Fűzöld - vízkék

Az ellenállhatalan rózsás, rózsaillatú mécses.

A szombat nagyon jó nap. Végre ébredek, nem kelek. Nézem az órát, atyaég. A másik szobában csörög a telefon, ezek szerint nem csak én aludtam eddig.

Nyitom a nappali ajtaját, a kutya, macska esik nekem, négy órával később kapnak enni. Nagyon fegyelmezetten várnak. Csak akkor tör ki a ribillió, amint meghallják a lépteimet. Akkor kaotikus lesz minden, ugrálják át egymást, szökellenek, tülekednek, nyávogás, csaholás, csóválás. Kiosztom a porciókat, megnyugszanak. Indul a nap, van idő. Ez jó. Rászánom. Újabb léptek, kérdezem, mi legyen a reggeli.

-Semmi…még alszom félig.

Szóda spriccen, szörp készül, hallom a kávéfőzőbe újabb párna kerül.

Ráérősen készülődöm, belefér a melegszendvics. Narancslé, kávéillat. Itthon nem kávézom, ahhoz nekem munkahely vagy nyaralás kell. Hálás vagyok, hogy más kávézik, így legalább az illat rendben. Kifejezetten jó egy felnőtt gyerek a háznál. Az is jó, hogy mégiscsak elfogy néhány melegszendvics, párizsis, sajtos, snidlinges.

- Neked is a fogadra ragad a sajt?

- Az egész lapka odaragadt…

- Csak lejön, ha kihűl.

- Várjunk.

Fújjuk, hűtjük, apránként lejön az olvadt sajt a fogakról.

- Hová mész?

- Miért gondolod, hogy megyek?

- A cipőről.

- Ja, igazad van, készülök, átnézek az Ikeába. A kék tányérokat folytatom, a múltkor nem volt pénzem komplettírozni a szettet. Tudod a régi készlet apránként eltörött, és a hétköznapit most feltöltöm, az ünnepivel spórolok, a hagymamintással, a bizonyos zwibelmusteressel, tudod…-azt hiszem, azt még hallotta, hogy megyek valahová.

Gondosan tervezek, nézem a pénzem, a kártyám, szigorú listát készítek. Ez kell, más nem. Elégedett vagyok az időpontválasztással. Minden normális ember ilyenkor ebédel, vagy lefeküdt ebéd után, nem mozdul ki. A nyárnak vége, a suli beindult. Biztos kevesen lesznek.

Ezt sokan gondoltuk így. Ötödik körben lesz helyem a parkolóban, nagyon jó helyen a kijáratnál. Nagyon fontos, hogy a kijáratnál legyen hely, mert akkor jövünk a terhekkel, nem a bejáratnak kell közel lenni a kocsihoz.

Bemegyek a forgóajtón. Sokan vannak benn is. Valami verseny is van, vagy játék. A rövid úton kikerülöm a kiállítást. Rohanok. Sietek. Átgondolom, mi a fenének. Lassítok. Nyugi.

A lista persze az autóban maradt az ülésen.

A fő cél úgyis a kék szett. Van még belőle, hála a jó égnek. A régi darabokat is évekig sikerült pótolgatni, amíg aztán végképp eltűnt a kedves készlet minden darabja a boltból, ezért kellett átállni erre a kékre. Jó erős szín, féltem, kicsit erős is. De szeretik. A vendégek is megdicsérték, úgy látszik átment.

Gyorsan összeszedek mindent. Van idő ténferegni. Memorizálom a listát, nem kell más és kész.

A listán volt egy olvasólámpa, egyre nehezebben olvasok segítő fény nélkül. Ezt is nagyon könnyen eldöntöm. Jó áron, egy elég normális fazont veszek. Két apró botlás esik a pénztárig. Egy mécses szett és egy almaszeletelő, csutkázó. Egy botlásnak nem ítélhető, a lista felületességét bizonyítandó dolog, egy vasalódeszka borítás, a régi nem akarja már a rendet, félrecsúszik és az alsó szivacs félelmetesen kínálja magát a vasaló fémjének egy ragacsos találkozásra.

A pénztárnál irgalmatlan sorok verődtek össze. Nézegetem, ki mit vett.

Jó kis terep. Vannak az új házasok, az új gyerekesek. A megint új házasok, a megint új gyerekesek, a szinglik, a kocsmások, a nagycsaládosodok, a kis háztartásba menekülő özvegyek, a designerek.

Nézem a pasikat, racionális egy-két darabos holmijuk van. Eljöttek polcért, vagy asztalért. A családos, közös vásárlóknál kaotikus a képlet, mindenfélét összevásároltak közösen, meggyötört férjek lógnak a kocsi végén. A designerek, szakmai választással halmoztak össze dolgokat.

Előttem a hapsi két polccal áll, eszi a kefét. Előtte egy csúcsvásárló, eszelős mennyiségű apró bigyóval. Azokat bizony egyenként kell blokkolni. Jó idő lesz. A csúcsvásárló profi lakberendező, de nem hivatásos. Nézem, sőt az egész sor nézi, mit vett.

Pakolja fel a dolgokat a gumiszalagra. Tetemes mennyiségű apróság. Pasi. Most rak fel egy fűzöld abroszt, jó néhány fűzöld műanyag virágot. Én is megnéztem, nem tagadom. Hozzávaló műanyag kaspót. Nekem is megvoltak gondolatban.

Ezt nem hiszem el, abroszra való fűzöld alátéteket is vesz. Ehhez illő szalvéták kerülnek sorra, ugyanaz a szín, kétféle minta és méret. Forgatom a fejem, keresem a nőt. Nincs nő, egyedül van. Most egy kis fellépőt tesz a szalagra, ez vízkék. Gyereknek való, hogy elérje a mosdót, a csapot. Ezek szerint gyereke is van. Egyedül eljött ide, és ezeket a dolgokat összeválogatta a családnak…Ilyen igényesen? Ámulok. Új kategóriát kell nyitni a fejemben. Van ilyen pasi, ezek szerint. Pedig listát sem látok nála. Persze, ha a fellépő aktuális, nem lehet újszülött mellől szalasztott ember. Akkor ki?

Akkor designer. De nem olyan a ruhája, a haja. Egészen normálisnak néz ki. Semmilyen extravagáns nincs rajta. Nem lila, nem csokibarna, egészen átlagosan átlagos.

Egy újabb pohár készlet, természetesen fűzöld. Az egész vásárlás színben tartott, szépen válogatott, melegszívű egyveleg. Haladunk kicsit, a polcos hapsi is sóhajt egyet. Lassan sorra kerülünk. Elkönyvelem, a hülye kategorizált agyamban, jó hogy lehet új kreclit nyitni.

Blokkolják a polcost.

Az igényes fűzöldes, vízkékes cuccol vissza a kosárba. Szépen tud teríteni este, nagyon szép, harmonikus válogatás kerül haza.

Rövidhajú, fiús lány kerül elő, kicsi szőke fiúval. Csak kiálltak a sorból, hogy ne kelljen nekik is csigázódni ebben a tömegben. A kisfiú egy hotdogot majszol. Elégedett. A rövidhajú asszony elégedetten szemléli az összeválogatott kompozíciót. A vízkék-fűzöld egyveleget.

Én is nyugszom kicsit a kategóriámmal. Rakom föl a gumiszalagra a kék tányérjaimat.

- Minden szombaton ennyien vannak? – kérdezem a pénztáros fiút.

- Nem. De ez már karácsony.

- Karácsony? Októberben?

- Ez már addig nem áll meg.

- Karácsonyig?

- Mondom. Áfás számlát?

- Nem, köszönöm, nem kérek.