Szakad az eső



photo: Dofka



Próbálom az árkádok alatt eltolni a bevásárlókocsit, de akkor a másik oldalon meg kell küzdeni azzal, hogy nincs lejárat, meg kell kicsit ugratni. Nincs vészesen tele, egész könnyen megy. Visszatolom a százasért, nézem a kirakatokat, szinte téli ruhák vannak a kirakatban. Műszőrmés, prémes dolgok. Tegnap még kirázott volna tőlük a hideg, ma már nézegetem.

Reggel döbbenten meredtem a hőmérőre, 12 fok volt, a teraszon kávézás elmaradt. A zárt cipőt már elhatároztam, de új kört kezdtem, belátva, ez harisnyás nap. Az idén ősszel az első. Ez minden évben egy kis trauma, és nagyon figyelni kell, az ember jól válassza meg, mikor jött el. Még a kocsiig tűnődtem, nem aggódtam-e túl a dolgot, hátha a városban már röhejesnek tűnik a nagy elővigyázatosság.

A Körszállónál mellém ér a villamos a dugóban, kinyílik az ajtaja, özönlenek a diákok a belsejéből, fél nyolc van. Még a fiúk csak kibírják a sportcipőkben, kihord szandált közülük, nyáron se. De a lányokat rossz nézni. Könnyű sarukon folyik át a víz, hiába próbálják kerülgetni a tócsákat. Mini szoknyák, apró sortok dideregnek a suli felé. A villamos ablakai párásak, belül is folyik a víz az üvegen.

A Jánosnál nincs meg a hajléktalanom. Remélem, csak fázik. Később jön. Pedig rossz időben próbálom jobban támogatni. Ilyenkor ugrik a kesztyűtartóból a kosaras százasom.

Elég jól parkolok, a második körben. Ernyő, papírok, nagytáska, ásványvíz, alma. Kifordul az ernyő, pedig nincs nagy szél. Az ernyő fáradt el, a vászna lekívánkozik a drótokról. Csorog az eső a kötött kabát alá, le a nyakamon. Kicsit a cipőm is beázik, gondolok a sarus lányra, én annyira nem fázom.

Az első reggel, hogy nem tárom ki az iroda ablakait, spórolok a tegnapi meleggel. A redőnyt nem tudom felhúzni, az óriási faszerkezet megakadt, nem merem erőltetni. Felkapcsolom az olvasólámpát, felbúg a gép, vibrál a képernyő, indul a nap.