Erről a csokornyakkendős képről mindig Kosztolányi jut eszembe. Pedig ez a szintén nagyon szép férfi a nagyapám. Nem ismerhettem őt, mert ő 1961-ben meghalt, tette ezt Gagarin űrbe repülése napján. Az ember az űrbe eljutott, állítólag, de a rák ellenszerét nem találta meg (szintén állítólag).
Nagyapám faipari technikumot végzett Újpesten. Éltanuló volt, a tanárok könyörögtek dédanyámnak, engedje őt tovább tanulni. Nem engedte. Szikár öregasszony volt, szigorú és tót.
Azt mondta, ha a többinek nem jut, ennek sem lehet. Ez igazságos volt, csak hibás. A többiek nem biztos, hogy tanulni vágytak. Neki meg érdemes lett volna.
Ezeket a szemeket én már nem láthattam, de láttam a lánya szemeit, Magda néniét, és persze az unokatestvérem, Pityu szemeit. Ezek a szemek ott lettek örökítve.
Nagyon szerettem ezeket a szemeket. Imádtam beléjük nézni. Ezeknek a szemeknek most nincs örökösük. Elmentek mind. Talán egyszer, egy unokám szemében megismerem újra őket.
nagyon szép!
VálaszTörlés