Imádok piacozni

Van végre nálunk is helyi, termelői piac. Ez a neve, ha nem tévedek. Az iskola szép, új parkolójában szabad árulni a piacosoknak. Egy helyi termelő sincs, de valahol csak termelnek a helyi termelők, ne legyünk kukacoskodóak.

Kedvencem a fóti kolbász cég, amúgy is szülőföldem szomszédja Fót, és a kolbászuk valami fantasztikus, a chilis különleges, de van itt hagyományos rőfös is a kínálatban. Most még egy tekintélyes szalonna darabhoz is hozzájutok, be is teszem a hűtőbe, hogy kifagyjon szép fehérre.

Megyek a savanyúshoz, átlépek inkább. Szilva, „csak” töltve van, fokhagymával, uborka, almapaprika káposztával töltve, csípősen, enyhén. Próbálok óvatos lenni, egy hétnél tovább, nem merem tartani, még lében sem az állományt, muszáj határt szabni.

Tésztát is veszek, szép sárga, bárhol ezt a márkát veszem, majd megnézem, mennyivel volt több, mint a boltban.

Házisör és levendula kerül még. Mindkettő olyan, hogy ezidőtájt fontos lehet.

Kicsike forgatag van, olyan faluméretű. Régi faluméretű. Jó látni a régi arcokat.

Egy idős néni állít meg, kölcsönadott könyvet kér rajtam számon. Állítólag négy éve nálam van a Tékozló fiú. Állunk a forróságban, és nem jut eszembe semmi. Aztán előveszem az összes tartalékot, kérdezem, ki lennék. Mire mondja, a festő Csaba felesége. Akkor tudom, kinél lehet a könyv, de én nem az volnék, magyarázom, ki lennék. Nagyobb baj, nem tudom ő ki. Ezt is kénytelen vagyok kérdezni, mondja. Lerakom a kosarat.

- Kati néni, mennyit fogyott?

- Nem tudom én azt, de így van ez rendjén. Amióta a papa elment, nagyon rossz. Semmise olyan. Hanem semmilyen. –majd botra kap és eltűnik a szemem elől.

A papa nyolcvan felett volt, erre, ha már tudom, kiről van szó, jól emlékszem.

Kati néni is hetven felett lehet, de kell neki ez a könyv, talán épp ezért.

Egy kínáló stand is van, kedvenc Óvónénim a kínáló, minden termékből van náluk egy kicsi, itt lehet bekóstolni. Fantasztikus töpörtyűkrém, málna. Sajnos ezek már a standról elfogytak. Igyekeztem, de mégis tíz óra van, nyolckor nyitottak.

A szervezők kóstoltatnak, ők pedig a helyi kisebbségi önkormányzat. Most megint nem szeretnék kukacoskodni, hogy ilyen nem biztos, hogy van, akár csak helyi termelő.

Hőségszünetet rendelek el. Jól éreztem magam a piacon, hagyjuk, ki szervezte, hagyjuk kikből. Az áruk többsége profi. A piacnak meg ez a lényege.

Viszont a kaprot elfelejtettem. Ez az utolsó nyár kapor nélkül. Nálunk, régen a kapor gyomnövényként termett. Egyébként a torma is. Nagyi csak szólt, ha leforrázta az uborkát, szaladjak csak ki.

- Azt hozd, amelyiknek már sárga a feje! Az való ide a kovászos uborkába.

Lesem Teri nénit, szomszédasszonyt, biztos ad egy szálat. Adna is, de nem sikerül találkozni.

Szegény annyira nagyot hall, hogy nehéz vele felvenni a fonalat. Pedig neki biztos lenne. Másban nem bízom. És ennek vége, jövőre itt kapor lesz és torma.

Ez az adag uborka meg kapor nélkül duzzog.