Zenés-táncos összejövetel
Házibulinak hirdették, most hogy utólag megnéztem a reklámot. Élő zenekar, hajó, vacsora, kirándulás, tánc, roki.
A hajóút miatt neveztem be, a város hajóról sokkal szebb, mint a zsúfolt utcákból, a házak tövéből. Régi barátok szerezte, új barátnőnk régi barátnője készült táncolni menni. Ő találta ki a programot.
Idejében érkezünk, mások még jobbkor érkeztek, mire az indulás előtt jó félórával asztalt keresünk, már csak a hajó fenti részen van. Az alsó részen élő a zene, ott játszik a zenekar. A második szinten hangosításban és kivetítőn megy az, ami lent élőben. Először kicsit bánjuk, hogy lenn már nincs hely.
A szervező-főasszonyok beengednek, leültetnek, csókolják az ismerősöket. Földbe gyökerezik a lábam. Ezt a stílust, ruhaösszeállítást, smink, ékszer, frizura kompozíciót huszonöt éve nem láttam. Azt hittem meg is szűnt. Utoljára ezzel a jelenséggel a nyolcvanas évek Lenin körútján találkoztam, a kapualji butikok világában, amely nyilván erős átjárást mutatott a budapesti éjszakával. Akkor ugyanis még volt ilyen, mármint pesti éjszakai élet.
Mivel ekkor még diák voltam, ezt a pesti éjszakát nem volt alkalmam megismerni, már csak azért sem, mert nem a mi ösztöndíj-zsebpénz összeállításunkhoz volt szabva, egyébként is kicsik voltunk ehhez. Mire talán felnőttünk volna oda, addigra meg is szűnt. Más lett a menő, mások lettek az igények.
De visszatérve a kapualjak csodálatos, letűnt világába. Ezekben az apró, leválasztott kreclikben voltak a butikok. Azt, ha le tudnám világosan írni, kik lehettek akkor butikosok, vegyük szűken a Lenin körúton, komoly, társadalomismereti fegyvertény lenne. Nem tudom. Pontosan nem tudom.
Egy biztos, kellett hozzá sok pénz, ismeretség, megvásárolt protekció, jó emberismeret. Szóval pont az, ami mindig és mindenhol kell.
A különbség csak annyi, hogy ez nem mindig ugyanolyan fazonú embereknél van ez.
Akkortájt pont olyan embereknél volt, akik nagyon hasonlítottak a hajóbeli főrendező nénikre, legalábbis külsőségben, de erős a gyanú, hogy nemcsak.
Legendákat hallhattunk sportolók, sportolófeleségek butikjairól. Nem járhatunk messze az igazságtól, ha a jól gondolkodó, kiöregedetett bárprimadonnákra gondolunk, vagy ezek másféle kontextusban megfogalmazott megfelelőire. Előjöhetnek képzeletünkben a menő kozmetikusok, fodrászok legsikeresebb alakjai, vagy a jól kereső orvosok, autószerelők gondtalan luxusfeleségeinek üzleti érzékkel is megáldott csapata.
Ezekben a butikokban találkoztam ezekkel a hölgyekkel először, szörnyülködéssel vegyes csodálattal néztem alakjukat a butik hátsó traktusán, hogy trónolnak az akkor luxus berendezésű boltban.
Óriási vörös, szőke, fekete hajkoronákkal, millió arany ékszerrel. Ez akkor még nagyon ment. Erős smink, vörös körmök. Visszatérő szereplők, sofőr, szépfiú, fodrász, kisbeosztott, gavallér, beszállító, kulcshentes. Mobil nem volt még, de telefon minden boltban volt. Azon lehetett intézni a bélszínt, a száraz pezsgőt estére, tudja Bélám, ez egy igényes társaság.
Elvakított ez a sok pompa, pláne a külvárosból, és el kell mondani, soha nem tudnék ennyi méltósággal ülni egy négy négyzetméteres királyságban, a galambszaros gang tőszomszédságában. Ők tudtak. Nemcsak érzékeltették a királyságot, élték is.
Ülünk az asztalnál. Nézzük az árakat. Megbánjuk, hogy nem csomagoltunk hazai, külsős piát. Ez egy régi túlélő technika, kiderül, az asztalnál mindenki ismeri. Régen figyeltek rá a pincérek, ma már nem divat, talán nem is feltételezik. De nem csalunk, csak röhögünk, hogy tehetnénk.
Lassan betelik a hajó. Fantasztikus szoláriumok, kispapucsok, aranyszandálok, dermesztő dekoltázsok foglalnak helyet. Megannyi Medveczkyilona, megannyi Bonviván.
Miért szeretik a nők hatvan felett a tigrismintát és az aranyszint?
A férfiak az alakot hangsúlyozó, szabott, sőt hímzett inget? Jaj, ez már majdnem Elvis Presley.
Indul a hajó, össze - vissza kacsázik. Megy két-három kört a szépséges Parlament, Várhegy, Vigadó, Margit híd és Margit-sziget mellett-alatt, majd leparkol a Dráva 3 megállónál, itt állunk majd jó sokat.
Indul a nagy tánc.
Átizzadt ingek, nylonruhák, letekeredő fáslik, irgalmatlan, bütyökre kényszerített körömcipők, aranyszandálakból kikandikáló beteg ujjak, megbomló ingek, nyíló dekoltázsok, rokizó leopárd macskanadrágok, gutaütéses bíborarcok.
A zenekar kitartóan játszik, a művészek feje eléri a plafont, kicsi a színpad. Mindent megtesznek, amit tudnak a hangulatért, úgy harminc éve.
Kicsit fáradtak, de nem adják fel.
Inkább néha küzdelem, mint játék.
Fizetünk, igyekszünk mielőbb. Mennek a ráadás számok.
Éjfélre kötünk ki. Átvágunk a pesti éjszakán. Vörösmarty tér, Váci utca, keressük az autót.
Három részeg bróker búcsúzkodik, tévedésből öt taxit hívtak. Ráadásul az egyik maga akar hazavezetni, mobilon beszélnek egymással, egymástól hat méterre próbálnak egyezkedni telefonon.
Néma csend egyébként.
A Petőfi Sándorban áll az autó, sehol senki, három diák tart haza. Egy fiú és egy lány, közrefognak egy részeg harmadikat, a lába ritkán ér le. Stramm a pár, elbírja a póruljártat.
Ennyi a pesti éjszaka.
Az Attila úton, kivilágított limousine, olyan amiben állni is lehet, a teteje kivilágított, belátni. Kövér, rengő hájú, meztelen férfialak táncol, egy másikkal. Nem legénybúcsúnak tűnik.
Megjöttünk Budára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése