30 fokig mér az irodai hőmérő, kiakadt harmincöt körül. Ugyanezen mértem télen a tizenkilencet. Leltári tárgy, minden évben lajstromba veszik, én vagyok érte felelős.
A gondnokság ilyen időben túlélő vizeket szokott vinni az osztályokra, gondoltam rákérdezek, sokan jönnek másnap, hátha van még. Meglepődöm, van még. Fél óra múlva szuszog vele a gondnok, folyik szegényről a víz. Régi a ház, magasak az emeletek, lift nincs. Két magas emeletet mászott vele. Hajléktalan szatyorban hozza, mert vegyítve kapjuk. Három zöldet és három rózsaszínt. Sem a mennyiséget, sem az összeállítást nem firtatom, így van és kész.
Nyomul előre a szatyorral, nézem hová megy. Bevonszolja a szállítmányt az osztályvezetői irodába. Lerakja a prédát. Szűk kis irodában állok a háta mögött, máshogy nem lehetséges. Kérdezném, miért ide hozta. De nem nagyon tudom a hátától tudakolni. Pakolja a flakonokat az asztalra, a főnökire. Mondom neki, elkerülve a felesleges kérdéseket, ezeket én berakom a hűtőbe. Készségesen hozza utánam, kedvesen segít. Elkeseredetten kérdez a dolgokról, nem tudok válaszolni. Soha nem merem majd megkérdezni, vajon miért abba az irodába cipelte be a vizet. Meg az is baj, hogy tudom.
Sokszor költöztem irodástul, családostul kevesebbszer. Minden költözés rettenetes a gyűjtögetőknek, és én irodásan és családilag is az lennék. Kivétel a gyerekem, aki egy sportszatyorral mindent visz. Csak nálam ezek a könyvek, kisebb belső könyvtárak, mindenféle tegnap még fontosnak gondolt apró baromság, megannyi cipelnivaló.
Kezdetekben az irodai költözéshez volt külső segítség, brigád, aztán belső erőkkel kellett megoldani. Az osztályhoz tartozó egy darab ventilátort soha nem delegáltuk. Először véletlenül nem, aztán már kísérletből. Első alkalommal lemaradt róla a post-it, vagy leesett a baromi melegben. Mindig nyáron költözünk, persze.
A költöztető külső brigádok, később a belsős külsősök is minden alkalommal a ventilátort a főnöki szobába helyezték el, mint valamiféle főnöki totemet. Ez a dolog abban a helyzetben különösen röhejes, ahol ez az egyszerű tárgy az elválasztó pont, ez mutatja a különbséget.
Szerencsére eddig voltam abban a helyzetben, hogy erről a főnökökkel együtt lehetett röhögni.
Gondolkodom, hogy lehetünk ennyire paternalisták. Hogyan maradhattunk ebben az üzemmódban?
Beérek a nagyközértbe, supermarket. Többnyire itt vásárolok, meg máshol. Erről még írok majd. Többedszer kerül elém a boltfőnök. Az ilyen helyek bejáratában többnyire ott a stáb fotó kiállítása. Onnan tudom, a pacák a legnagyobb főnök. Éppen sorol be a saját vásárlásával a pénztárhoz. Illetve nem ő. Két hölgy döngi körül.
Már máskor is láttam ezt, gondoltam a feleség az egyik. Együtt vásárolnak, fizetnek rendjén. A másik hölgy rajongó, vagy ki tudja.
De valahogy semmi nem stimmel, a nő talpig egyenben, a faszi civilben. Mégse a feleség. Talán ez se meglepő, lehet nem egyszerre végeznek.
A főnök visszamegy citromért, ezalatt a nő szépen kipakol mindent a gumiszalagra. Akkurátusan. Kezében a spéci hűtőszatyor a húsnak. Pakol is szépen a nagytáskába, rettentő precízen, aztán külön a hűtőtáska. Még a troliban átrendezi az egészet, a főnök leveszi az aktatáskát a troliról. A kocsihoz már maga cipel.
Morfondírozom egészen komolyan, hogy lehet.
Kifelé tolva a saját kocsim, sandítva nézem a plakátot.
Nem látom a többi figurát, mert az aktuális matricagyűjtő plakát bezavar.
Bepakolok a csomagtartóba, visszatolom a kocsit, már van időm plakátozni.
Igen, a férfi a főnök. Kétszer akkora a képe a plakáton, mint a helyetteseknek, akik nők. A kedvenc hentesemnek nem volt esélye idekerülni, pedig világszínvonal. A kocsis, régen üveges fiú, aki komolyzene rajongó, aki úgy beszél angolul, hogy hátrafordulsz, szintén lemaradt. A csemegepultban a lányok, ha muszáj, és itt igen, franciául is segítenek. Ők nincsenek a cég fotón.
Igen, és látom, a nő nem feleség, vezetőhelyettes. Ahogy olvasom a transzparenst, másodhelyettes. Legalábbis második helyen van balról jobbra a fotósorban, a főnök után.
És elpakolta az összes csirkecombot, a protekciósan csomagolt felvágottat, és kikísérte a főnököt, aki vitte a combot az asszonynak vagy a mamának? Ez sajnos nem volt a plakáton, de lehet, egyszer kiderül…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése