Nem szeretek a vonathoz nagyon
kiszámítva érni, mindig jó rátartással indulok. Akkor is, ha nagyon korán
indul. Negyed órával előbb biztos, hogy a peronon ülök. A hajnali város
csendes, nem látok hajléktalant, pedig a pályaudvarokon mindig akad, a környező
aluljárók hemzsegni szoktak. Most nem látok egyet sem. A kis sütis boltok már
kinyitottak, a szép zöldséges is éjjel-nappal üzemel.
Megveszem
a csokis csigákat, iszom egy pályaudvari kávét, ami egyként nagyon rossz
mindenhol. Legalább meleg. Húzza a vállamat a laptop, az iratok, a most
vásárolt folyóiratok, újság. Bekészülök, hosszú út lesz. Viszem a szokásos
vizemet, anélkül egy tapodtat sem. Nézem a kijelző táblát. Még nem írták ki az
enyémet. Jó lenne, ha kiírnák, be lehetne szállni, lepakolni, melegben lenni.
Nézem a késéseket, van negyedórás, látok ötven percet. Ezek az érkező vonatok.
Elég nagy a fejetlenség. Tülekedő, kapkodó, rohanó emberek. Ők a késve
érkezőek. Nézem, hogy van egy nagy tábor az indulást jelző tábla előtt, akik
farkasszemet néznek a kivetítővel. Furcsa, senki nem mozdul, mindenki egyfelé
néz. Nem is értem, mi ez a furcsa elrendeződés, ez a szokatlan jelenet. A jelzett
induláshoz képest már csak öt perc van vissza, még nem írták ki. Döbbentem
nézem a kijelzőt, pont mint az összes többi, pár perce még furcsállt kompánia. Mozdulni többet én se merek, ha kiderül honnan
indul a vonat, igyekezni kell, pár perc van az indulásig. Gondoltam én. Egyszer
csak mozdulnak a feliratok, átpördülnek a kijelző sorai és az induló vonatoknál
is megjelennek a késések. Az enyémre 20 percet írnak, majd kicsit később
harmincat. Az utazóközönség fegyelmezett, inkább csak felszisszenünk a kihirdetés
után. Kezdek fázni, bemegyek a pénztárakhoz, három-négy pad van a váróban, ha
leül az ember rájuk, nem látja a kijelzőt. Dönteni kell. Vagy figyelem hová áll
be a vonat, vagy ülök. Ezzel vagyunk még páran. Az indulók megfejtik, addig nem
tudunk besorolódni, amíg a sok késő érkező partot nem fog. Az érkezők
idegesebbek, káromkodva, szentségelve állnak be az információs pulthoz, nem
értem miért. Összevesznek, szabad-e kiabálni szegény információs lánnyal.
Megadóan oszt kicsiny szelvényeket. Időm van, amikor elfogy a sor, a
pillanatnyi szünetben beállok én is, kapok is egy hetven perces késést igazoló
bélyeget. Ez nekem semmire nem jó, forgatom, ezzel igazolja a falka gyerek az
iskolában, a felnőttek meg a munkahelyükön vagy hol, a késés oka a vonat.
Több
mint egy órája kóricálok a hajnali állomáson, nézegetem a kisboltok életét,
kemény világ. Állnak a légben ők is, szerencsére még hideg sincs nagyon, de
csak kezdek fázni. Kiírják a peront, lendületet vesz a nép, rossz rajtot
veszek, de minden rendben, ahogy felérek, el is indul. Úgy tűnt lesz két órám,
az érkezésem és a kezdés között. Szépen elkopik a két óra. Éppen odaérek. Végül
egy óra késéssel érek le, és húsz percet várok a buszra. Az út szép, végig a
déli parton, a tó szürke, inkább acélos. Csapatokban ringnak a kacsák, vajon
fáznak-e. Nézem szemben az északi part hegyeit, jó volt ott nyáron. A déli part
fenyői alatt szép, klasszikus nyaralók, némelyiknek neve is van: Hív-lak,
Vár-lak, Évának, Pihenő. Szépek. Többségüknek közvetlen partja van, stéggel. Aztán
elhagyjuk a tavat, jön a szép dombos Zala.
Teszem
a dolgom, megy minden rendjén. Az a forma jön elő, amire számítottam. Erre fel
vagyok készülve. Igazából másra is. Azért van új fordulat, minden szigorodik,
formalizálódik. Visszafelé kivisznek az állomásra. Ez egyfajta siker. Van harminc percem egy igazi vidéki restiben
várakozni. Egy bőrkanapén ülhetek, nyertem két ingyen biliárd kört az ötszáz
forint feletti fogyasztásom okán. Nézem, kivel játszhatnám le. Két idősebb
férfi van rajtam kívül, az egyik ül, a másik áll. Aki ül, iszik egy
vörösbornagyfröccsöt, az álló nem iszik semmit. Áll az asztal mellett, néha
felötlik, nem is együtt vannak. Egy árva szót nem szólnak egymáshoz majd húsz
percig. Néha teljesen más felé néz az álló. Moccanatlan. Ahogy az ülő is.
Néznek a semmibe, némák mint a kacsák az ólomszínű tavon. Aztán együtt indulnak
mégis, akkor se szólnak.
A vonat a net szerinti
idő előtt indul. Egyedül vagyok az egész vagonban, még elérem a partot
világosban, néma. A víz csak magában gyűrűzik,
nem látom a kacsákat sem. Két órája ülök
egyedül a vagonban, amikor lemerül a telefonom, a laptop. A negyedik kalauz is kéri el a jegyem. Egyik sem tud konnektorról.
De nyugtatnak, ezt a szerelvényt nem kapcsolják le, felmegy Pestig, azaz
Budára. Negyed hatkor nagyon fázom, magamra húzom a kabátom, húz az ablak.
Nincs senki a kupéban, de a vagonban sem. A végállomás előtt ébredek, nézem a
Dunát. Mindjárt megérkezem. Próbálom magam összeszedni. Percre pontosan
érkezünk. Egy lélek sincs a kijelző előtt. A könyves lányok zárnak. A
pogácsások, büfések nem. El kell jutnom a villamoshoz. Fázom, pedig
nincs hideg. A váróterem üres.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése