Kenyeret és bort készít. Szép, pláne így együtt. Ügyes ember. Mind a két helyen palackozzák is a bort, kétliteres nagy zöld üvegekbe, meg gömbölyűbe is. Az üvegek tiszták, asztalra is tehetőek. Sok helyre eljutnak, a kisbusz, az ígéretes felirattal Budapestre is jár, néha látom, lesz is erős honvágyam a táj után.
Ez a hely, szerintem az ország legszebb része. Persze van sok egyéb kategóriában induló más szépség is, de most igazságtalan leszek és persze szubjektív.
Együtt van itt minden. A Balaton, a víz, a hegyek, szemben Szigliget, a várrommal. Gondozott szőlősorok, egyre több a vörös benne. A szőlőhegyben nincsenek, vagy alig vannak kerítések. Sétálhatunk a sorok között, csodálhatjuk a termést, a borostyánnal, vadszőlővel befuttatott pincebejáratokat, a szép lugasokat, apró virágos kerteket. Ahogy elnézem, szinte minden ház körül van már levendula is, a tűző napon messzire elér az illatuk.
Érik a szeder. Csipkedek az útra kihajló ágakról. Az egészen fekete az érett, a piros még húzós. Úgy eszem, mint régen négy-öt szem érett után egy pirosat, aztán újra érettet, egész más lesz az íze. Nyomunkban nagy csapat zajos kirándulócsapat, az anyuka megtiltja a gyerekeknek, hogy mindenféle vackot mosatlanul egyenek. Állok megszégyenülten lilára festett ujjakkal. Próbálom a számat dörgölni, biztos azt is befogta.
Ismerek egy pár mandulafát is, ha figyelmes az ember még ősszel is talál a fűben lepotyogott szemeket, egy marékkal mindig találok. Nagyon jó az esti borozáshoz. Mandulát csak titokban gyűjtök. Úgy vagyok vele, mint rendes falusi a pöfeteggel, azt takargatjuk, amíg meg nem érik. Nagy izgalmam, nem kell, legyen, nem nagyon ismerik fel a mandulafát sem a kirándulók.
A Lengyel-kápolna ajtajába valaki két szentképet adományozott, odatámasztotta a keretezett, üveges nyomatokat. A kápolna plébánosa adakozásra kéri a híveket, pusztul a templom belseje, nem tudnak elbánni a szúval, szorgalmasan rágnak mindent. Ha nem lesz segítség, össze fognak dőlni a régi padok, faképek, díszek, és a barokk-rokokó főoltár.
A kápolna előtti kis téren, sárga kiskastély áll, talán ez is barokk. Legalább tíz éve üres szerintem. Kívülről jól tartja magát, de mi lehet a szerkezettel, meddig bírja? Kié lehet? Egy időben eladó tábla volt rajta, mobilszámmal, most azt sem látom.
Az Oroszlános kút jól működik, a felső forrásház zárva, nagy lakat őrzi. A forrás vizét iszik a kirándulók, cserélik a kulacs vizét. Vannak profi rajongók is, kannákkal felszerelkezve érkeznek.
Megveszem a bort, vöröset is. Odahaza szétporciózom a virágmagokat. Kiteszem a mandulát egy tálba. Megcsinálom az első fröccsöt, jó hideg szódával. Nyaralok. Fél órán belül megjön az első vendég.
- Voltál Szent György-hegyen? - néz körül a konyhában.
- Kérsz egy fröccsöt?
- Nem, még vezetek, de este benézek.
Érdemes volt átmenni a hegyre, lesz társaság ma is, addig is próbálom ledörzsölni az ujjamról a szedernyomokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése