A régit visszasírjuk

Az ember annyit morfondíroz dolgokon, és egyszer csak leveszik a terhet a lelkéről. Például így, nagyon egyszerűen. Molyolok a megosztások között, egy késein megakadok.  Különösen kedves, soha nem látott  face-ismerős osztott meg lefekvés előtt, elnyomnivaló utolsó cigarettái mellé néhány zenét.

            Olyanokat, amiket én nem nagyon ismerek. Egyrészt korosztályosan, aztán meg hülye elutasításból. Nem kéne. Mármint elutasítani. Szépen nyitogatom az ajánlott file-okat. Hát, jaj. Az emberi nyomorúság, vívódás tengelye igen konstans. Mi végre, ki végre, miért is, és miért is nem.  Kivel kinek, miért és miért nem?

            Úgy megnyugodok, hogy csuda. Már a népdalok okán is éreztem ilyesfélét, hogy nekem nyugodtan hátra lehet dőlnöm, mert mindent megírtak., de most különösen ezt érzem.

            Andalító muzsika, a nekem  fel nem dolgozható Kádár-rendszer különösen andalító muzsikája. Megjelenik a művésznő, nem megjelenik, hanem úgy felragyog inkább.

Egyszer csak ott áll és minden nagyon szép. Nagyon szépen megcsinálták a kulisszákat akkor. És ezt énekli. Vagy majdnem pontosan ezt:

„Mindenkit elfelednek egyszer, örökké semmi sem fáj

A régit visszasírjuk, de mással is kibírjuk, ha egyszer úgy muszáj

Mindenki helyére már várnak, az élet soha meg nem áll

Úgy megfakult a múltunk,

Csalódni megtanultunk

Sokszor becsapott minket a nyár.

Sírig tartó szerelem az nincsen, még akkor sem ha százszor elhazudjuk

Az életünkben azon múlik minden, hogy azt az igazit feledni tudjuk.”

És ezt énekli a díva, kedvesen, a késő kádári jelmezben, mifene részletekben, „…a régit visszasírjuk, de mással is kibírjuk…” lenyűgöz.

Mással is kibírjuk….ha muszáj

Fantasztikus, drámai tömörségben van együtt minden……de mással is kibírjuk, na ez akadt be leginkább….a régit visszasírjuk, de mással is kibírjuk. 

Honnan a fenéből volt ennek a nemzedéknek ennyi ereje, hogy csak úgy „.mással is kibírja…” és az életet vitte tovább. Ezen most nagyon el fogok gondolkodni.