Nyaralok

Pompásan. Szépen szisztematikusan kell az ilyesmit csinálni. Rögtön úgy indul, hogy nem sikerül. Rohanás vissza, föl a városba, Istennek legyen hála, annyian szülnek a nyáron, hogy az orvos is a helyén, én is fölkereshetem. Megnéz, kérdez. Tudtam, hogy ezt fogja kérdezni, egyben van-e a régebbi leletpakk.  Ellentmondást nem tűrően lekászálódom a vizsgálódolgáról, és nemet próbálok mondani. Nem, nem szeretném az újabb műtétet, nem érdekel semmi, nőjön szakállam, legyek százkilós, nem, nem, nem. Nyaralni szeretnék. El szeretnék menni a kis házba, ami egész évben reményvesztetten vár minket, és nem adja fel, mert a hűség még működik, bizonyos helyeken. Nála mindenképpen. Nehéz tél után van ő is, és szinte semmi károsodás. Ez minden évben a tavasz öröme volt, most inkább a nyáré, mire lejutunk nyár lesz. Tomboló nyár.

            És nekem is hosszú volt az év, tele kiszámíthatatlan új dologgal. Félelmekkel, új erőpróbákkal. Bizonyítani ott, ahol már nem gondoltam volna, hogy valaha szükséges, és bizonyítani az új, régi dologban, a  tanításban.

            A munkát leszámítva sem volt ez könnyű év, mint persze szinte soha egyik sem. Ma egészen egyszerűen, semmivel nem törődve magamra húztam a Balatont és nyakig lebegtem, amíg csak tudtam. Gondolkozom azon, hogy bírtam ki. Végül is az egyik baj javítja a másikat, ez egy nagy tapasztalat. Ha nem vagyok ilyen leterhelt ebben az évben, lehet hogy nem itt lebegek, hanem pszichiátrián. De terhelt voltam, ezért itt lebegek. Nagyon jó itt lebegni, nézni a béna déli partot, sajnáljuk őket. Szegények, hogy néznek ki. Még egy tisztes hegyük sincs, nekem meg mindjárt lesz módom, hogy fölmenjek a hegyeink egyikére. A legkedvesebbre, ilyen szépet elképzelni sem lehet. Ott kell lenni, mindig próbálkozom fényképezni, de vicces az eredmény. Ezt a szépséget csak az emberi szem tudja fölfogni ilyen széles tekintéssel.

            Szent György-hegy. A két szigligeti leágazás között, ellenkező irányban, Tapolcának, hegyre föl. Ha a Balaton nem mosta volna ki minden bajom sokaságát, hát ez a világ megteszi. Nem tudtam, hogy milyen a szőlőhegyek világa, de tanulom, régen. Elég talán a mai élményből annyi, hogy a mai bóklászásom alatt is megálltak mellettem, kérdezve, segítve, vigyázva. Szerintem a környék egyik legnagyobb borásza, csak szokás szerint, nem bízhattam az arcmemóriámban. De legalább természetesen viselkedtem. Szépen, természetesen, együtt izzadtunk az Oroszlános kútnál. Kergettük a méheket. Kérdezte, hogy viszek-e  vizet. Inkább bort, gondoltam bevallani.

-          Tudja, hol veszi?

-          Tudom.

-          Jó hely az?

-          Igen jó, évek óta bevált.

Visszaszáll az autóba, komoly ember, nem kérdezget össze-vissza. Én meg nem mondanám. Ezek bizalmi ügyek. Ki, hol veszi  a bort a hegyen.

            Az Olasz kápolna mandulafái alatt el kell tölteni egy órát, minden évben. Pláne amíg mandula van. De utána is érdemes. Ki kell ülni egy kicsit, és csodálni a látványt. Ilyen panoráma a Balatonra talán nincs is máshonnan, előttünk Badacsony, kicsit jobbra Szigliget.  És az egész tó. Fölösleges dolog fényképeket készíteni a magamfajta pancsernek, de szerintem ehhez nincs is készülék, ehhez az Isten az emberi szemet alkotta. És az is lehet, hogy nem lehet mindent hazavinni.

            Szóval itt ülök, a mandulafa alatt. A mandulafának nincs árnyéka, tehát csak alatta ülök. Gondolkodom megint az éven. A hétfőt azért bírja ki az ember, mert az egy fontos indító nap, minden eldől. Az este azért volt nagyon könnyű, mert készülni kellett az óráimra, és azt nagyon komolyan kell venni. Kedden az órák miatt majdnem csak kis erő maradt, hogy készüljek az angolra, szerdán angol óra, csütörtökön mindent le kellett adni, amit addig nem, és nagyon sürgős volt. Pénteken Julia, a kedves társalkodó partner, és az ő minden kultúrája, mindent átsegít. Így percre beosztva telt az év. Reggel hattól inkább kettőig beosztva. Nem egyszer ébredtem a klaviatúrán. Mert mindent meg akartam tartani, például a blogot is.

            A tanítás, ami persze sok tekintetben sejdíthető volt, hogy nekem való, az is nagyon sok örömet hozott. De sok-sok készülést igényel, mert nagyon sokat kell tanulnom, ahhoz kicsit is hitelesen álljak ott a katedrán.  Az év végén, végül is hallhattam olyan mondatokat, amelyeket az ember, nem győzne hallgatni. Amiért érdemes dolgozni, és tanítani.

            Az év késő tavaszától lett segítségem a háztartásban, mert akkor már a végét jártam, lássuk be. Piciny jövedelem javulás nekem, hatalmas segítség, talán mindenkinek.

Most nyaralásnál, nem kapcsoltam ki, a bonyolult ébresztő rendszerem egyik állomását. Azt, amikor el kell hagyni a falut, a télit. Ez minden reggel csenget nekem, itt a Nyárifaluban, és akkor én nagyon örülök, hogy nem kell indulnom, nyaralaoooookkk....