A nagybátyám, akit emlegettem itt a kormos macska beavatása kapcsán, ezen a képen épp egy szakszervezeti nyaraláson vesz részt, Magdus nénémmel.
Ezt a fotót abban a fadobozban találtam, amit tőlük örököltem. A fadobozt nagyapám csinálta, intarziás, az övéké lepkés lett, a „mienké” rózsás. Már, sajnos mind a kettő itt van nálam.
Borzasztó az, amikor az ember saját maga lenyomatait megörökli. Érettségi kép, esküvői, a levelek, képeslapok, az ajándékok, amiket nekik szántam, mind örökség lettek. Szánalmas történet.
Ez a pipacsos ruha, teljesen nylon egyébként, amit nagynéném visel a szakszervezeti nyaralás ismerkedési estjén, kétszer ültetett le. Egyszer, amikor kivettem a szekrényből, a nyikorgó, mély akasztós belsejéből, és aztán, amikor a többivel együtt bedobtam a vöröskeresztes fehér fémdobozba. Ő varrta, emlékszem, láttam végben az anyagot. Sötétkék volt az alapja, és hatalmas pipacsok tarkították. Meg búzavirág, és kis fehér mindenfélék. Szerettük ezt az anyagot, ezt a ruhát.
Csak a nagyításon látom a horgolt, fehér kendőt. Az itt van velem, lenn a hálóban, a szekreter első fiókjában. Kiemelt helyen.
Szerintem ez volt az utolsó menésük, az utolsó nyaralás. Talán Siófok, talán Aranypart.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése