2012. december 23., vasárnap

Szerbusz Karácsony!



Minden elkészült, a tervek szerint. Az egész ház isteni káposzta szagban úszik. Nem tudom, ettől nem riadnak-e az angyalok. Kedves barátok kopogtattak ma, na jó csengőztek, megálltak az ajtóban, nyitottam és beleszagoltak a levegőbe és csak ennyit mondtak, töltött káposzta. És igen, az főtt. Már kész. Sok idő kellett, hogy jó legyen, pláne hogy terheltem a csülökkel, meg a barna rizzsel  Mindegy megpuhult a barna rizs is, hat és fél óránál nem kellett több, legalább addig a csülökről is lefőtt a hús.
            Kész van minden. A karácsonyi édesség, a sósak, az apró sütik. Mindent megcsináltam, amit a körülöttem lévő karácsonyozók szerettek Vagy amit szerettem, a közös karácsonyok asztaláról. Teljes a katyvasz. Mondhatnám, multikulti. Egykorvolt nagymamák sütijei, réges-régi barátnőktől tanult finomságok. Hol vagytok már, jaj? Új emberek, új szempontjai, új receptek. Új ízek, új alapanyagok.
            Esik a hó. Lassú, darás, nem lenne jelentős. De szép. Eltakar sok mindent. Akkora hó ne tud esni, hogy mindent eltakarjon, de javít az összképen. Valamit. Ne becsüljük le!
            Tavaly Ady úrral karácsonyoztam, nem is én, inkább a debreceni író. Csak úgy általa meg a fél ország. Mélységesen szomorút írt akkor, és nagyon egyetértettünk. Ez lett akkor a karácsony közös képeslapja. Pár napja küldték át az idei írását, boldog, megtalálta magát, ott bolyongott tavaly Nagyerdőn és szembejöttek. És azóta boldog. Nagyon boldog. Minden oka megvan.
            Hasonló jókat kívánok Mindannyiunknak! Sok ilyen szembejövést! Még ha apróbbak lesznek is. A sok, különféle természetű, kellemes emberi szembejövést értékeljük rendjén!
Az idén valamiért John Lennon karácsonyi dala köröz, különféle átdolgozásban, hát idén ez lett a sláger. Miszerint: Szervusz karácsony!
Hát Szervusz Karácsony!!!

1 megjegyzés: