Kisiskoláskoromban, amikor alsós voltam, még sokan voltunk. Az én évjáratom szülőanyjai kaptak Magyarországon először Gyes-t, gyermekgondozási segélyt, ha jól rémlik az elnevezés. Ennek bevezetése az én születési évemben teljes meglepetés volt, így nem lehetne őket gyes-spekulánsnak gondolni. Inkább a szomszédban hirtelen felépülő lakótelep, inább városrész gyerekei szaporították az évjáratom diákseregét. A lakótelep viharos tempóban épült, költöztek-költöztek az új lakók, szeptemberre meg kiderült az egész telepen nincs iskola, elég férőhely meg bizonyosan nincs. Így aztán buszoztak szegények át osztályostól, tanítóstól a mi iskolánkba. Nagyon szép iskolám volt, szép régi épület, három bejárattal, oszlopokkal tartott timpanonnal. Elsős koromban is éreztem, ha itt belépek, komoly világ fogad, odabenn van a tudás. Tágas osztálytermeink voltak, az alsósok voltak a földszinten. Egy teremhez három szép, többosztásos ablak tartozott. Az ablakok alapján tudtam, már az utcáról is, melyik az én termem, és a három ablakot megtalálva, már a bejárathoz érve, láttam magam előtt a padsoromat és a padot. Első osztályban az utolsó előtti padban, az ablaktól legtávolabbi padsorban, de az ablak felé ültem.
Elsőben, talán még másodikban sem voltunk délutánosok. De harmadiktól bejött az új rend.
A délutános hét nagyon furcsa volt. Anyám már nem volt otthon, amikor keltem, nagyanyámra voltam bízva. Ez nem volt rossz, de mégis az igazi az volt, ha anya kelt, ha már kelni kell. Fogalmam nincs, hogy lett kész a hajam, ekkoriban két nagy copfom volt. Én csináltam volna? Ezt még jobban elhinném, mint hogy nagyanyám bíbelődött volna vele. Kiengedve nem volt szabad hordanom, egy copfban sem. Ezek nem voltak kislánynak valók. Nyáron gumipántra tett cseresznyegömbök fogták össze szigorún, télen néha csak gumi, néhány csat. Ezek nagyon rondák volták. Ha elszakadt az esetleg felkajtatható piros, zöld befőttes, maradt az ocsmány fekete, vastag karika.
Ezt nyaranta azóta is kompenzálom többórás hajcsat, hajgumi, egyéb hajbavaló válogatásával. Szigorúan privát, titkos, nyári, szabadságos program.
Szóval, nem emlékszem, hogy készültek el a copfok, de a Déli Krónika alatt már ebédelni kellett, az biztos.
Fél egykor a Ki nyer ma? alatt kellett felzsákolni, indulni a suli felé. Ez megint kicsit nem tetszett, ilyenkor hazaérni szerettem, ugyanígy a Ki nyer mára?
A délutános héten nem volt sok óránk, négy, legfeljebb öt. Télen egy napon végeztünk komolyabb sötétben. Általában akkor sem jöttek elénk. Még dolgoztak, vásároltak. Autója az osztályból egy-két családnak volt. Ők se vették elő mindennap. Ez a nagy furikázás nem volt még bevezetve.
Battyogtunk haza a sötétben, a szitáló hóban, vártuk a Mikulást, a karácsonyt. Vártuk, mikor díszítik ki a Keravill kirakatát a hideg, fémes díszekkel, amit nagyon szépnek találtunk.
Fáztunk, siettünk, kicsit borzongtunk. Vittük az egyentáskáinkat, az egyenkabátjainkban, alatta az egyenköpenyünkben. Kicsit cidriztünk, de nem féltünk, nem kellett félnünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése