Bodzavirág

Leszedem a bodzát, hullik az orromra a virágpor. Még nem lepte el a millió bogárkezdemény. Zsong az egész bokor, olyan érzésem van elrepül menten, fel a felhők felé. Eszembe jut a dallam, a vers a bodzáról.

Amíg tanítottam, ezt a verset minden évben elővettem ilyentájt. Semmi különös, voltaképpen egyszerű, éppen ezért szeretem nagyon. Megzenésítve is szeretem. Pedig többnyire ódzkodom a megzenésített versektől. Tulajdonképpen csak a Kalákának és Sebőnek szabadna ilyesmivel foglalkozni.  Szerencsére ők tették. Viszem föl a piros, zománcos vájdlingot a kertből. Forralom a szirupot, közben kikeresem a verset. Tizenhat éve tanítottam utoljára.

Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
hullj le, te zápor,
égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból..

Nemes Nagy Ágnes