Hiányzunk

A szokatlan meleg és a megbolondult óra nagyon korán ébresztett. Nyolckor már a locsoláson is túlvoltam. akkor jelzett a f.bk, hogy valaki keres. Betti Tomajból, tudja hogy nem tudtunk lemenni, de mégis, hiányzunk. Valahol talált netet. Azt írta, tuti hogy nyár lesz, mert Jolika kihúzkodta a hűtőgépet a teraszra a parti büfében. Még azzal zár, hogy most lemegy a strandra.

Arra gondoltam, hogy sör és virsli nélkül nem telhet a nap, lementem a faluba. Aztán azért elkészült a húsleves, rántott csirke, fejes saláta.

A virágosnál rámakad anyósom, a temetőbe készül, ahonnan jöttem. Kivittem egy-egy csokor orgonát. Megtudom, hogy együtt kávézunk, a délelőtti kávé és az ebédutáni összecsúszik. Három rendhagyó történelemórán esem túl, némi irodalommal fűszerezve.

A kertem, teraszom, minden igyekezet ellenére, ismét a Getszemáni kert titulust kapja, ez nem dicsérő. Állítólag összevissza. Akkor kissé összezavarodom, amikor kiderül, hogy az is baj, hogy nincs petrezselyem a virágoskertben. Azt gondolhatnám, az végképp nem illik oda. Súlyos, tábornoki léptekkel esik a ház át a váratlan mustrán. Minden sarokban van valami zavaró, valami nyilvánvaló tennivaló. Sikerül némára venni a sikolyt, amikor kiderül, a gyerekszoba, a hálószobák is vizitálva lesznek. A rántott csirkével javítok valamicskét.

Újabb hibára derül fény, nem vettem virágföldet. Úgy emékeztem a garázsban van, de csak macskaalom és faszén van. Sikerül pótolnom a hiányzó földet a még üres ládákból. Szerencsére, csak később, és már csak magamnak derült ki, hogy mégis volt föld, a terasz sarkában. Jobb is, ha csak én tudom, hogy nem is tudom, mi hol van. Végül is cserépbe kerültek az angol muskátlik. Anyóskritikát is tűrőek. Sőt.