Tűzgolyók

Szórakozottan bámulok ki a konyhaablakon. A kertben a madáretetőnél nagy a forgalom. A hatalmas hóban, mindenki nagyon jól látszik, a fürge cinkék, a nagyon akaratos harkályok, elegánsan. A nagyon pofátlan mátyásmadarak kékje is átcikázik a színen, nem sikerül letépniük a cinegegolyót. Pedig rajtavannak, hogy házhoz szállítják az eleséget.

            Napok óta egy gerlepár is itt időzik. Nem nagyon állják őket a harkályok. Oda-odakapnak a földön szemezgető galambokra. Félve rebbennek fel a bodzabokorra. Éppen rossz helyre, mert az pont a harkálytanya. Tavaly szépen meg is hámozták az egész törzset, tavasszal ki sem hajtott. Vagy azért szerették már tavaly is, mert sok volt benne a károkozó. Maradhatnak a bodzaágakon, de ha a földre hullott napraforgó felé ereszkednek, a harkály azonnal büntet. Érdekes a cinkéket, rigót, nem bántják. A mátyásmadarakat sem, csak a gerlék idegesítik, különösen az egyiküket. Felháborodottan csap le a földön totyogó gerlék felé, a szárnyával, az elegáns pepita szárnyakkal igyekszik fejbe kólintani a gerléket. Nem is sikertelen, türelmesen rebbennek fel ismét. Ezalatt a szemfüles cinkék villámgyorsan feltakarítanak mindent. Nagyon alaposan, de azért mindig marad pár szem olvadás után is a fűben. Minden évben lesz napraforgó a fa alatt, nem is egy. Nyáron, amikor a madarak erre sem járnak, csak talán egy-egy rigó köszön be esténként, a fenyő tetejéről, ezek a napraforgók emlékeztetnek a téli madáretetős napokra.

            Jó így mozizni főzés közben. Kavargatom a levest, újra kinézek. Majd elejtem a fakanalat. Miféle szerzetek ezek? Két kövér, piros gömb lengedezik az ágon. Vörösbegy? Nem nagyobbak. És sokkal-sokkal pirosabbak. Forgatom a zacskókat, biztos alájuk bújt a látcső. Nem találom a pulton, túrom a fiókot, a kapkodásban kirepülnek a világvége gyertyák.

            Előkerül a távcső, mégis a pultról. Látcsővel sem könnyebb. Hihetetlen szín. Két tűzgolyó ül a fán. A farkuk feketés. Mégiscsak vörösbegy. Nagyon szép vörösbegy. Nagyon erősen vörös vörösbegy. Végül is mi sem vagyunk egyformák. Milyen kicsi, nagy, kövér, sovány van belőlünk is. És fekete, vörös, sőt kopasz. Na és a festett szőkék, vicces lenne minket határozóból felismerni. Újra és újra meg kell nézni őket. Békések, egy pár. Őket nem zavarja a harkály, pedig feltűnőbb formák, mint a világos gerlék. Igaz nem is igen esznek, inkább csak pihennek egyelőre. Inganak a nagy fehérségben, mint két giccses, tűzpiros üveggömb.

            Pittyen a laptop, valaki írt a facebookon. Nézem a falat, valaki épp madárképeket oszt meg. Ott repdesnek a képen a tűzgolyóim. Süvöltő, ritka a tájon, csak átmeneti vendég olvasom. Nagyon kevésszer fészkel nálunk. Szóval süvöltők vagytok, ti csendes madarak. Mégse nagyon-nagyon vörös, nagyon szép vörösbegyek. Olyanok is vannak persze, békésen szemeznek ők is.