Lett kapor

Nézegetem a térképet. Hol is lakik Marika? Duna parti kis falu, kisvasúttal, szép hegyekkel. Úgy gondoltam, nem sokkal Üröm után van, az meg nincs messze. A térképpel nekem több nagy bajom van. Általában jól tájékozódom, memóriából és érzékből. Sokkal jobban, mint az átlag, de nem tévedhetetlenül. A tájékozódási pontjaim viszont teljesen szubjektívek. Szobrokról, boltokról, járműjáratokról, idióta hirdetésekről ismerem meg a helyszínt. A térképekre meg nem ezeket tűntetik fel. Az autópályán évek óta egy óriási borsodi dobozos sör után sorolok ki, hogy lemenjek az északi partra. Aztán a nagy szakállú kosaras után megyek majd Almádi felé, és így tovább. Nevezetes városok turistái számára készítenek olyan mesetérképeket, ahol a látnivalók képeit is feltűntetik az utcák terek között. A fejemben ilyen fura térkép van, csak teljesen esetleges tájékozódási pontokkal. A rendszert egy ember ismeri, ha egyedül indulok új helyre, többnyire kapok tőle egy személyes itinert, és nagyon jól elboldogulok.

Böngészem a hivatalos térképet, a keresett település tényleg nincs messze, ám a Duna közénk esik. Felhívom Marikát, mondja, jól látom, az út rövid, légvonalban, de valójában bonyolult.

Erről a kertlátogatásról most le kell mondjak. Ennyit vezetni se jó ebben a hőségben, nem beszélve a benzinköltségről.

Másnap befelé a városba csörög a telefonom, ha ma háromra a vonathoz tudok menni, lesz töves kapor, annak meg remélhetőleg magja, és talán örök kapor.

Ilyen melegre nem emlékszem. Pestre én lehetőleg nem megyek. Nagyon kevés dologgal tudnak megingatni, hogy áttegyem a lábam. Az, hogy Marika elindult a kaprokkal, az ilyen.

Ha megyek, akkor is inkább metróval, villamossal. A múltkor az Andrássy útra mentem egy konferenciára, a Batthyány téren kértem a pénztárban egy metró átszállójegyet, jól kiröhögtek, hogy hat éve megszűnt. Ebben a melegben nincs merszem metrózni.

A Nyugatiba ér be a vonat, a Westend mellett állok meg, elég kérdéses helyen. Sokan rá is kérdeznek, komolyan gondolom-e. Aztán kisebb tolatásokkal, dudálásokkal, néhány manőverrel megoldjuk. Érthető, hogy mindenki nagyon fáradt ebben az időben. A legtürelmetlenebbek a szintén szabálytalanul parkolók, akik elől elveszem a helyet.

Felbukkan Marika, kánikulához illően, szalmakalap, napszemüveg, lenge ruha. Keres a szemével, mondtam a telefonba, szálloda előtt harcolok a taxisokkal, és a brókerekkel.

Kis szatyorban ott a kapor. Két kettévágott tejes dobozban, szakszerűen beiszapolva, nehogy hőgutát kapjon. Egy szatyorba, majd még egybe beletéve, át ne ázzon. A két tő mellett, a kettős borításon kívül két saját készítésű lekvár. Piros és feketeribizli.

Az egész gondosan összecsomagolt pakkot megkapom. Csak pár szót tudunk váltani, időközben egy újabb taxissal meg kell küzdeni. Mérgesen indít, de megenyhül.

Mindent köszönök és nyomás haza. Rémes ott vezetni, ahol az ember nem szokott. Próbálok koncentrálni.

Még az eső előtt beültetetem a töveket, boldogan hallgatom éjjel, ahogy zuhog.

Kaptam még négy kicsi chili palántát is. A Mészárosban ültették magról és pátyolgatták ez idáig nagy gonddal. Lelkemre lett kötve, hogy láthatás jár a palántákhoz. A termést elfelezzük, ha lesz. A felestársam eredendően fotóművész, most szociális szövetkezet leszünk.

Felhív TDK kolléga-barátnőm, aki épp babázik Süncivel otthon, mi van benn, mondok néhány újságot, aztán könnyítésként mesélek a kaporról, a chiliről, kicsit hallgat a vonal másik felén.

- Szerintem, kérjetek egy-két napos csibét Hegedűs Zsuzsától…