Uram Isten, mennyire egyedül maradtam újra!

Két napig nem voltam net közelben. Már ez se igaz, mert ez is mobilizálva lett, mint minden. Szóval kicsit később jutottam a hírekhez, talán így pontosabb. Le kell adjak valamit, szeretnék pontos lenni, ezért használom az úti mobil szettet. Ha már használom, ránézek a hírekre. Sok örömöm nem telik benne. Két nagyon kedves, életemben fontos ember halálhírét látom. Még üzenet is jön, próbáljak egyikőjükhöz egy nekrológot írni. Mintha az olyan könnyű lenne, mintha bárhol ezt tanítanák. Az a baj, még azt se mondta senki, hogy könnyű, csak ha esetleg sikerülne. Pillanatnyilag két szikár időpont és egy rossz fénykép adott, meg a rengeteg emlék, ami össze-vissza kavarog a fejemben.

            A másik szomorú hírrel tevőleges dolgom nem lesz, csak a döbbenet, megint egy ember, aki jó, hogy volt, de nagyon jó, most nem lesz már. Büszke vagyok rá, hogy bár egy épületben dolgoztam vele, közös munkánk sosem volt, mégis meg nem érdemelt, de ettől a generációtól még nem szokatlan, de korántsem természetes kollégális üdvözletet kaphattam mindig, amikor együtt fogyott el a levegőnk feljutva a második emeletre, a térben, véletlenül közel lévő szomszédos irodánkba. Ez nála dukált, egy csibészes mosoly, két nagyon találó, rövidke mondat, egy tréfa. Az ő méltatása szép lesz, életműve, díjai önmagukért beszélnek, miért kellett ilyen korán elmenni, arra csak azt gondolom, nagyon hiányzott már az égi zenész bandából a hegedűjével.

            Valamikor talán valaki bemutatott neki, vagy egyszerűen bemutatkoztunk a Ház büféjében, a lépcsőfordulóban, fogadáson, konferencián, jó ég tudja hol. De leginkább azt hiszem, nem mutattak minket be sehol egymásnak, egyrészt mert őt mindenki ismerte, ő meg volt annyira udvarias, hogy akivel idestova húsz évig egy lépcsőt taposott köszönt. Neves személyiségként is, és még akkor is, amikor már szinte minden létező díj, nagyon helyesen, az ővé volt. A személyén, szakmai, pótolhatatlan tehetségén, amelyet hozzá nem értésem miatt, még csak helyén értékelni sem tudok, leginkább most az fáj, hogy annak a generációnak az egyik kiváló képviselője megy el, aki még köszönt a magam félének a lépcsőházban. Ez most önző szempontnak tűnik, de higgyük el, ez legalább olyan nagy veszteség, mint az, hogy szegény Béla eltűnt a népzene legavatottabb köreiből. Természetesen a család személyes gyászával pedig semmi nem mérhető.

            Egy alkalommal, a második emeltre felérve, a folyosó, amikor a körgang korlátján próbáltuk, nem túl sportos vérkeringésünk okozta oxigénhiányát átmenetileg orvosolni, jegyezte meg Béla úgy, ahogy tőle szokott volt, kedvesen, nagyvonalúan, fuldokolva:

- Jól, van, még jól nézel ki kisanyám!

- Béla,…..kapkodtam a levegőt, ez a te dolgod,…..zihálás, hogy ilyen kedveset mondj,…..levegőért való küzdelem….nekem, meg ebben a korban, az a dolgom, hogy ezt a nyilvánvaló hülyeséget elhiggyem.

- Na, most nagy igazságot mondtál, kisanyám…- küzdelem levegőért, röhögésbe torkolva,- nagy igazságot, hát ez jó! – kapaszkodtunk együtt a galambszaros, baluszteres korlátba.

Ő az elmaradhatatlan szőttes táskájával az oldalán. Én meg mit tudom én hogy, ez nem túl lényeges. Aztán elmaradt a második emeletről, sokáig nem láttam. Egyszer mégiscsak összeértünk a lépcsőházban, lehet, már én se a másodikon dolgoztam.

- Béla, te hol vagy mostanság?

- Már hogy érted ezt?

- Úgy, hogy hol a te irodád?

- Irodám, nincs nekem most irodám, nyugdíjba mentem.

- De hol lesz az új irodád?

- A temetőben édes anyám, a temetőben,……… ha érted…

Akkor is elsomfordáltam, most is .

Béla, az Isten nyugosztaljon!

Irén, kedves Jó!

Ehhez még kell egy kis idő, most még nem megy, tudom, ez is muszáj lesz. Megpróbálom megírni, de nem biztos, hogy sikerül.

Nagyon rossz ilyesmit írni, nagyon rossz felnőttnek lenni, rosszabb, mint gyereknek volt, pedig az is nehéz volt, és hittem hogy felnőttnek jobb lesz. Néha, hosszasan úgy tűnt, jobb is volt. Volt jó is.

Egyre inkább hiszem, odaát egyre jobb a társaság. Ez lehet, hogy az öregedés egy jó alapja

De kérlek kedves, adj egy kis időt… Olyan hamar kellene bölcsnek lennem. Te tudod pontosan, mennyire való ez nekem. Tudod, nehezen megy majd…

Uram Isten, mennyire egyedül maradtam újra! Uram Isten, mennyire egyedül maradunk!