 |
| Photo: Dofka |
Van úgy, hogy sikerülnek a
dolgok. Találok parkolóhelyet, elérem kényelmesen a villamost. Nézem a lipótvárosi házakat, nekem most
elhagyatott. Felülök a vonatra és három átülés után már a végleges helyemen
vagyok. Persze az átszállás feszélyez. A hajléktalanok tanyái újabb részeket
vettek birtokba, eszement mennyiségű lomot halmoztak össze, vajon miért, és
hogy. Legalább a kifejezés szép
magyarul, hajléktalan. Legalább szépen hívjuk őket. Vajon hol kell átszállni.
Szolnok logikusnak tűnik. De nem vagyok benne biztos. Várom a kalauzt. Még soha
nem vártam a kalauzt. Inkább félek tőlük, aranykártyával is. Kész, a másik oldalon vannak, ez nem lesz
máshogy. De most nagyon jól járok,
elővesz valami ketyerét, és azonnal kiderül minden, vágányszám, percek, kész az
itinerem, nyugalmam van.
Olvasom,
amiért hívtak, jegyzetelek. Rövid az idő, alvásra nincs lehetőség, pedig erős,
hajnali indulás volt. Nézem a vadakat, még nincs hó, amiben nem tudnak eltűnni,
három őzet látok összesen, meg nagyon sok ragadozó madarat. Nyulat egyet sem.
Pedig ők nagy kedvenceim, baromi nagyok is vannak. Ülnek a mezőn, és szépek.
Valamennyi Peter Rabbit, Fazekas Beatrixtől, aki mégis inkább Beatrix Potter.
Megérkezem.
Keresem a helyi járatot. Az egész kisváros ködben úszik. Mehetek gyalog, nem
kell buszra várnom, elérem gyalog a célállomást. Mutatja a kérdezett, ott a két
templom között van a városháza, hiszek neki, de templomot bizonyosan nem látok.
Nem hogy kettőt. Azért csak kaptatok a mutatott irányba, szépen karban tartott
gyalogösvényen, itt is támadnak a biciklisek, de normális tempóban és elférünk,
rendjén van minden. Ahogy közelítek látom a templomokat, újak, nem túl magasak,
a városháza még talán magasabb is. Van egy református, meg egy katolikus.
Parkban állnak, gondozott kertben. Szobrok veszik körül. Még nyílnak a rózsák.
Idén még nagy fagy nem volt. Ködben, szitálásban megyek, de nincs hideg, nincs
hó. Attól nem kell tartani. Kiderül, minden egy kupacban van ebben a városban,
minden amiért megyek. Leszállok a vonatról, két lépés a Városháza, három a
művelődési ház, ugyanennyi a Gyár. A Cipőgyár. Az egész város alapját ez adja,
ez a manufaktúra, egy cseh ember alapította itt az Alföld közepén, innen a
város alapja. Lélekszáma alapján nagyközség is alig lehetne ma is. Engem egy
másik Gyár köt ide, a Növényolaj. Apám, anyám járt ide sokat. Furcsák ezek a
szálak, mintha lenne valami kapcsolatom ide. Pedig most vagyok először.
Egy
órával előbb vagyok jelen. Megnézem mind a két templomot. Alaposan. Mindenki
udvariasan köszön. Hatalmas nyugalom vesz körül. Kényelmes, tágas
parkolóhelyek, figyelmes emberek. Negyed
óra nem kell, lebukom, rájönnek mi járatban vagyok. Kávét kapok, figyelmet,
előkészülünk. Jót beszélgetek a
városról. Örülnek, hogy külső szemmel is
szépnek, rendezettnek látszik. Percenként jelentkeznek közmunkások. Eligazítást
kapnak. Meg emberi szót, tovább kell menniük az orvosi vizsgálatra. Megértik. Valami beutalóért vissza kell
jönniük, még nem készült el, visszajönnek. Délre kérik őket. Csendesen. Ők is
nyugodtak, köszönik. Mennek, hogy jöhessenek újra.
A
jelölt tehetséges, tisztelik, bizalommal veszik a pályázatát, nincs sok dolgom.
A jegyzőkönyv korrekten, szöveghelyesen elkészül rekordidő alatt, a készítője
jókat röhög az informális beszélgetésünkön, miközben mondatokba rendezi, ami az
elmúlt órában történt.
Eltűnünk
a cipős boltban, gyári áron juthatunk gyönyörű darabokhoz. Hozzá is jutunk. Még
jut egy is kis idő a városra. Egységes, kitalált. Klasszikus művházzal, akár
Dunaújvárosban is lehetnénk. De nem ott vagyunk. Itt vagyunk az alföldi szép
ködben.
Kedvesen
kikísérnek a vonathoz, ami szintén két perc, csuda kényelmesen odaérünk. Kapok
süteményt az útra, még egy gépi kávét, egy jó kis cigi szünetet, egy kis
Szegedi Kati kiállítást. Rég volt ilyen jó dolgom. Van ilyen egyáltalán?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése