Az, hogy van ilyen bolt, már tudom, amióta Juliával voltam az iskolája egy nyitott napján. Julia iskolája, ahol tanít, egy nemzetközi iskola. Aznap food and art, craft nap volt. Volt ott a világon mindenféle nép, mindenféle konyhával, ajándékokkal, bizsukkal, kalapossal és az égegyadta megannyi felesleges dologgal, amiből még én is veszek valamit. Fizethetek forinttal nyugtat meg az eladó, kiderül magyar ő is. Talán, ha hárman vagyunk a forgatagban. Életem jelentős részét iskolákban töltöttem, így elveszve még soha nem voltam sehol. A nemzetközi iskola, amerikai. Legalábbis a tulajdonosai. A diákok a föld minden helyéről verbuválódnak, többnyire keletiek, főként koreaiak, meg spanyolok, vagy dél-amerikaiak, magyar is van egy pár, de van horvát, és szép számmal orosz anyanyelvűek is.
Egy bábeli nyelvzavar közepén ülök illetődötten egy műanyag tállal, amiben valamilyen indiai kaja lötyög. A hatalmas sportterem van berendezve népek konyhájának. A magyarok töltöttkáposztát főztek, az angoloknál eszünk pudingot. Udvariasan semmilyen. Az indiai kaja jó, fűszeres, élvezem, eltekintve attól, hogy egyetlen komponenst nem ismerek fel. Az izraelieknél a humuszt kostóljuk. Ezt nem tudom megszeretni. De úgyse ízlene már semmi, mert mindenféle dolgot összeettünk már.
Ülök a terem közepén és úgy érzem elvesztem. Elvesztem a saját falumban, itt mindenki idegen. Régi ismerősöm, az egyetlen, akit kintről itt ismerek angolul köszön. És mindenki mindenféle nyelven beszél, pedig talán Julia az egyetlen angol-angol ebben a rumliban. Különös akcentusú angolok keverednek, mindenféle más nyelvekkel. Így néha azzal nyugtatom magam, azért nem értem, mert ez most nem angol.
A lengyelek kerámiakat árulnak, nagyon szépeket. Népi fazekasságnak tűnik, de ők is angolul árulják a portékát. Polish Pottery. Julia soha nem javít, vagy nagyon ritkán, ha kaszabolom szép anyanyelvét, most mégis. A polisht mondom úgy, hogy azt ő a pucolás, fényesítés szavának hallja.
El vagyok veszve a multikultiban.
Végre ki tudom dobni a műanyag tálat, ez meg nyilván kínai, amiből az indiait ettem.
Julia lelkesen vonszol magával egy standhoz, hazait talál, ők a British Pantry. A brit spejz, kamra.
Nagyon sok mindent veszünk. Szinte egyikről sem tudom, mi lehet. A lendületből érzem, ezek fontos dolgok lehetnek. Veszünk Marshmallow-t, ebből rögtön három dobozzal. Aztán kakaót, meg különféle dobozokat.
A Marshmallow-ra rákérdezek, készségesen nyitja a kerek doboz tetejét, egy nagy-nagy fehér ragacs az egész, a kislány szereti. Annyit értek, hogy édes.
Hónapok múlva merek rákérdezni újra. Kapok is rögvest egy kanállal. Ragadok is tőle össze azonnal. A pillecukor és a vattacukor közötti átmenet, végtelenül édes kivitelben. Ez nem lesz mániám.
Végül is Julia megérti, hogy csodálom a titokzatos dobozait, és kíváncsi vagyok. Szépen megmutat, elmagyaráz mindent.
Múlt héten nagy betegség vonult át rajtuk, elkapták a kellemelten vírust. Elmaradt az összes hétvégi program, még az iskolai napot is mulasztanai kellett, pedig tudtam, hogy aznap lesz Britih Pantry szállítás.
Az ablakból láttam, sikerült házhoz is hozni az új rendelést.
Hét közepén várom Juliát, hoz egy kis pakkot. A csomagban egy yorkshire puddings por és egy gravy szósz granulátum. Megható ajándék.
Ma megcsináltam mindkettőt a sültcsirkéhez. Kérdő szemek keresték a petrezselymes krumplit, krumplipürét. Mutatom a sütőt, kis fánkocskák lesznek a yorkshire puddings porból. A kroketthez és méginkább a tarkedlihez hasonló puffancs. Nagyon finom.
A gravy szósz sós, leginkább erős levesalapra hajaz, de kocsonyás kivitelben. Nem egyszerűen lett kocsonyás, háromszor számoltam át a miliitereket decire. Nem azzal tévedtem, nem melegítettem eléggé a vizet. De aztán az is kész lett és jó.
Azért fejessalátát is csináltam. Ezt már megtanítottam Juliának is, hitetlenkedett csak ecet, cukor, víz???
Csak, és ez volt a legfinomabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése