Julia-órák



Photo: Zs. Dofka



Ma elkezdődtek a Julia-órák. Kis magyar neki, angol nekem. Ismételünk. Félelmetes látni, mit küzd más is egy idegen nyelvvel. Még egy született angol is görcsös lesz attól, hogy valamely más nyelven összerakjon egy mondatot, de legalábbis sikerüljön kiejteni a következő szót. Számolunk tízig, átvesszük a hét napjait, a színeket, zöldségeket. A hat, hét megy nehezen. Na és a csütörtök nagy ellenség. A péntek, szombat, vásárnáp teljesen jól megy.

A színeknél megbeszéljük, hogy a bor, a haj vörös, nem piros. Úgy nem mondjuk. Cserébe megtanulhatok legalább tizenöt hajszínt. Kedvencem a mouse, egérszürke, nyilván erre mondjuk mi, hogy semmilyen. Olyan semmilyen. Vagy máshogy közép-európai unalmas.

Aztán az auburn pedig aranybarna, vörösesbarna, gesztenye.

Óra végén nyitunk egy bort, red bort, ma van az első olyan őszi óra, a végén fázom a teraszon, beköltözünk, csak én fázom, de én nagyon. A bor sem segít, a red wine.

Julia, ha nincs meg az idegesítő kényszer, hogy neki is kell magyarul beszélni, elfelejti hogy másnak is nehéz. Beindul és győzzem követni a tempóját. El-elvesztem a fonalat, rutinosan mondja újra, sokkal egyszerűbben. Végre megvan. Végigvesszük az új osztályát, a szülőket. Jó kis nemzetközi csapat, de vannak benne magyar gyerekek is. Pedig keményen fizetős.

Az óra vége felé elkezdenek átszivárogni a macskák, Julia macskái a szomszédból. Félősek. De azért csak felsorakoznak a kővályún. Ott ül, mind a négy. Szerencsére az enyém, a feleakkora nincs idehaza. Sajnos összekeverem őket, nem tudom megjegyezni a nevüket, pedig Julia nagyon jól tudja mondani, hogy Mácsika, Nono kutya. Összepakolunk, visszaadom a nyári magazinokat. Talán kapom az újakat. Elindul a menet haza, elől Julia, viszi a füzeteket, könyvet, szótárat, magazinokat, mögötte sompolyog a négy macska. Elindult a tanév.