Nyárifaluban megérett a ribizli, meg a fekete ribizli. A fekete ribizli minél érettebb annál sötétebb és finomabb. Mindig várom, hogy szép fekete legyen.
Azt, hogy szüret közeli helyzet van, rögtön nem volt látható, mert előtte hatalmas füvet kellett nyírni. Aztán pedig a csalán állta az utat, végül pedig az egész bokoregyüttest benövő futónövényt kellett letépkedni. A futónövény nem csípett, csak szúrt. A levelek alján szőrös kapaszkodó felület van, először fel sem tűnik.
A ribizlibokrok is rettenetesen néznek ki így, metszetlenül, formátlanul, gyomnövényektől hirtelen megszabadítva. Nem beszélve rólam, a csalán összecsípett, és mindenféle kiütés jött rám azonnal, észrevétlen. Van nálam calcium, de nem kell. Egy jó pohárnyi ribizlim is lett.
Ülök vele boldogan a kocsiban, mint egy kétes csatát nyert Don Quijote.
Hazaérve lerakom a pultra, ott szottyad mellette a hasonló adag bolti. De micsoda különbség.
 |
| Ez most kis csalás, ez a tavalyi termés, ráadásul idehaza, az idei nyárifalusi szerényebb. Viszont van benne fekete ribizli is. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése