Cukker nyár

Sajnos ma össze kellett rakni a házat, azt a kedves kis falusit. Régi, jó mókám, hogy hallgatom a turisták kommentjeit, ahogy elsétálnak, elbicajoznak a ház előtt. Idén a cuki, sőt a cukker volt a fő vonal. Semmiféle stílusbeli bajom nincs ezzel, úgy vagyok mint amikor az ember gyermekét dicsérik, igen, cukker.  Van, aki külön kiemeli a csipke függönyöket, azok is cukkerek. Azok.

            Hatalmas sikere van a körtefának. Nem csoda, hihetetlen, a szegény, öreg matróna mi termést hozott. Csodálatos. Volt kiránduló, aki stílusbravúrnak ítélte a körtefa ültetést, mert ide ez kell. Ez azért nem a mi érdemünk. Körtefa volt a házhoz, két-három évente rekordtermést hoz. Ez egy ilyen nyár volt.

            Milyen egy nyár, több mint három hetet lehettem lenn. Lakhattam, szeretgettem ezt a kis házat. Ahogy a luxus alvás pillanataiban a fejemre húztam a paplant, szinte a házat is magamra borítottam, olyan mint egy védő, kedves ölelés. Magamra tudom gondolatban húzni a házat, mint a paplant. Szent meggyőződésem, itt nem érhet baj. Egyszerűen a baj kizárva, a gond is. Na jó kell, hozzá képzelőerő, de nem azért olvastak nekem annyi mesét, hogy ez ne menjen. Nagyon jól megy. A mesebeli házban, mese jó dolgom van. Volt.

            Elkezdem a pakolást, mert muszáj. Ez évek óta tudottan legalább három óra. A szennyes lehúzása, összegyűjtése legalább fél óra. Aztán jön a hűtő. Ilyenkor támadja az ember, a gyanútlan szomszédokat, nem szeretnének-e fél dinnyét, háromnegyed narancslekvárt, két pár sütetlen sütnivaló kolbászt, fél doboz fagyit, másfél kiflit. Nem nagyon akarnak, de belemennek, néha a játékba. Idén, nem támadok senkit. Megjött egy brutálisan archaikus vándorcirkusz, egész nap kolompolnak, jönnek-mennek, ez elég terhelés szegény szomszédjaimnak.

            Legutoljára elmosom a kinti sütőlemezt. Kidobom a szivacsot, bő domesztoszos vízzel próbálom a kezem tisztázni, legalább ne ragadjon. Ez az utolsó stáció. Aztán már csak egy van, bezárni a spalettákat. Becsukni a ház szemét. Ami, ugye cukker. Becsukom. Nincs több tennivaló, keresve sem. Zárom a külső ajtót, kinyomom a villanyóra kapcsolóját. Ez, kicsit olyan, mint amikor lekapcsolják a gépeket a haldokló körül.

            Érdekes, idén nem sírok, minden évben szoktam, most jobban megy. Megyek föl Ica nénihez borért, amit már hazahozok. Ez már inkább csak rizling lesz. Bringások vannak nála, sort várok, de már utánam is jönnek, kóstolnának.

-          Most mész haza?

-          Most, indulok, bezártam a házat.

-          Hát el.

-          Akkor nem kóstolsz?

-          Nem, sokat vezetek ma.

-          Na idefigyelj, nagyon vigyázz magadra, azon a bolond hosszú úton. Mire vagytok ilyen bátrak? Egyedül vagy már, mi?

-          Persze. Minden rendben, a ház szépen lezárva, egész nap takarítottam.

-          Nagyon vigyázz magadra, nagy út az.

-          Csók Ica néni!

-          Na várj meg, kikászálódom a pultból, megpuszilni, nagyon vigyázz magadra!!!

Kijövök a két műanyag palackkal, és most nem megy tovább. Folyik a könnyem, végig megyek még egy falukört.

Ennek a nyárnak, ennek a gyönyörűnek, sajnos vége.