Igazi rekkenet van. Itt a július. Lassan már minden diák vakációzhat. A ház egyre melegebb, de összehasonlíthatatlanul hűvösebb nálunk, mint a városban. Esténként egész jó.
A kutya nehezen bírja, egész nap az ajtó előtt fekszik a kövön, azt gondolja leghidegebbnek. A macska jobban bírja, lustán végigalussza a napot, minden kedvenc fotelt, kanapét, díványt végigpróbál. Mindegyiket kényelmesnek találja. Aztán megunja, és leereszkedik a trombitafolyondáron. Vastag ágait használja létrának. Télen, lomb nélkül látszik a technikája, hogyan kapaszkodik, ugrál ágról-ágra. Ilyenkor nyáron eltűnik a levelek, virágok között. Onnan tudom, hogy jön, hogy mozog a bokor szélcsendben is. Az utolsó szökkenéssel már a teraszon van. A gyanútlan vendégek nagy sikoltozására, mert tényleg a semmiből robban elő.
Macsika jó vadász, kistestű, fürge. Állatmenhelyen született, már a szülei is utcagyerekek voltak. A korát is csak saccolni tudtuk. Alig volt kisebb, amikor karácsonyra megkaptam. Azt hittem, majd megnő. Imád enni, ezért gondoltam óriási, elkényeztetett macskát nevelek. Hát óriási nem lett, épp negyede a hegyen lévő többi macskának.
Meglepően korán lett ivarérett, rémülten hívtam az állatorvost a tünetek miatt. Nagyon illetlenül és leplezetlenül kínálta fel magát az alkalomnak. Alkalom, az lett volna, a ház előtti árkot ellepték az óriási kandúrok. Kaptam is fel a macskát, bevittem a házba.
Az állatorvos, jót nevetett, nem asszonyom, nem tört el a macska gerince. Ez a macskák tipikus tüzelési póza. Gyerekkoromban mindig volt a ház körül egy-két macska, ilyet én még nem láttam. Bár a macskák többnyire a kertben tanyáztak, nagy hidegben esetleg a konyhába jöhettek, de leginkább csak a verandán a varrógép alatt tanyáztak. A Singer fémpedáljára tettük a dobozt. Ha nagyanyám látott ilyet, biztos kapott a macska egyet a seprűvel, és vonulhatott sajátos tartásával, égre emelt hátsójával a kert felé, a mályvák alá. Ott gomolyogtak, hemperegtek a porban, a kert végén, erre már jól emlékszem.
Ludmilla volt az első macskám, cirmos, szép állat. Elleni is láttam sokszor, néha egyet-egyet megtarthattam. Egyébként a szaporulatot nagyanyám intézte. Tudom a módját, megtanított rá.
Ezért aztán másnap Macsika már Solymáron várta a sorát az ivartalanító műtétre felkészítve, egy speciálisan lefedett ruháskosárban, kockás plédből varrtunk rá tetőt. Ezért aztán szegény ő lett az utolsó, mert jól elvolt a többiekénél jóval nagyobb dobozában.
Macsika valahogy belül is kisebb volt, mint a többiek. Ezért a vágása nagyobb lett, mert alig fért hozzá a szervekhez az orvos. Félelmetes állapotban hoztam haza, alig mertem hozzányúlni, az egész hasfala csupaszra borotválva, az óriási vágását alig tartották össze az öltések, persze hogy voltak belső öltések is. Összehányta, rondította magát szegény állat, pedig még félig béna testével is megpróbált elmászni az alomig. Húzva maga után az altatástól még merev hátsó lábait. Ott ájult el az alom peremén. Nem evett, ivott semmit két napig. Első reggel a fotel alatt találtam meg, üveges tekintetétől frászt kaptam. De élt. Harmadnap reggel evett az ujjamról egy falat kenőmájast, és ivott. Ennyit értek macskául, ez a macska megmarad. Bár az első két nap, komolyan fontolgattam, nagyanyám macskaszaporulat eljárása lehet, hogy nem is volt olyan kegyetlen.
Az amúgy is kicsi macskám, még kisebb lett, szinte összeesett.
A kutya rémülten nézte, mi történt. Melléfeküdt, aztán elsomfordált, nem tudott a bajjal mit kezdeni.
Aztán napról-napra szedte össze magát. Végül Nana kutya újra lopta a kajáját, tudható volt, minden rendben.
A kicsi termeten kívül nem maradt nyoma a menhelyi múltnak. Szelíd, öntörvényű macska lett, akkor hízeleg, ha kedve tartja. Akkor van ölben, ha ő akarja. Odamegy, és azt csinál, amit akar.
Egyik nap mégis újabb menhelyi nyomot tapasztaltam. Krumplit pucoltam, lepottyant a krumplihéj. Macsika mohón megette. Gondoltam, véletlen, dobtam neki egy másikat, azt is elkapta, azonnal megette. Erre, már Nana is megjelent, mi ez a soron kívüli etetés, amiről ő esetleg lemarad. A harmadik héjat persze elorozta. Döbbenten állt meg a pofájában a krumplihéj.
- Te, ezt eszed? Te meg ezzel eteteted?-bámult ránk értetlenkedő tekintettel.
- Nincs mindenkinek olyan családfája, mint neked. A menhelyi kaja lehet, hogy valamilyen közkonyha hulladékából állt össze.
Nana tudomásul vette, hogy Macsika amúgy is különleges dolgai közé egy újabbat, a krumplihéj-evést is be kell venni.
Macsika kiheverte a műtétet, vígan közlekedik a folyondárlétráján és madaraz.
Először gondoltam, hiába mozizza ájult izgalommal a madarakat, úgyse tudja elkapni őket.
Egyik nap a létra tetején egy madárral a szájában jelent meg. Tavasz volt még, a teraszajtó sem volt nyitva. Ült a macska szájában a fiókával, és nagyon büszke volt magára. Szerette volna megmutatni a zsákmányt. És ekkor nagyot hibázott. Nyávogott egyet, hogy nyissam már ki az ajtót, hát madarat hoz, mutatná, milyen ügyes. A nyávogáshoz azonban ki kellett nyitni a száját, és ebben a pillanatban a madár, huss, elröppent.
Én még állatot ilyen dühösnek lenni nem láttam. Vetette magát a madár után bele a levegőégbe. Olyan hirtelen, hogy elfelejtette a lajtorjáját, csak repült a madár után. Másodszor is tévedett. Bár boszorkányosan egyensúlyoz, röpülni mégse tud. Döbbenten néztünk a macska után, ezt hogy oldja meg. Tett egy félfordulatot a levegőben, korrigálva a röppályát, landolva a bokron, ahol szerencséjére elkapott egy ágat. Az egész napot azon a helyen ülte végig, ahol a madarat utoljára látni vélte. Háttal nekem, a terasznak, az üvegajtónak, a fiaskó helyszínének.
Aztán legközelebb a bejáratban ült a madárral. Ez már nem repült el.
A macskát gondosan kinn tartottam két napig. Kérdezte is a család miért zsilipelem ilyen szorgosan Macsikát.
- A macskának, ha madarat evett kinn a helye?
- Büntetésből?
- Dehogy, macskánál nem működik a pedagógia.
- Akkor, miért?
- Nem bírja megemészteni a tollat, meg egy csomó mindent.
Másnap reggel a bejárat állapota alátámasztotta az előrelátást. Szegény állat, hazajött a küszöbre rosszul lenni.
-Ez megoldhatatlan!- vélte a gyerek, amikor indulásnál szembesült a látvánnyal. Kereket is oldott rögvest.
A macska ekkor már jól volt, de a bejárat takarításához kellett egy kis idő. Azóta nem nagyon láttam madarazni. Bár, ahogy az ablaküvegen keresztül nézi a madarakat, úgy látom, nem adta fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése