 |
| Photo: Dofka |
Orkán-grill
Az orkán kabát intézménye
gyermekkoromból rémlik. Mi gyerekek dzsekinek hívtuk az ilyesmit, sőt
széldzsekinek, amire nagyanyám dünnyögte is magában, persze tehát orkán.
Grillezést terveztem mára, tegnap este végre kicsit ki lehetett ülni, bár elég
hamar plédeket kellett keríteni, és ami a halálom, zoknit. Legalábbis ezt kért
barátnőm, zoknit. A könnyű nyári lenruha mellé még rajta is rémesen hülyén állt
a zokni, pláne a csepp szandáljával. Jó negyedóra volt, mire túrtam neki egyet.
Többnyire csak nagyon téli, inkább sízoknijaim vannak, az meg mégis túlzás lett
volna. Nagy nehezen lett egy Garfieldes, fekete. Ez belefért a szandálba. Azt
nem mondom, hogy jól ment volna hozzá. Meg is jegyeztem, aztán összeröhögtünk,
nem tök mindegy, a plédhez pont jól passzol.
Délelőtt
még teljesen reményteli a grillezés. Süt a nap, egy felhő nincs az égen. Rövid
falusi körutam alatt érzem erős a nap, jó meleg lesz ma. Szedegetem elő a
pultra a szükségeseket, a bepácolt csirkét, a zöldségeket, a meggyet a
sütéshez. Térülök, fordulok, fél óra is eltelik, hogy nem nézek ki az ablakon.
Ezalatt történhetett meg a változás. Ahogy a szemetesvödörrel fordulok,
világos, hogy itt semmiféle grillezés nem lesz. Nincs rossz idő, csak pont
olyan, amilyenben senkinek nincs kedve kiülni a kertbe. Szél kerekedik, nem is
kicsi, hajlanak a fák, kétségbeejtően balatoni az idő. Emlékeztetve azokra a
nyarakra, amikor nem tudott lejutni a nyaraló a partra. Rossz turnust fogott
ki. Akkor még voltak ilyenek, ilyen turnusok. Reményvesztett emberek kullogtak
a mólók felé, megnézve a vizet, amibe az évben nemigen jutottak be. Előkerültek
a bőröndökből az akkurátusan bekészített holmik, a bölcs előrelátással mégis
belapogatott melegítők, kendők, zoknik, no és az orkánok. Aztán mehetett az
ember a mólóra, hajókirándulásra megfagyni, tömegeket kerülgetni Keszthelyre,
felnőttek elváltozását felügyelni Badacsonyba, csempés ketrecektől idegenkedni
a Veszprémi Állatkertbe. Ezek a programok remekek voltak, de fel nem érhettek
az igazi tervvel, a stranddal, a napozással, a meleggel. Gyermeki lázongó énem,
kikelt az igazságtalanság ellen, hogy a jó idő a strandolás ilyen turnusfüggő.
Tudatlanságomban arra nem gondoltam, másnak még esélye sincs arra, hogy esetleg
jó időt fogjon ki.
Aztán,
amikor nem turnusfüggő nyaraló lettem, rájöttem hogy az időjárás elég
demokratikus dolog, sújthat az mindenkit, turnusost, egész nyarast, ott lakó
helybelit egyaránt. A közösen végigbulizott nyárból, amit már nyaralósan és még
a társasággal együtt töltöttünk tizenkét évből egyszer volt jó idő. Az első
évben. Amikor a jó időn kívül még semmi sem stimmelt a házban. De jó idő az
volt, hajnalig élveztük. Gyönyörű napok voltak. Volt, aki akkor ébredt, amikor
az utolsók éppen befejezték a bulit. Nyugszékekben, plédeken, sátor
kezdeményekben, padon, széken, fűben, kövön aludt a nép a csillagos éjben, a
jótékony melegben. Volt barát, aki két napot töltött az egyszervolt ól lapos
tetején újsággal, borral, zenével bekészülve. Ez egy nagyon boldog nyár volt.
Aztán lassan kezdődtek a zivatarok, a nagy szelek. Válás itt, válás ott, halál,
betegség, összeveszés, kibékülés, követhetetlen kuszaságok, elköltözések, el
nem költözések, haragok, nagy fellángolások. Két éve már ilyen bulit emiatt nem
tartok, majd talán kicsit később. Mindenesetre a tizenkét év alatt egyszer, az
elsőn volt olyan az idő, amilyet az ember igazán szeretne.
Főztünk
mi ott esőben, ernyővel, orkánban. Csörgött a sörsátor tetejéről a víz a
nyakunkba, öntötte el a sátrakat a víz, emiatt aludtak a férfiak kificamodva az
autókban, a gyerekek nyakig sárosan, zöldfüves térdekkel dacoltak a
megfagyással. Azért jó volt úgyis, végül is jó volt. Mindezeket gondolom végig,
amíg visszaérek a konyhába, döntést hozva, ebben a szélben nem lehet grillezni,
csak bent. A szobagrillel, nem az igazi, de nem is rossz. Sokkal jobb lesz,
mint a sütőben, szebben lesül, puhább is marad. Tulajdonképpen nem lesz sokkal
gyengébb, mint a parázsos grillen. De sajnos elmarad a parázsgyártás semmihez
nem hasonlítható izgalma, ami majdnem a karácsonyfa befaragással egyenlő
kihívás. Óriási füstöket legyezve a múlt heti lappal, újabb izzító löttyöket
bevetve, nem gondolva az összetételre. Szálló, keringő pernyék alatt rágyújtva,
jól összeveszve, fújva kormos arccal a zsákból ömlesztett operettparázsnak
valót, újabb tévedhetetlen ötleteket kipróbálva. Nem törődve az eközben
csöpörgő esővel, a feltámadt széllel, ami mégis belobbantja az istennyila
lángot. Miközben már mindenki arca kormos, a három legformásabb hússzelet
beesett a parázsba, amitől akkora láng lett, hogy a többi azonnal leégett. Nos,
ez ma mind elmaradt. Kényelmes ez a szobagrill. Isteni lett, fantasztikusan
omlós. Sokkal egyszerűbb is végül. Csak ez az egész így nem ér szinte semmit. Még
jó, hogy a rácselmosás ugyanúgy rám marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése