Eldöntött őszi cipő

A veszélyes, hatástalaníthatatlan éksarkú

Kellene egy jó őszi cipő. Nem olyan vacakok, amilyeneket nyáron jobban el lehet viselni. Mert nyitottak, és olcsóak, és van belőlük több is, lehet váltogatni. A vászonból készülteket, horgoltakat még ki is lehet mosni. Ahogyan a plüss és pávamintás, valamiért néptáncosnak titulált, egyébként szín kínai cipőket is. Ezekkel ki lehet húzni a nyarat. Persze váltásnak kell egy jól felépített papucs, meg egy jó szandál. Így legalább a nap felét, és a hét pár napját minőségben lehet tölteni.

Ez a minőség ősziben, téliben majdnem megfizethetetlen. A régiek elkoptak. Újat nemigen tudok venni. Már a bolt is bezárt, ahol a minőség kapható volt, helyette a sarkon nyílt egy olcsó, tömegcipős. Itt csábulok el nyáron, színes, olcsó vackokra. Jó kis műanyag mind, gyakorlatilag mezítláb jársz, nézem a többiek lábát, más is csámpás. Kinek-kinek merre dől a balerina típusú műanyagja. A színekre nincs panasz. A választékra se. Csak ezek a cipők nem ember, asszony lábra készültek.

Ezért elhatározok. Na ebben, nagyon gyenge vagyok. Mérlegelős típus vagyok, a munkám is olyan, érdemes több szempontot egyidejűleg nézni. Nézek is, és aztán vacillálok.

Egyszervolt kedves barátom, akivel olyan nagyon kedveltük egymást, hogy soha nem tegeződtünk, foglalta össze a vívódásaimat.

- Az a baj magával kedves, hogy ingadozik, ingadozik itt nekem, mint egy középparaszt.

Gazdaember volt, határozott és nagyon okos. Egyben mégiscsak tévedett, nem neki ingadoztam, én ezt saját magamban is nagyon jól tudom ezt csinálni.

Nagy változások vannak körülöttem, munkahelyen, új tanításban és odahaza is. Ezek a dolgok mindenkit megpróbálnak, a normálisabbját is, de a magamfajta vacillálós el van veszve ilyen időkben. Annyi a morfonkodni való, hogy nem jutok a végére. Amikor meg azt hiszem, eljutottam a döntéshez, merőben új körülmények alakulnak, és kezdhetek mindent elölről.

Ha már minden olyan változékony körülöttem, legyenek stabil, érvényes pontok. Egy kényelmes, jó minőségű őszi cipő. A büfében, a reggeli kávénál tartok egy kiselőadást a döntés lényegéről, kiemelve a rossz, silány cipők összes keservét.

Dédelgetem a szép kis elhatározást. Aztán indul a nap, történnek a dolgok. Még vacillálni sincs idő. Döbbenek, hökkenek, csináljuk a dolgokat, csinálják a dolgokat, megyek a dolgok után, töprengeni nincs idő. Tudomásomra hoznak. Tudomásul veszek. Nagy baj nincs. Majd másként lesz, de nem sokkal.

Estefelé beérek a parkolóba, napi rutin, bevásárlás, nézem a listát. Nem túl bonyolult. Hét közepe van, ilyenkor nem vészes. Leginkább a fertőtlenítő dolgok fogytak ki. A gyerek beteg, másként kell takarítani.

Pont a cipőbolt előtt akad hely, az olcsócipősnél. A tömegcipős előtt. Benézek, csak egy kicsit. Láttam az új katalógust, borzasztóak az új őszi modellek, retro, éktalpú borzalmak.

Néhány perc múlva egy retro, kék, hasított bőr, éktalpú cipőt próbálok. Nagyon kényelmes, érdekesen emeli a lábfejet, jó íve van. Járkálok egy tükröt keresve, a másik soron meglátom a lakk feketét, klasszikus, jövő héten indul a bérlet, a tavaly előtti irgalmatlan állapotban van. Pont jó az is, igazán nem drága. Az éktalpú drágább, de az se nagyon. A lakk, fekete mellett egy nagyon kedves bársony, szintén fekete incselkedik, de nagyon ismerős, nagyon ismerős. Beugrik honnan, nem ezt akkor nem. Nyúlnék a telefonért, hasonlítsuk össze, tényleg ezt láttam ma, de elhessegetem az ötletet, ezt láttam. Fontosabb dolgokat kell majd megbeszélni, nem lehet pazarolni az energiát holmi cipőkre. Még egy fekete-szürke tetszik nagyon, szintén nem drága. Balerina, van rajta masni, és pöttyök és csík. A gyengém.

Imbolygok a három dobozzal a pénztár felé.

Annyira nem vagyok következetlen, hogy nem gondolnék az elhatározásra, a komoly, minőségi, őszi cipőre. Összeadom a tételeket, a három árából nem jönne ki egy olyan, megnyugszom. Legalább nem költök sokat, vagyis igen, de jól járok, …vagy nem.

Sorra kerülök, nézi a hölgy az éktalpú új, kedvencemet.

- Evvel baj lesz!

- Miért? Tönkremegy könnyen?

- Áááá, azt még nem tudjuk, de a lopásgátló chipet nem sikerül hatástalanítani. Bele van építve a sarkába. Megpróbálom azért, várjon kicsit.

Elmegy a bolt raktár részébe, állunk, várunk. Mögöttem felszaporodik a sor, szent egek, mindenki férfi, egy-egy zoknival, egy- egy pár cipővel.

Visszaér az eladólány, megerősíti a gyanút.

- Nem tudom hatástalanítani, egy idő után betörik, talán elromlik, de egyelőre ez riasztani fog.

- Mindenhol vagy csak itt?

- Ez, mindenhol, ahol kapu van, az szólni fog.

- Jaj, ne a boltban is, a szomszédban?

- Attól tartok, persze, ott is van kapu.

Kalkulálok, sokat nem vásárolok máshol, csak a nagy bolt rizikós, vacillálok. Hátranézek, kilenc szempár néz rám.

- Maguk megvennék?- kérdezem.

Leszavazzák, időt kérek, kiállok a sorból. Ennek örülnek. Egyikük odajön, miután fizetett.

- A mostani időkben, ne keresse magának a bajt. Kell magának a stressz, minden kapu előtt? Még a végén elviszik…-imitálja a mozdulatot, látom magam előtt, ahogy két feketeruhás akciós megragad a hónom alatt, és a lábam sem éri a földet, visznek és hatástalanítanak. A földre nem érő lábamon a kék, éktalpú, kényelmes, de öntörvényű cipő.

Keresek egy másikat, hátha abban lehet beszélni a mágnessel. Nincs, a méretemben nincs. A férfisor felnyög, amikor újra feltűnök. Pedig csak kérdezek, nincs a raktárban sem, másik boltból lehet rendelni, de az akár két hét is lehet.

Újra végigvárom a sort, ezt kedvesen köszönik. Addig is tanakodom, megválaszolok egy sms-t. Aztán döntök, jó, problémás a cipő, de már megszerettem. Kérek róla papírt, hogy riaszt és megveszem.

Fizetek, a blokkra ráírják, hogy nem lehetett hatástalanítani a jelzőt. Megegyezünk, ha a környék idegeire megyek, visszaveszik a cipőt.

- Azért reptérre ki ne vigye – fogja könyörgőre a lány.

Felködlik az utolsó kaland a Ben-Gurion reptéren, ahol elkülönítettek és külön motozást kaptam és teljes személyes ellenőrzést, mert a gyűjtött, szép köveimet nagyon gyanúsnak találták, és sajnos a kérdést, hogy vannak-e nálam kövek, nem értettem. Ezért gondoltam, azt mondom, nincsenek. Nincsenek azok a dolgok, amit nem értek, hogy mik. Nem a stones-t használták. Diadalmasan kapta elő a katona a sok piszkos ruha közül a köves zacskóm.

- So, what is it?

- My stones, please.

Gondoltam, most nagy gáz lesz. A minimum, hogy kidobják. Nem is biztos, hogy elmehetek a géppel. A fene se tudja, kapok-e büntetést. Próbáltam összekapkodni az eljárás során kirepült harisnyákat.

- Stop! Stand behind the yellow line!

Atyavilág, kicsit elment a kedvem a helyzettől. De váratlanul és hirtelen meg tudtunk egyezni. Az, hogy a köveket, az egyebeket én és csak én gyűjtöttem, és én tettem be a csomagba megnyugtatta a rendszert, ki se dobták a zacskómat, visszatették, de a sárga vonal mögött kellett maradni. Aztán hajnali hatkor, négy óra macera után felszállt a gép, és én is rajta voltam, és a köveim is.

Rámosolygok a cipőboltos lányra, kedvelem, szeretek tőle cipőt és sapkát venni, megnyugtatom:

- Egy ilyen papír, mint ez a blokk, sokat ér!

Olvasom a kesze-kusza kézírást: „Nem hatástalanítható!”

Kinek van ilyen papírja?Sokat ér. Boldogan viszem a dobozaimat, hátraszólok az őrnek, hogy ne ijedjen meg, indulok. Zúg, csöng, riaszt a rendszer. Hátravigyorgok, mi baj lehet, van papírom…”nem hatástalanítható….”