Nagypéntek

photo: Dofka

Utolsó körnek szánom az ünnep előtt. Nem is sejtem, lesz még kettő, csak élelmiszer ügyben. A várost már magam mögött hagyom. Ott nincs több dolog, elintéztem mindent. Csatasorba állok a nagy boltban. Közepes őrület, jól haladok, csak a zöldségeknél van tumultus. Összeakadnak a kocsik, toszogatjuk egymást ide-oda. Folyik a harc a zacskóért, a mérlegért

            Lassan minden megvan. Még listám sincs. Most megy fejből, nem kell olyan sok minden. Mégis veszek pár csoki nyulat, meg csoki tojást. Nem sok szükség van rá ugyan, majdnem semmi. Nem is megszokásból veszem, inkább óvatosságból, hátha mégis beállít valaki, locsolni, látogatni, hátha gyerekvendég is lesz.

            Kevés pénztár van nyitva, jó hosszú sorokat állunk végig. Mindenki tele kocsival érkezik. Döbbenetes, mi mindent veszünk. Ha nem kocsikhoz tolnánk ki a bevásárlótrolit, senki el nem bírná, amit összegyűjtött. Szórakozottan rugdosom a saját trolim kerekét, félig sincs, mégis összeszámoltam már magamban, mennyit fogok fizetni. Sokat, pedig ez tényleg az utolsó kör, legalábbis annak lett gondolva.

            Mellettem Ábel megpróbálja kihasználni, hogy a brókerpapa épp egy közel milliárdos bizniszt tárgyal, be-becsempész dolgokat a kosárba, papa mégis résen van, kiparancsolja a csempészárut. A matricagyűjtő maradhat, egy másik könyv is átmegy, a harmadikféle édesség könyörtelenül kikerül. Rávágja a papa a pénztár melletti utolsó hűtőre, amiben többnyire fagyi van. Aztán új erővel még szortíroz egyet, másik két dolog is a hűtő tetején landol. Időnként kiszól a telefonból, a fiának, mit lehet és mit nem. Aztán visszamerül az üzlet világába, egészen más hangfekvésben. A milliárdokkal kapcsolatban közel sem olyan szigorú. Közben Ábel eltűnik, rohan utána a brókerpapa, de futtában is nyájasan tárgyal. Meglesz Ábel, csak a sálát vesztik el, azt úgy hozza utánuk egy bolti eladó. Nézem a kosarukat, Ábel papanapon lehet, amit vásárolnak az nem családnak való, egy estés verzió, nem a közelgő ünnepre összeválogatott. Ábel is feladja, megadóan áll apja mellett, aki egyre újabb csomagokban akarja eladni a valamit, egyre többért. A papa inkább tűnik Waldorf-tanárnak, mint brókernek, de mégiscsak jobb, hogy bróker, ahogy elnézem Ábelt.

            Végül csak sorra kerülünk, Ábelék is, én is. Tolom ki a boltból a bevásárlást, szakad a hó, a havas eső, az ónos eső, valami. A valami derekasan szakad. Azonnal nyakra támad, bebújik a kabát alá, erekig hatol. Mellettem egy régi falusi család cuccol, nézem őket, a felállást, ki lehet a pali, aki megadóan áll mellettük a szakadásban. Nem lehet újpali, mert a régi is ott zacskóz, rakosgat. Valami vidéki rokon, vagy miféle jószág. Kicsit értelmesebb is az ábrázatja, mint egy távoli, de jó svádájú rokoné. Kicsit kilóg a képből, udvariasan toporog a pakoló család mellett.

-         Visszaviszem a kocsit – mondja, és nekiindul a szakadásban. Milyen helyesen próbálja magát hasznossá tenni, gondolom, talán meghívták húsvétra, próbál segítségre lenni, nem alkalmatlankodni.

A hátsó ülésre pakolok, meg az ülés mögé, mert elromlott a csomagtartó karja, nem tartja meg az ajtó súlyát. Megmondták, mennyi lenne, aztán szorkettő, mert két oldala van az ajtónak, nyár óta erre nem jött össze elég. Mélyen benn rámolok, elfér minden a hátsó ülésen, meg az ülések mögött. Hátrafordulok, ott áll a távoli rokon. Tiszta kék szemmel néz rám.

            - Visszatolhatom a kocsit? – kérdezi csöndesen, alázattal.

Nem távoli rokon, hajléktalan, próbál pénzhez jutni valahogyan. Most, mellettem toporog. Várja a kocsit, hogy visszavihesse, övé lehessen a százas.

            - Várjon egy kicsit, mindjárt adom…- próbálom begyömöszölni a maradék árut a hátsó részbe.

Most mi tűnhetünk furcsa felállású párosnak. Álldogál az autó háta mögött a norvégkötésű sapkában. Nincs rossz arca, sőt. A ruhái is rendesek. A mogyorószínű télikabát nem tűnik koszosnak. A fogai mintha nem lennének teljesen rendjén, de legyünk őszinték…

            - Na, viheti, mindent kiraktam végre – nyögöm  beszorulva az első ülés mögé.

            - Köszönöm szépen, nagyon köszönöm – fordítja a már üres kocsit a gyűjtő felé – ebben sincsen semmi – dörmög valamit nagyon halkan.

Ebben a pillanatban felrémlik, az utolsó sárga kocsit hoztam el a boltból, nem volt kikötve, nem kellett a százas. Itt van a kabátom zsebében, ahol tartom, hogy mindig elöl legyen.

            - Jaj, ne haragudjon, elfelejtettem, visszaviszem, nem kell magának, fáradni, Álljon meg!

Fölöslegesen kiabálok, elnyel az autó mélye, meg az ömlő eső, vagy hó, vagy mi.

Elönt a szomorúság, most ez az ember azt hiszi, rútul rászedtem, visszatolatom vele a kocsit, pedig nincs is benne pénz, ezek szerint nem is ez az első eset. Markolom a zsebbeli százasom, éget, mint a Júdás pénze. Rohanok utána, próbálom utolérni. Nem figyel hátra, nem figyel semerre, csak tolja a kocsit, vissza a helyére.  Szakad a valami, az arcomba fújja a szél, csörög az olvadt lé mindenemen. Utolérem, de előbb látom, mit csinál, még nem hallja, mit mondok. Szabályosan visszaviszi a helyére a dolgot, vissza is akasztja, ahogyan kell.  De miért? Miért nem hagyja szét, miért cselekszi önkéntelenül a rendet. Abban a pillanatban érek mögé, amikor ki kéne, hogy essen a százas a markába, ha lett volna a kocsiban, de nincs.

            - Ne haragudjon, elfelejtettem, hogy nincs benne, nem akartam visszacipeltetni, vagy ilyesmi, visszahoztam volna, érti, nem gondolnám, hogy magának kellene, szóval nem….

Habogok és állok a hóviharban, most éppen az van, és leforrázva állok a szabályosan visszahozott kocsi mögött, megszégyenülve a kétely súlya alatt, csak nem gondolja, hogy ki akartam használni.

            - Engedje meg! – átnyújtom a zsebemből előkotort százast, próbálom a kesztyűs kezemből az ő kesztyűs markába adni a fémpénzt.

            - Ne vicceljen velem, kérem, ne…- tétován, de azért nyúl utána. Átadom.  

Nem nagyon merek a szemébe nézni, még egy félpillanatra elkapom a mosolyát, aztán futok vissza a kocsihoz, nem tudtam bezárni, a zár is rossz, kicsit rossz az is. Szakad a hó, indulok a hegynek, nézem az órát, 15. 15. Negyed órája, negyed órája vége… A templom kárpitja felülről az aljáig meghasadt.