Kocsonya

Penetráns szaga van a fővő kocsonyának, rettenetes. Még az a jó, hogy amikor már az ember ingadozik kifelé a terasz irányába a két forró, gőzölgő tállal a kezében, nyitva van az ajtó. Akkor kicsit szellőzik és enyhülnek a körülmények. Legalábbis a szagokat illetően, mert egyébként teljes a káosz. Sem a kutya, sem a macska fel nem fogja, hogy ez a tányérhordozás nem az ő kedvükért történik. Ugrálnak métereseket a szállított tányérok felé, és mi tagadás, csak szelíd rugdalással lehet őket jobb belátásra kényszeríteni, az ordibáláson túl.

Nem rúgás ez persze, csak ha az ember két kezében kocsonyatányér van, kénytelen a lábával kommandírozni. Ez innentől számítva kisebb zsonglőr mutatvány. Hátranézek, elhűlök, a szőnyegek szanaszét hevernek , levertek egy rövid asszót a háziállatok. Repülnek a szőnyegek szanaszét, csúsznak ők is, kemény a harc, látszólag. Szemre azért veszélyesnek tűnik. Fülre nem, csendesen bokszolnak, nem komoly. Hálát adok a sorsnak, hogy anyósom nem látja, mi folyik a megbecsült szőnyegein, szégyellem is magam, mindannyiunk nevében. Visszafelé a teraszról próbálok rendet tenni. Leginkább arra ügyelve, a macska ki ne jusson, mert akkor önkiszolgál, és oda a kocsonya. Nem komolyan küzdenek, barátságos a meccs, de persze örökrangadó ez is. Két alapvetően békés, de jogaiért erősen kiálló féllel van dolgunk. Nem kell őket szétválasztani, okosabbak. Rájöttek, hogy amíg küzdöttek egymással, kihordtuk az összes tányért. Néznek egymásra, hoppon maradtak kissé. Különféleképpen érik meg az abszolút vereséget. Nana hátat fordítva alszik, a felháborodás ott van a hátán. A macska próbál minden ajtónyitásnál szökni, de résen vagyok. Etnográfusok jöhetnének rögzíteni az ősi hangállományt, ami ilyenkor dédanyáim torkáról csenve, kijön belőlem. A sicc rettentő sokféle, és igen ijesztő fajtáit tudom produkálni. Van egy vészpéldány, a nagyon hosszú SSSSSS! Ijesztőbb, mint a sicc, közben kis topogás is fenyít, és vészes tapsok bátortalanítják el végleg a megriadt állatot. Legalábbis szeretném.

            Majd, ha megköt az anyag, reméljük meg, azért izgalmas, mert igen enyhe az idő, jön a behordás, az elhelyezés a hűtött, de nem fagyos helyen. Koncentrálni kell akkor is. Ha nyitva hagyja az ember a spájz ajtaját, kész, hibázott, végleteset. Keltem már arra, na jó Újévkor, hogy a kutya két lába két külön tálban volt és holtfáradtan zabálta fel az összes maradék pogácsát a kisasztalról. Na az a Szilveszter nem csak ezért volt lidérces.

            Kijárok, kicsit mozdítgatni a tálakat, dermed-e a kocsonya. Persze türelmetlen vagyok, az első próbálkozás, még nem jött össze, bőrösödik, de nem az igazi.

Na de, most. Hoppá! Remeg, áll, gyönyörű, szép deres, zsíros a teteje. Hogy áttetsző, tiszta-e, holnap, na jó, ma este kiderül.

Kicsit opálos, de nem zavaros, és nagyon fokhagymás, Szóval jó.Lesz rá holnap kis csődület. És az a legjobb.