Grófi út

Nagymamám és Magduska nagynéném

Úgy jártam, mint nagyanyám a Grófi úttal

Végül is miért ne lenne neve a hídnak, az hogy Lágymányosi, az inkább csak lelőhelye. Rákóczi meg biztos verte annyit a labancokat, hogy megérdemli. Igazi nagy szabadságharcos volt. Nekünk sok szabadságharcosunk van, talán épp emiatt nincs szabadságunk. A sok bába között elveszett a gyerek.

Széll Kálmán tér, hát jó. Végül is szlengben mindig Kalef volt, gondolom a Kálmán miatt. Ő nem szabadságharcos volt. Persze a maga módján mindenki egy kicsit az.

Emlékszem nagyanyámon mennyit nevettünk, amikor elkezdte mesélni merre járt.

- Mentem kislányom a Grófi úton, ott a Leánynevelőnél.

- Nagyi, az Ifjúgárda utca.

- Na épp most lehet, hogy az, szóval ott a Grófi útnál kell leszállni Terikéékhez.

Olyan nagyon sok helyre nem járt nagyanyám, legfeljebb ha a piacig, néhány kiesőbb boltba a varráshoz anyagot venni, bélésselymet, angint, ekrü kongrét, ilyesmit. Nyáron nagytakarításkor még stelázsi-csíkért és vitrázsrúdért is menni kellett. Kétség kívül gyilkoltuk a segédurakat, akik valójában nálam alig idősebb kereskedelmi tanulók voltak nyári gyakorlaton, és mint két űrlényre néztek ránk a keresett cikkek miatt.

Aztán döbbenetükre az idősebb boltosok kezéből többnyire előkerültek a holmik.

 - Nem tudom, mit tanítanak ezeknek az iskolában, minden évben egyre gyengébbeket küldenek a központból – morgott a bajsza alatt a barna köpenyes eladó.

 - Ugyan Klein úr, - hajolt közelebb nagyanyám a barnaköpenyes eladóhoz - ha magán múlna, mint régen…

Aztán mind a ketten legyintettek.

Hazafelé elmesélte, hogy a bolt eredetileg Klein úré volt, csak elvették tőle.

 - De kik?

 - Az állam.

Ebből egy kukkot nem értettem, csak sajnáltam, hogy már csak eladó lehet a sajátjában.

Aztán arra gondoltam, hogy nem olyan nagy különbség, így is, úgy is ott állna a pultnál. Megpendítettem, de nagyanyám arcán az a kifejezés ült, amely pillantással előbb a tanulóeladóra néztek, ezért elhallgattam.

-  Járhatott volna rosszabbul is szegény...-motyogta  a foga között, inkább magának szánva.

Nagyanyám egyébként vásárolni se sokat járt, kenyérért, tejért engem zavart a sarokra, a szombati piacot újabban anyám intézte.

1967-ben lett nyugdíjas, akkor elment az Andrássy útra a Párizsiba. Ez akkor a Népköztársaság útján lévő Divatcsarnok volt, akkor volt utoljára az Oktogonon, ami akkor a November hetedike tér névre hallgatott. Megvette a télikabátját, egy átmenetit, egy bokacipőt, egy félcipőt, kosztümre való anyagot. Ezzel a stafírunggal majdnem egészen haláláig teljes volt a ruhatára. A kosztüm felsőkből néhányat még hordok.

Ezzel a hazatelepedéssel dédnagyanyám is hasonlóan volt, ő 1938-ban ment be Pestre utoljára, nem kisebb eseményre, mint a 34. Eucharisztikus Világkongresszusra, a Hősök terére. Élt még legalább 25 évet, de Palotáról többet a lábát ki nem tette, többnyire a kertből se.

A Hősök tere, szinte félve írom le, akkor is, 1938-ban is Hősök tere volt, 1967-ben is, amikor frissnyugdíjas nagyanyám jött haza a kabátjaival a Párizsi áruházból, hogy otthon jól kiröhögjék, hogy hol van már Andrássy út.

Én még nem röhögtem, mert a csecsemők ritkán gonoszak, aztán később én is összemosolyogtam anyámmal a háta mögött, ha jött az Oktogon, az ekrü, a mit tudjátok ti, mit jelent a spórolás, a Grófi út.

Valamelyik nap kedves kollégám hívott fel. Frissiben került fel Budapestre, ideköti az új szerelem. Zenélget is, tudta hogy ebben a faluban lakom, jönne barátkozni zenészbarátjával. Nem akarna kocsival jönni, boroznának, mondja a telefonba.

 - Ki lehet hozzátok jutni bkv-val?

 - Oh, persze, kék busz jön –mondom nem kis önérzettel a hangomban. Nem vagyunk mi a világ vége. És kezdem sorolni:

- Eljössz valahogy a Moszkvára, ott jár a metró, felszállsz az 56-os villamosra és kijössz Hüvibe.

Jegyzetel, diktálom, egyszer csak bekattan Tamás nem pesti, de még csak nem is budai.

- Várjál csak, szóval, a Széll Kálmán térre kell eljutnod, és keresd meg a 61-es megállóját. Hűvösvölgy az még Hűvösvölgy. Onnan 63-as.

 - Mennyi idő ez?

 - Több éve nem próbáltam, de olyan egy óra alatt meglesz.

 - És onnan? A faluban?

 - Mit mondtál, kihez készülsz?

 - Nikolához.

 - Ja, hát az még egy jó fél óra hegynek fel.

Tamás ezen a ponton éreztem, megállapította magában, hogy város és környéke ügyben lesz még mit tanulni, a léptéket beállítani.

Én meg azon puffogtam magamban, már én se fogom megszokni, hogy nincs Moszkva tér, és 56-os.

Egyelőre még bejárok a városba, leginkább muszájból.